Guba András SchP: Mit ér a nevem?
Értékesnek tartják-e magukat a férfiak, azért mert férfiak? Fontos-e nekik, hogy a férfiak csoportjához tartoznak?
hHajdanvolt hittanárom mesélte, hogy egy vidéki plébánián beszédsorozatot tart, már többedik éve. A hívek megtöltik a padokat; elöl az asszonyok, hátrább néhány férfi is helyet foglal. Tanárom és a plébános egymással beszélgetve arra gondoltak, hogy a következő beszédsorozatra csak férfiakat hívnak. A padok megint tele voltak, de most csak férfiakkal. Lassan, méltóságteljesen foglalták el a helyeket – azokat is, ahol addig csak nők ültek. Eljöttek, mert meg voltak becsülve. Értékesnek, szóra méltónak látszott az, hogy van nekik, férfiaknak szóló üzenet is.
Nehéz találni olyan közösségeket, amelyek kifejezetten férfiakat szólítanak meg. Ellenben női torna, honlap és rengeteg más közösség szerveződik a hölgyek részére. Mintha kiüresedett volna a férfijelleg jelentése, szóra is alig érdemes, szervező erőnek alig használható. Vagy ha mégis van tartalma, akkor az nem túl hízelgő. Társadalmunk erősen összekapcsolja a férfi nemet az elnyomó képével. Ha ez így van, ehhez a csoporthoz nem szívesen tartozunk.
Egyházunkban fellelhető még néhány közösség, amely férfiak által szerveződik. Ilyenek a fiúiskolák, és maguk a férfi szerzetesrendek is. Érezzük, hogy ezek valamiért fontosak, de hogy miért, arra már nem nagyon tudunk világos választ adni. Ha férfi jellegüket hangsúlyozzuk, inkább kérdéseink lesznek, mintsem hogy választ kapnánk arra, hogy mit is jelent férfinak lenni. Papjaink is férfiak. Ez is inkább úgy merül fel témaként, hogy miért nem lehetnek nők is papok? A válasz inkább a hagyomány erejéről, mint a férfiúság mibenlétéből indul ki. Ezek a férficsoportjaink sem nagyon töltik meg jelentéssel a férfi fogalmát. Piarista szerzetesként nehéz szembenéznem azzal, hogy iskoláinkban és közösségünkben nincs a kérdésre kifejezett válaszunk.
Nem hiábavaló tehát a kérdés: értéket jelöl-e a férfi megnevezés?
A FÉRFI LÉT SZAKASZAI
Mitől is tartozik valaki a férfiak közé? Hagyományunk hordoz olyan elemeket, amelyek szerint ennek a hovatartozásnak van folyamata, és ennek a folyamatnak vannak lépcsőfokai, és mindenekelőtt van célja. Az élni akaró emberi közösség kialakított olyan látványos fordulópontokat, amelyek egyértelműen jelezték, hogy a hímnemű ember a férfi lét mely szakaszában van, és ott hogyan szolgálja az életet. A fordulópontokon vagy átfordult valaki az egyik formából a másikba, vagy nem. Ez az átfordulás egyértelmű, minden dimenziót megrendítő határhelyzetben történt. Mert az átfordulás életbevágó volt a közösség számára, mert szüksége volt a férfira. A fordulópontokon az előző identitás összetört és egy új épült. A fizikaitól a spirituálisig minden eszközt – szimbólumokat, rituálékat, hitet – a férfi kezébe adott, hogy az megértse és elvégezze szolgálatát. Folyamat, fordulópontok, szolgálat. Ezek a történet alapfogalmai. Lisztes Gábor ábráját hívom segítségül, mely jól mutatja, hogy milyen szerepeket kínált és kívánt meg a férfiembertől egy olyan társadalom, amely világos szakaszokat jelölt ki számára. Adott ehhez támogató közösséget, egyértelmű hovatartozást, identitást.
Egyházunkban is adva vannak valamiféle szakaszhatárok, ha nem is a férfi, de keresztény létünk számára. Keresztség, bérmálás, eukarisztia, házasságkötés. Szentségileg megerősített határok ezek. A bérmálás azonban mára sajnos egy ünneppé erodálódott, s világosan látszódik – ahogy a többi szentségnél is felfedezhető –, hogy hiányzik az a közösség, amely ezzel a rítussal befogadná a beavatottat. Elvileg létezik, de a konkrét valóságában nem jelenik meg.
Közösségeink határai elmosódtak. Nem nagyon látjuk, hogy mi változik azáltal, hogy átlépünk az egyikből a másikba. Szerzetesrendjeink ezzel szemben még világosan határolt közösségek, bár náluk is könnyen elmosódik a határ az ideiglenes fogadalmasok és az örökfogadalmasok között. Nem látjuk szerencsésnek a „bent nem levés” tapasztalatát közvetíteni növendékeinknek. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy nem lehet különbséget tenni a bent lét és a kinti között.