Feledy Botond: Egy argentin katonai diktatúra metszete

Jorge Mario Bergoglio hazájának, Argentínának a huszadik századi történelme legalább olyan fordulatos, mint Magyarországé: katonai diktatúrák (junták), popularista elnökök, nagybirtokosok és marxisták küzdelme zajlott évtizedeken keresztül, begyógyulatlan sebekkel a mai napig. Ezekből a belharcokból a legmeghatározóbb a Guerra Sucia időszaka, vagyis a piszkos háborúé, amely a 70-es évek elejétől egészen 1983-ig, a jogállamiság helyreállításáig tartott. Bergoglio a jezsuiták argentin tartományfőnöke volt 1973 és 1979 között, így az alábbi írás bemutatja, hogy milyen történelmi események idején viselt vezetői felelősséget a későbbi Ferenc pápa. 

aA hidegháború minden kontinens belső konfliktusát meghatározta, kicsit a maga képére módosította. Nem volt ez máshogy az Újvilág déli részén sem. Bár a szegények és gazdagok, őslakosok és gyarmatosítók közti feszültségek adták a felütést, az igazi színezet az USA és a Szovjetunió ellentétéből jött. Az Operación Cóndor keretében Latin-Amerika déli államai fogtak össze a kommunista erők ellen, amelyhez fokozatosan csatlakoztak további országok. A meghatározó nemzetek közt élen járt Argentína, továbbá Chile, Uruguay, Paraguay, Bolívia és Brazília. A hetvenes években nem történhetett volna semmilyen antikommunista akció az Egyesült Államok részvétele nélkül: a technikai és katonai segítségnyújtás folyamatos volt a Washington mellé soroló kormányzatok számára. Az akció akkor vált a szovjet birodalom összeomlása után igazán ismertté, amikor 1992-ben véletlenül megtaláltak egy erről szóló óriási archív anyagot Paraguayban. Ezek szerint 50 ezer személyt öltek meg, 30 ezren eltűntek és 400 ezer embert zártak börtönbe. 

Argentína részesedése e számokból sajnos jelentős. A Guerra Sucia a mai ismereteink szerint 15-30 ezer ember halálát, illetve eltűnését okozta. A magyar szocializmus történetéhez hasonlóan a mai napig újabb és újabb meghökkentő adatok kerülnek nyilvánosságra. 2010-ben az elnöki tisztet betöltő Christina Fernández de Kirchner rendelte el a Batallón 601-es hírszerző felderítő egység dokumentumait érintő titkosítás megszüntetését, amelyből kiderült, hogy a junta évei alatt közel 4500 ember tett jelentéseket csak ennek az egységnek a keretében, egyetemi tanároktól katonatiszteken át a házfelügyelőkig. A társadalmat a mai napig megosztja a junta éveihez való viszony. Ahogy Magyarországon a szocializmus, Szlovéniában a partizán időszak, Németországban a Stasikérdés, úgy vált ki zsigeri reakciókat a juntával való együttműködés (vádja) Argentínában. 

Aki nincs velünk, az ellenünk

A hatvanas évek végére elharapódzott a terrorcselekmények száma mind a (szélső)jobb, mind a (szélső)baloldalon. A peronisták és számos további klikk, csoport és hatalmi érdek küzdelme zajlott, amely során többek közt rendőrőrsök, katonai létesítmények, a buenos airesi Sheraton Hotel és egy fővárosi színház is terrorista robbantás célpontjává vált. Nem hivatalosan elismert civil szervezetek szerint akár 17 ezer áldozatot is szedhetett a szélsőbaloldali terrorizmus az országban, a külföldi autógyárak – pl. Ford, Chrysler, Renault – helyi vezetőinek egy részét néhány év alatt meggyilkolták, elüldözték.

Ebben a hangulatban tért vissza utoljára országába Juan Perón 1973-ban, aki korábban Franco Spanyolországában töltötte száműzetése jelentős részét. Rövid utolsó elnöklése után 79 évesen elhunyt, ezzel a hatalmi acsarkodás csak tovább fokozódott. Felesége, Isabel Perón vezette tovább két évig az országot. Ebben az időszakban írta alá Isabel az egyik kommunista csoport megsemmisítéséről szóló dekrétumot, magasabb rangra emelve az állami terrorizmust. 1976-ban Jorge Rafael Videla tábornok vezetésével katonai puccsot hajtottak végre, ezután a kormányt Videla vezette 1981-ig, maga a junta pedig 1982-ig élt.

A diktatúrákban használatos újbeszél nyelvezet szerint a junta politikáját „nemzeti reorganizációs eljárásnak” keresztelték el, ami alapvetően a baloldali és minden más ellenálló kiiktatását jelentette. Ehhez több mint 300 titkos börtönt és kínzóhelyet használt a katonaság és a rendőrség. A hírhedt megoldások közé tartozott az „eltüntetés”, vagyis desaparecidos. Az argentin emberjogi szervezetek 30 ezerre, az Amnesty International és hivatalos argentin vizsgálatok 9-13 ezer közé teszik az eltűntek számát.

