Mihályi Anikó: Kiegészítjük egymást
A mexikói Corina Sanchez Moreno és férje, Polonkai István 2006 óta Magyarországon él. Kalandfilmbe illő megismerkedésükről, letelepedésükről, a mexikói és a magyar mentalitás különbözőségéről beszélgettünk.
Hol és hogyan ismerkedtetek meg? Mikor döntöttétek el, hogy összeházasodtok? Miért Magyarországon telepedtetek le?
2003-ban találkoztunk a Star Princess nevű óceánjáró hajón. Mindketten ott dolgoztunk hat hónapot, és mikor a szerződés végén ki-ki visszatért a maga hazájába, éreztük, hogy kapcsolatunknak nem lehet vége, és bármi áron, de össze fogunk házasodni. Nem volt egyszerű a történet, de 2006 májusában egybekeltünk. Sokat gondolkoztunk azon, hol telepedjünk le – Mexikóban, Magyarországon vagy egy harmadik országban –, végül Magyarország mellett döntöttünk, mert a közbiztonság és a szociális háló szempontjából egy kisgyerekkel itt talán biztonságosabb az élet. A döntés nem végleges, még ma is nyitott kérdés, hogy egy napon esetleg útra kelünk. Mit hoz a jövő, nem tudjuk. Isten kezében van az életünk, nyitottak vagyunk minden megoldásra.
Corina, milyen mentalitásbeli eltéréseket veszel észre a két nép között? Nem okozott/okoz gondot neked a mexikói–magyar kulturális, gondolkodásbeli különbség? Hogyan boldogulsz a magyar nyelvvel?
Alapvető mentalitásbeli különbség, hogy Mexikóban jobban próbálják élvezni a jelent, míg Magyarországon mindenki a jövő miatt aggódik. Mindkét hozzáállásnak van előnye és hátránya. Istvánnal többször beszélgettünk arról, hogy a két kultúra keresztezéséből jönne ki a „normális”. A másik nagy különbség, hogy Magyarországon a szülők még felnőtt gyerekeikről is gondoskodni akarnak, míg Mexikóban ez éppen fordítva van: a felnőtt gyerekek gondoskodnak szüleikről. A két kultúra közötti különbség nem okozott gondot, mert István családja és a körülöttünk élők szeretettel és támogatással fogadtak. Ez igaz a munkahelyemre is, amit Isten segítségével gyorsan találtam, és ahol már hét éve dolgozom. A magyar emberek mindig tisztelettel fordultak felém, mint ahogyan én is feléjük. Soha nem gondoltam, hogy lehet olyan szomszédot kapni, mint amilyen a mi budapesti Magdi nénink volt. Mindig önzetlenül segített, és erején felül támogatott minket. A kisfiunkat saját unokájának tekintette. Hatalmas veszteségünk, hogy idén húsvétkor eltávozott közülünk. A legnehezebb talán a nyelv megtanulása volt, ami még most is gondot okoz néha. Tanultam nyelviskolában és a mindennapi életben, de a legjobb tanárom az anyósom, aki már a kezdetektől nagy türelemmel tanított. Mindig azokat a szavakat használta, amiket ismertem, és lépésről-lépesre bővítette szókincsemet. Mindenesetre tényleg igaz, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon.
István, hogyan fogadta a családod a döntésedet? Hogyan tudtatok beilleszkedni párként a szűkebb és a tágabb közösségbe? Kik segítettek ebben?
Először nagyon csodálkoztak, de aztán mindenkitől rengeteg támogatást kaptunk, és a szűkebb és tágabb családom, a barátaim nagy szeretettel fogadták Corinát, ami az évek alatt csak fokozódott. Elmondhatjuk, hogy bármerre járunk, sehol nem tapasztalunk ellenszenvet, inkább érdeklődéssel fordulnak felénk az emberek. Fontosnak tartottuk, hogy Corina anyanyelvén vehessen részt a szentmisén, kerestük a lehetőséget erre. Így találtunk rá a Mária utcai spanyol misére, ahol egy csodálatos kis spanyol–latin-amerikai közösség működik, és ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Ott találkoztunk a perui Barbara nővérrel a Verbum Dei közösségből, aki nyelvi nehézségek nélkül tud igazi lelki vezetője lenni Corinának. Barbarának és a Verbum Deinek rengeteget köszönhetünk, mert ők segítettek a feleségemnek a lelki fejlődésben, és soha nem fáradnak el a jó úton tartani bennünket.
