Bakos Gergely OSB: A láthatatlan a láthatóban

Közhelyszámba megy a középkorra mint keresztény korszakra gondolni – ezzel párhuzamosan ugyancsak sokan gondolják (hívők s nem hívők egyaránt), hogy a keresztény hit „középkori”, azaz tulajdonképpen idejétmúlt (poszt)modern világunkban. Ha azonban közelebbről megvizsgálva a kérdést kiderül, hogy mi, mai emberek igenis tanulhatunk a középkortól, akkor egyúttal a keresztény hit időszerűségének kérdését is újra fel kell tennünk. A következőkben a fiatalon elhunyt flamand filozófus, Jos Decorte (1954–2001) vezetésével tekintünk vissza a középkori gondolkodásra.

Ember és igazság

A középkori ember (akárcsak Arisztotelész) számára a világ egésze célszerűen épül fel, ezért minden igazság egy célra vonatkozik. Számára ezért az igazi ismeret mindig a dolog lényegére, céljára is vonatkozik. Így például az ember a Teremtés könyve alapján Isten képmása, ami természetesen elsősorban lelki-szellemi képességeire, azaz intellektusára és akaratára vonatkozik. Ugyancsak bibliai nyelven fogalmazva az ember célja láthatóvá tenni, illetve meglátni Istent: visio Dei. Ezért emberi életünk célja, boldogságunk e boldogító istenlátás megvalósítása mind értelmünk, mind vágyakozásunk révén: mindkettőben és mindkettővel meg kell tudnunk pillantani a Láthatatlant. Amint Szent Pál apostol írja (Róm 1,19–20): „ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható Belőle: az Ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.” - Nem véletlenül lett e szöveg a középkorban nemcsak hittudományi, hanem egyéb tudományos munkák kedvelt idézete. Amennyiben pedig az egész világ célszerű, ez azt is jelenti, hogy az egyes létezők célja nem önmagukban, hanem csakis az egész vonatkozásában érthető igazán. Végső soron tehát minden egyes igazság a végső igazságra, Istenre utal.

A jelkép szerepe

E középkori világban mindenfajta olvasás, igazságkeresés szimbolikus jellegű. A véges megismerő szubjektum, M számára minden látható X utal egy láthatatlan Y-ra. Képlettel kifejezve: M–X → Y. A megismerő szubjektum számára X tehát egy Y-nak a jele, szimbóluma; azaz X jelenti, jelöli, jelképezi Y-t. A jeleknek, nyomoknak, utalásoknak rendszere jelöli ki a középkori ember számára a valóság rendjét (ordo). A valóság e klasszikus „olvasásmód”-ja Szent Ágostontól (354–430) egészen a 12. századig érvényben maradt. A középkoriak igen jók voltak e „szimbolikus látásmódban”. E művészethez nekünk, (poszt)modern embereknek kevésbé van érzékünk. Szerencsére azonban mégsem tűnt el teljesen életünkből a szimbolikus tudás: a művészet szemlélése, a zene hallgatása, az erkölcsi tapasztalat és az emberi szeretetkapcsolatok világa mind-mind elképzelhetetlen nélküle. Amennyiben például nem vagyok képes a másikban puszta húsnál, merő testnél többet látni, akkor nem vagyok képes még arra sem, hogy igazi szexuális kapcsolatra lépjek vele… Általánosságban azonban az újkorban a megismerés hármas szerkezetét egy mindannyiunk számára ismerős kettős képlet váltja fel. A megismerő közvetlenül ismeri meg ismerete tárgyát: M-T. E képletben pusztán megismerő alany és megragadható ismerettárgy állnak szemben egymással. A tárgyilagos, objektív ismeret számít igazi tudásnak. A szimbolikus tudás ezzel szemben nem tárgyiasító gondolkodás. Amennyiben ugyanis X jelzi, jelöli, jelképezi Y-t, akkor X-nek hasonlítania is kell Y-ra, meg nem is! Így például egy virágot ábrázoló kép hasonlít a virágra, ugyanakkor el is tér a virágtól. Ha nem hasonlítana rá, akkor nem lehetne a virág képe. Ha pedig nem térne el tőle, akkor nem lehetne a virágot ábrázoló kép.

Életigazság

Az igazság a középkori hívő ember számára természetesen isteni eredetű, ajándék, végső soron maga az Ige, Krisztus. Ugyanakkor olyan életigazságról van szó, amely megtörténik velünk, amit átélünk, amit megtapasztalunk, ami – mai kifejezéssel élve – egzisztenciális. Hiába ismerem ugyanis például egy-egy bibliai történet részleteit, ha nem döbbenek rá, hogy „rólam szól a mese”, ha az Ige nem ölt testet saját életemben… Egyúttal ez az igazság azonban gyakorlati, mivel gyógyulásunkkal, a megváltással, üdvösséggel, boldogsággal kapcsolatos. Amint Jézus mondja Szent János evangéliumában (8,32): „Az igazság majd szabaddá tesz benneteket.”

A vallás útja

A vallás, a keresztény hit igazsága ugyanakkor olyan természetű, hogy „kívülről” sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet igazán. Csakis a vallás útját járva tárul fel számunkra annak igaz volta.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.