Jánosi Dalma: Érték vagyok még?

„Az ember áll a történelem középpontjában – legalábbis így kellene lennie. Korunkban a hatalom és a pénz a legfontosabb, nem az ember, aki egyre inkább a peremre szorul. A selejt kultúrájában élünk: nem kell sok gyerek, elég a kis család, nem tudunk mindenkivel törődni, nem kellenek a fiatalok, nem kellenek az idősek” – mondja Ferenc pápa. Ezekről a súlyos tényekről kérdeztük Emiliana de Blasio szociológust, a Pápai Gergely Egyetem professzorát, aki a LUIS Római Egyetem Média és Demokrácia Megújulásával foglalkozó központ vezetője.

Melyek azok az aggasztó jelenségek, amelyek az ember értékvesztését jelzik?

Számos jelenség kíséri az ember értékvesztését. A nemzeti határok lezárása egy olyan korban, amikor egyre nagyobb igény lenne a nyitottságra és a befogadásra. Egyes államok politikája az üres retorikát helyezi a figyelem középpontjába a valódi kultúra és tudásanyag helyett. A politikai felelősség hiánya, amely a szavazói támogatás megszerzésére koncentrál ahelyett, hogy a jövő tervezésén fáradozna. Az akadémiai világ, amely megalkuvóként gyakran úgy tesz, mintha nem érzékelné az értékvesztést, csakhogy megtarthassa a politika támogatását. Maga a természet és a közvetlen környezetünk – amelyet azért kaptunk, hogy belakjuk és védelmezzük – lassan fellázad mindazon gondatlanság és kizsákmányolás ellen, amellyel sújtjuk. Nyugtalanító az is, hogy semmiféle stratégia nincs, amely megfékezhetné az ember elleni támadásokat, és amely védelmezné és megőrizné az ember abszolút értékét. Az újliberalizmus feltartóztathatatlanul és szisztematikusan tör előre a világon, a jövőre vonatkozó kész tervekkel, az uralkodó egyen-gondolkodás (pensiero unico) jegyében. Ez nem más, mint a javak megszerzése egy szűk réteg számára a társadalom többségének kárára. Súlyos terhet teszünk mindezzel a jövő nemzedékei vállára. Vajon hogyan emlékeznek majd ránk utódaink? A remény gyenge fénysugarai itt-ott még felragyognak, léteznek civil szervezetek és akadémiai értelmiségek, de óriási erőfeszítéseket kell tenniük.

A technológiailag összekapcsolt, globális társadalom leírására kortárs szociológusok, filozófusok a poszthumán elnevezést használják. Jogosan használhatják ezt a kifejezést, amely egyben az ember értékének hanyatlását is magában hordozza?

A poszthumán ideológia egy eszköz, amely megpróbálja értelmezni a jelen évszázad összetett társadalmát. Egyrészt jelzi a humanizmus meghaladását, másrészt mutatja az ember antropológia-központúságának végét is. Az ismeretek két típusú megközelítését figyelhetjük meg: a humán tudományok, amelyek soha nem vonták kérdőre az ember antropológiai központi szerepét, míg az élettudományok, a genetika és a molekuláris biológia már meghaladta ezt a nézőpontot, és a poszthumán jellegzetességeit hordozza. Szociológiai szempontból a poszthumán a technológia térhódítását jelzi, amely kiszélesíti az ember horizontját, de egyben át is alakítja magát az embert. Ez egész biztosan számos veszélyt hordoz magában. Néhányan ezt úgy értelmezik, mint egyfajta kiüresedést, nihilista állapotot, az emberi dimenzió lealacsonyodását a technológia szintjére. Természetesen nem a technológia, a romlás oka, hanem a hatalom, amely kevesek érdekében sokak elnyomását célozza. Ez lehet a technológia, a művészet vagy a média, amely a remény elvesztését, a fatalizmust, a jövő képének lehetetlenségét vázolja fel az emberek előtt. Sohasem szabad az eszközt összetéveszteni a céllal! Egy késsel a mindennapi kenyerünket is szelhetjük, és embert is ölhetünk. De kié a felelősség? A késé?

Az emberi és embertelen fogalmak határai lassan elmosódnak és eltűnnek. Gondoljunk csak a genetikailag módosított élelmiszerekre, vagy a technológiai beavatkozásra a szaporodás természetes folyamatába. Milyen következményekkel jár a technológia térnyerése az ember életére nézve?

