Horváth Árpád SJ: Ház a magdolnakörte alatt

Veronika Šikulová kortárs szlovák író, Menettérti (Miesta v sieti) regénye a hatodik a sorban. Könyvében a szerző saját családjának 20. századi történetét dolgozza fel; megszólal három én-elbeszélő, általuk pedig nyolc évtizednyi történelem. Élethelyzetek, melyekben szlovákok, magyarok, csehek, zsidók, oroszok, németek osztoznak egymás sorsában. 

aAz udvar közepén terebélyes fa: magdolnakörte. A háztól tizenöt méterre húztak el a vonatok. Öregapa mozdonyvezetőként dolgozott, ismerte a nevükről mind, és felismerte őket a füttyükről, a zakatolásukról. Ha késtek, magyarul morgolódott magában. Nad’mama Magyarbélből származott, zsírosparasztcsaládból. Hozományából vették a telket, építették a házat Cseklészen, amit a szlovákok Čeklišnek hívtak, majd később átneveztek Bernolákovónak. Nad’mama mindig ápolt volt és elegáns, bokáig érő szoknyát hordott, és egész életében igazából mást sem csinált, mint főzött. Népes volt a család, és amíg Nad’mama élt, hazajárt mindenki megvigasztalódni. Kipanaszkodták magukat a gyerekek, a sógorok, az unokák, még a szomszédok is, Nad’mama mindenkit meghallgatott, Öregapa is morgott hozzá valamit, néha szitkozódott magyarul egyet, és máris mindenkinek könnyebnek tűnt a sors. Állítólag a szlovák ember tud a legszebben panaszkodni, olyannyira, hogy ez egyúttal már vigasztalás is.

Cseklészen is végigvonult a 20. század történelme. Öregapán kívül a férfiakkal nem nagyon volt szerencséje a családnak. Valahogy elveszelődtek mind, ki a háborúban, kit a kommunizmus mérgezett meg, kit a felgyorsuló élet tett hűtlenné. Ez a regény mégsem akar történelmi vagy politikai regény lenni, és nem is törekszik valamiféle speciális női perspektívára. Egy család „normális” életképei elevenednek meg, amelyek majdnem nyolc évtizedet fognak át. Három generáció, három nagyszerű nő mesél, hoz elő leveleket frontról, börtönből, a sóvárgó szerelmek emlékeit. Közben pedig telik a hétköznapi élet, amit a szerző ízes színekkel jelenít meg, a normálisat egészen lírai prózaisággal.

A három generáción át kibontakozó életképek külön érdekessége, ahogy dokumentálja az eltűnőfélben lévő népi kultúrát, és a vidéki emberek életében mélyen meghúzódó vallásos hitet. Az egyház megjelenő képviselői alapvetően pozitív figurák, motorkerékpáron jár például a pap, és amikor a beteglátogatás során látja, hogy a családnak rosszul megy, becsen egy kis pénzt a kredenc fiókjába. A szaleziánus szerzetes egy ipartelepen kénytelen dolgozni, mert a rendszer megtiltotta, hogy papként szolgáljon. Ám munka közben, alatt és után is szívesen fordul hozzá mindenki egy kis panaszkodásra. A legtöbb vidéki ember öreg korára gyakorló vallásos lesz, ami a Felvidéken a bölcsesség normális velejárójának számít.

ŠIKULOVÁ, VERONIKA: Menetterti. Ford. Mészáros Tünde. Budapest, 2014, L’Harmattan.