Az eltüntetések egyik kegyetlen formája a haláljáratok (vuelos de la muerte) voltak. Luis María Mendía admirális vezette be a gyakorlatot, miszerint a likvidálandó személyt injekcióval elkábították, majd meztelenül vagy csomagba kötve a Rio de la Plata torkolatába, illetve az Atlanti-óceánba dobták. A helyiek csak most, az események után évtizedekkel mertek újra beszélni az általuk megtalált „csomagokról”.

A junta a „felforgató anya felforgató gyereket nevel” gondolata miatt a bebörtönzöttek újszülött gyermekeit általában elrabolta és lojális családoknak adta át. Az eltűnt gyermekeiket kereső anyák mozgalma 1977-ben indult és a mai napig aktív; közel száz esetben sikerült az igazi szüleikkel összekapcsolni gyermekeiket, és további legalább 400 nyitott esetről tudnak még. Úgy tűnik, hogy Bergoglio akkoriban már tartományfőnökként kapott megkeresést, hogy segítsen csecsemők felkutatásában.

Idegen hatalmak kézjegyei

Az USA mellett Franciaország szerepe sem elhanyagolható. Amiben megegyeznek a szakértők, hogy a Párizs által vívott algériai háború katonai és titkosszolgálati módszereit egészen biztosan átvették több latin-amerikai országban, így Argentínában is. Egyes dekrétumok szövegezése is nagyban hasonlít korabeli francia változata ikra. Egy oknyomozó újságíró, Marie-Monique Robin 2003-ban kezdeményezte az ügy francia kivizsgálását, amelyet a francia Nemzetgyűlés nem engedett tovább. Robin állítja, hogy a francia külügyi archívumban megtalált egy 1959-ben indult és a 80-as évekig tartó argentin–francia katonai együttműködést igazoló megállapodást.

Az argentin társadalomra nehezen kimutatható, de alighanem érezhető befolyást gyakoroltak a második világháború alatt és után befogadott náci menekülők. Perón 1946 után kifejezetten elítélően vélekedett a nürnbergi perről, már a háború alatt intézményes nácimentésbe kezdett, amelyhez bőven talált partnereket Európában; többek közt vatikáni közreműködők is akadtak. A legújabb német nyomozások szerint akár 9000 náci is kimenekülhetett, amelynek közel fele Argentínában telepedett le.

1969-ben a Harmadik Világért Papi Mozgalom (Movimiento de Sacerdotes para el Tercer Mundo, MSTM) petíciót készített és felvonult Onganíával, az első katonai diktatúra vezetőjével szemben, a nyomornegyedek eldózerolásának megállítása miatt. Később ugyanez a szervezet a szocialista forradalmárokat támogató nyilatkozatot adott ki. Ekkor válaszul a buenos airesi püspökség megtiltotta az ország papjainak, hogy politikai nyilatkozatokat tegyenek. Ez a légkör csak fokozódott a következő években, így a felszabadítás teológiát aktívan képviselő jezsuita szerzetesek esetét is ebben a kontextusban kell értelmezni: az egyház papjai közt is leképződtek a társadalmi folyamatok és politikai értelemben többen exponálódtak valamely oldalon. Bergoglio két jezsuita szerzetese, Orlando Yorio és a magyar Jálics Ferenc féléves raboskodást, kínzást szenvedett el a Tengerészeti Gépészeti Iskolában (Escuela de Mecánica de la Armada) kialakított börtönben, ahonnan az 5000 fogvatartott alig 10 százaléka jutott ki élve.

Akadozó igazságszolgáltatás

A junta bukásának kiváltó oka – az egyre gyengülő gazdaság és szétzilált társadalom mellett – a Falkland-szigetekért vívott háború volt. A sors fintora, hogy a junta vezetői azt hitték, az USA majd melléjük áll, és a háború népszerűsége felsorakoztatja mögöttük az argentin népet. Pont fordítva történt: Washington Margaret Thatcher mellé sorolt és a britek 74 nap után visszafoglalták a szigeteket. A bukás elkerülhetetlenné vált.

Az első perekre már az 1983-as alkotmányos rend visszaállítása után sor került, Videlát ekkor életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Később azonban számos junta-tag és vezető részesült amnesztiában Carlos Menem elnöksége alatt, Videla 5 év börtön után kiszabadult. Az 1999-es argentin államcsődöt követően a társadalmi igazságosság helyreállítására tett lépések újra elvezettek a junta-időszak bűnöseihez, a felmentett, bujkáló vagy szabadult résztvevők újabb bírósági pereihez. Jól mutatja a kettősséget, hogy csak 2003-ban vetették le Videla portréját a katonai akadémia faláról, Nestor Kirchner elnöksége kezdetén.

A Kirchner-érában Videlát 2010-ben másodízben is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték emberi jogi jogsértések miatt – tehát politikai tisztogatás, kínzás és az Andrássy út 60-ból is jól ismert egyéb praktikák okán. Több mint 11.000 argentin polgár részesült kárpótlásban a junta működése miatt. Videla 2013. május 17-én, két évvel újabb börtönbüntetésének megkezdése után halt meg a Marcos Paz büntetés-végrehajtási intézményben. Az argentin egyház nevében kétszer elnézést kértek a diktatúra idején tanúsított magatartásért.