Mit jelent Neked ez a közösség, Corina? Tartjátok a kapcsolatot a hétköznapokban is?
Ha jól emlékszem, négy éve lehetett, amikor Barbarával közeli kapcsolatba kerültünk egymással. Látta rajtam, hogy lelki vezetésre és segítségre van szükségem, és felajánlotta, hogy találkozzunk rendszeresen. Rengeteget segített nekem közelebb kerülni Istenhez, elmélyülni az imában. Először Luceronak és Diananak – két Magyarországon élő mexikói barátnőmnek – beszéltem erről az élményemről, és elhatároztuk, hogy alakítunk egy csoportot Barbara vezetésével vegyes házaspárok részére. Ez a kis kör később átalakult a mostani formájába. A közösség létszáma folyamatosan változik, mert érkeznek új emberek, és vannak, akik időközben elhagyják Magyarországot, de átlagosan tízen-tizenketten szoktunk találkozni. Vannak perui, argentin, venezuelai, columbiai, spanyol, portugál és mexikói tagok, de spanyolul beszélő magyarok is csatlakoztak már hozzánk. A csoport már nem kifejezetten házaspárokkal működik, hanem bárki, aki spanyolul beszél, csatlakozhat hozzánk. A heti találkozókon kívül gyakran összejövünk vagy beszélünk telefonon szinte napi szinten. Szervezünk közös zarándoklatot és lelkigyakorlatot is. Egy igazi, aktív közösség vagyunk.
Corina szülei voltak már Magyarországon?
Szüleim kétszer jártak Magyarországon: először az esküvőnkön, azután a fiunk, Dávid keresztelőjén. Ekkor a testvérem, Alejandro is jött, aki Dávid keresztapja lett. Nagyon tetszett nekik az ország, és megnyugodtak, hogy jó helyen van a lányuk. Mexikóvárost követően Budapest sokkal nyugodtabb helynek tűnt számukra, nem is beszélve Hejőbábáról, ahol István szülei élnek. Apukám mondta, hogy ha nyugdíjba megy, ők is eljönnek ide lakni. Sajnos, ez nem fog megtörténni, mert tavaly mindketten itthagytak minket, így viszont mindig itt vannak velem. István szülei jelentik számomra a családot, akik lányukként szeretnek, és mindent megtesznek értünk. A két bátyám és a rokonaim hiányoznak, de gyakran beszélünk, az internet segítségével pedig napi kapcsolatban vagyunk.
Dávid fiatok lassan öt éves lesz. Azt tapasztalom, a gyerek születése nagy lehetőséget ad a házaspár még mélyebb összecsiszolódására. A nevelésben, a gyerekkel való kapcsolatban megéltetek-e mentalitásbeli különbségeket? Segített ez Nektek egymás mélyebb megismerésében, elfogadásában?
Szülőnek lenni a legcsodálatosabb a világon. Nagyon vártuk, hogy megszülessen István Dávid fiunk. Már a születése előtt hatalmas szeretettel gondoltunk rá. A várandósság és a születés során, sajnos, voltak nehézségek, és Dávid sok mindenben különbözik a kortársaitól. Az orvosok sem tudják, mi a probléma oka. Csodálatos gyerek, tele szeretettel, mindenkit elbűvöl, akivel találkozik. Sok odafigyelést és törődést igényel, ezért nekünk is több türelemmel kell felé és egymás felé is fordulnunk. Rengeteg dologra megtanított minket, és folyamatosan tanulunk. Egy férfi és egy nő, még ha azonos kultúrából jön is, másképp lát dolgokat, ez még inkább igaz a mi esetünkben. Hazugság lenne azt állítani, hogy mindig minden zökkenőmentes, de mindenből tanulunk, és megpróbáljuk kiegészíteni egymást. Ezt jelenti nekünk a család.