Szentes Anna: Holt kövekben az élet

Csorvási Nikolett elsősorban a Miről meselnek a kovek geotúra főszervezőjének tartja magát, és csak ezután geológia szakos egyetemistának. A 23 éves lány nem fél álmai nyomába eredni és megvalósítani azokat. Kutatónak készült, de ma már saját vállalkozás indításán fáradozik. A nehézségekre pedig úgy tekint, mint útjelzőkre.

Úgy tudom, hogy kamaszkorod óta kutatónak készültél. Mi indított el ezen az úton?

Gyerekkoromban természetközelben nevelkedtem, és a tévében is csak a természettudományos műsorokat néztem meg. Később a bátyámmal rendszeresen túrázni jártunk. Már hatodik osztályos koromban kutató akartam lenni, de akkor még a biológia érdekelt. 16 évesen azonban rátaláltam a geológiára, annak ellenére, hogy a földrajzot mint tantárgyat soha nem szerettem. A tanárom ajánlására mentem el egy pedagógus-továbbképzésre, hogy bővítsem a tudásom, és egy új világ nyílt meg előttem! A képzést vezető geológus egy olyan bányát is megmutatott, ahol jóval korábban kitört egy vulkán. Ez annyira lenyűgözött, hogy ott, abban a pillanatban megtaláltam a hivatásom. A korábbi ökológiás-biológiás kutatásaim témáját egy éven belül lecseréltem, és még középiskolásként elkezdtem dolgozni a továbbképzést vezető geológus cégénél. Minden szakmai tudásomat mellette, rögtön a gyakorlatban szerezhettem meg.

A biológia élő dolgokkal foglalkozik, a kövek pedig „holtak”. Mi fogott meg mégis bennük?

Csak első pillantásra holtak a kövek, ám a képzelet segítségével megláthatjuk bennük az élő múltat. Ha egy kőzetben csigákat fedezünk fel, a lelki szemeink előtt látjuk, hogy egykor tenger lepte el azt a területet. Ez a szép a geológiában. Az ember úgy tud elképzelni több millió évvel ezelőtt létező világokat, mintha benne élne épp akkor.

A középiskola után milyen terveid voltak? Rögtön egyetemre mentél?

Az oktatási rendszer soha nem kötött le, és az anyagi lehetőségeim is korlátozottak voltak, ezért a középiskola után először szakmai munkát szerettem volna végezni. Egy uniós programnak köszönhetően egy angliai múzeumban kezdtem el dolgozni, ahol ismeretterjesztő foglalkozások során mutattam be a környék kőzeteit az érdeklődőknek. Az Angliában töltött 10 hónapnak rengeteget köszönhetek. Egyrészt sokat fejlődtem, előadásokat tartottam, a szakmai életbe is bekerültem, építhettem a kapcsolataimat. Megtanultam a nyelvet, félidőben már tanítottam, a kutatásaim eredményét angolul publikáltam. Emellett anyagilag is előre léphettem, a félretett keresetemből tudtam elvégezni az egyetem első félévét. Anglia számomra minden szempontból jó döntés volt.

A Miről mesélnek a kövek főszervezője vagy, az angliai múzeumban is ismeretterjesztő munkát végeztél. Ez ilyen fontos számodra?

Ahogy meséltem, a geológia egyik napról a másikra lett számomra szerelem. Ezt az érzést akarom átadni mindenkinek, szeretném másoknak is megmutatni, hogy a kőzetekből milyen történeteket lehet kiolvasni. Még középiskolában szerveztem az első Miről mesélnek a kövek túrát. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miként lehetne egy sok embert megmozgató, társasági eseményt létrehozni. Mivel egy ilyen rendezvény megszervezéséhez szervezeti és anyagi háttérre is szükség van, így az ötletemet bemutattam a Fejér Megyei Természetbarát Szövetségnek. Középiskolás korom ellenére lehetőséget adtak a geotúra megszervezésére, amin már az első alkalommal több mint 400-an vettek részt. Az érdeklődés azóta töretlen, a legutóbbin 700- nál több túrázó volt.

A család, barátok, ismerősök mit szóltak, mikor megtudták, hogy tudományos pályára készülsz?

Anyukám kezdetben nem örült a pályaválasztásomnak. Viszonylag nehezebb anyagi körülmények között éltünk, és azt szerette volna, ha a biztosabb megélhetést nyújtó pénzügyi pályára megyek. Már középiskolába is erre szeretett volna terelni, de nagyon ellenálltam. Fél év vitatkozás után sikerült környezetvédelmi iskolába írattatnom magam. A megállapodásunk szerint 0. évfolyamon kezdtem, hogy angolul tanuljak. A középiskolás évek alatt is nagyon sok vitánk volt anyuval amiatt, hogy mivel foglalkozom. Csak akkor nyugodott meg, amikor 19 éves koromban elmentem Angliába, és azóta a saját lábamon állok.

Semmi nem tudott a döntésedtől eltántorítani?

Érdekes kérdés, hogy mi viszi előre az embert. Nagyon sokáig a szakma iránti szeretet és elhivatottság motivált. Ma már inkább az, hogy látom magam előtt a célt, hogy mit szeretnék felépíteni. Ezért dolgozom nap mint nap. A vízió megvan, és az ember teszi a dolgát. Szerintem nagyon fontos, hogy tudjuk, miként képzeljük az életünk. Abban hiszek, hogy az ember megtalálja az életútját és be is teljesítse azt.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.