A genetikailag módosított élelmiszerek olyan élő organizmusok, amelyek genetikai állománya a géntechnológia által megváltozik. Ezzel kapcsolatban számos probléma merül fel; gyakorlati, etikai és egészségi problémák egyaránt. Középvagy hosszútávon ezeknek az élelmiszereknek komoly következményei lehetnek, mutációkat indíthatnak el az ember egészségében. Létezik egy gazdasági és etikai kérdésfelvetés is, mely arra irányul, hogy a különböző vetőmagok jogosan vannak-e multinacionális cégek tulajdonában. Ez hatalmas kiterjedésű területek erőltetett kitermelését jelenti, és egyben azt is, hogy az ételek kódállománya nem a természet tulajdonában, hanem magánkézben van. Ide tartozik a mesterséges megtermékenyítés témája is, ahol élesen elválik a tudományos világ megítélése a bioetikáétól.

Korábban soha nem látott közelség határaihoz ért el az ember és egy technológiai lény közötti kapcsolat is. A szórakoztatás világa is gyakran ábrázolja emberek és fantáziaszülöttek szoros érzelmi kapcsolatát. Mit fejez ki ez a szokatlan irányzat?

Az emberi határok túlszárnyalásának vágya fogalmazódik meg ezekben a kapcsolatokban. Amennyiben megvalósulna az ember határainak korlátlansága, az magával hozná a másik fél áruba bocsátását is. Az Avatar című film jó példa arra, ahogyan a technológia közvetlen kapcsolatba lép a természettel és az emberrel, határok és távolságok nélkül.

Az emberi faj kihalásával kapcsolatban megelevenített témák az irodalomban és a képi és filmes kultúrában is áttörő sikert aratnak. A kollektív képzelet is egyre gyakrabban foglalkozik a halál, a betegségek, a túlvilág gondolatával. Hogyan értékeli ezt a fajta kulturális jelenséget?

A halál és a test felbomlásának gondolata már évszázadok óta jelen van a népi kultúrában. Megint más téma, amikor a halál kultusszá válik. Ez a jövőtől való félelem kifejeződése. Nem azért kíséri elsöprő siker, mert az emberek szeretik a katasztrófafilmeket, hanem azért, mert a katasztrófa a teljes létbizonytalanság paradigmája. Az Egyesült Államok 40-es éveiben hasonló áramlat vonult végig a népi kultúra világában, amely ugyanezt a félelmet elevenítette meg ufókról, démonokról és vámpírokról mesélve.

Az élet feletti teljes uralom a mesterséges megtermékenyítés, a béranyaság és az eutanázia is az élet korlátainak feszegetésére tett kísérletek. Az élet abszolút értékének kérdőre vonását jelentik?

A mesterséges megtermékenyítés az életnek abba a szakaszába avatkozik be, amikor az természetes módon nem lenne lehetséges. Az eutanázia pedig az élet lezárását gyorsítja, amikor az késlekedik. Az élet teremtésének vagy erőszakos lezárásának technikái etikailag természetesen vitathatóak, de mindenképpen az emberek szívében rejtőző vágy vagy félelem kifejeződései. A tudományok és a technológia ezekre a kérdésekre, vágyakra keres megoldást, elvetve a múltban már jól működő utakat, mint például mások gyermekének örökbefogadása.

Hogyan vélekedhetünk a poszthumán ideológiáról?

A poszthumán nem minden esetben jelent embertelen értékvesztést. Korunkban sajnos jól ismerjük az embertelenség számos megjelenését, amelyek sajátságos formában, színekkel és határokkal az élet abszolút értékét tagadják. Ennek számos megjelenési formája van, mint például a javak felhalmozása, önző, központosított érdekek, társadalmi létünk áruba bocsátása. Azt hiszem, hogy mindazok, akik az értékek listájának csúcsára a pénzt – és nem a személyt – állítják, akik mindent megtesznek, hogy megkaparintsák és kezükben tartsák a döntéshozatalt, a kivitelezés privilégiumait, azok a halál ideológiájának munkatársai.

Hogyan lehet egy kritikus és kreatív gondolkodásmódot kialakítani, mely megőrzi és továbbadja az ember társadalmi és humán értékeit? Milyen intézmények védhetik meg az élet, és magának az embernek az értékét?

Mindenkinek a maga területén kötelessége, hogy éberen őrködjön az emberi értékek felett. Az egyház segíthet a testvériességre és a szolidaritásra való nevelés által, az iskola a kultúra továbbadásával, az államok a különböző intézményeken keresztül, megvalósítva a békés és igazságos együttélés körülményeit. Fontosnak tartom, hogy gondozzuk és ösztönözzük az emberekben rejlő alkotóerőt, a szépségre és a jóra neveljük a fiatal nemzedékeket. Így óvhatjuk és őrizhetjük meg a világot attól a brutalitástól, amelytől sajnos sok ember immár teljesen átitatódott.