Dormán Júlia: Bepillantás a harmadik világba

Európában sokan ábrándoznak a legszegényebbek szolgálatáról, mások elterelik a szót, amikor hallanak felőlük. Vannak, akik felvállalják, hogy életüket a harmadik világnak szenteljék, és ezekkel az emberekkel töltsék életük hátralevő részét. Közülük való Szabó Zsolt József, a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Missziós Mozgalom (HVSzSz) első magyar papja, aki Peruban szolgál. Cuzco és az Andok világáról, a szegény gyermekekről és nevelői munkájáról beszélgettünk.  

Hogyan alakult meg a mozgalom?

A mozgalmat Giovanni Salerno szicíliai orvos misszionárius pap alapította, aki 1968-ban érkezett Peruba. Miután szembesült a mérhetetlen szegénységgel az Andok különböző településein, úgy érezte, ezeknek az embereknek nemcsak missziós papokra, hanem orvosokra és laikus segítőkre is szükségük van. Fontosnak érezte egyúttal, hogy a nehéz háttérből jövő, árva és beteg gyermekek számára otthont tudjanak biztosítani. Erre a szükségre válaszolva gyermekotthont alapított Cuzcóban, amit „nidónak”, azaz fészeknek nevezett el. Először laikus nevelőkkel működtette, majd az állam is elismerte működtetését. Az HVSzSz csak a 80-as évektől lett egyházi mozgalomként elismerve először Cuzcóban, majd több helyen a világban, köztük Magyarországon is. A mozgalom még nem szerzetesközösség, de renddé nyilvánítása folyamatban van.

Mi a mozgalom küldetése?

Karizmánk lényege a szegények, főleg a szegény gyermekek szolgálata (árva, félárva vagy egyéb nehéz háttérből érkező gyerekeket fogadunk). Az HVSzSz-nek Cuzco mellett, Andahuaylillasban van iskolája, műhelye, bentlakásos otthona. Intézményeink egyben misszionárius-képzők is. Lehet jelentkezni hozzánk önkéntesnek 1-2 évre azoknak, akik hivatást éreznek, hogy a szegényekért tegyenek, velük együtt éljenek. A kiképzés nem tanulmány, hanem az evangélium gyakorlatba ültetése. Egy testvérrel, egy atyával, aki már volt misszióban, látogatják a falvakat az Andokban, hittant tartanak, együtt vannak a szegényekkel – megélik az ő valóságukat.

Mit tapasztal az Andok falvaiban?

A falvakban, az Andok magasságában az emberek kőkorszaki szinten élnek, viszont akár rádióval és tévével is rendelkeznek. Egy kettős arculat rajzolódik ki. A házak vályogból készültek, szalmatetővel fedettek, szinte semmiféle bútorzat nincs. A földön alszanak, vagy esetleg összeácsolt fadarabokon, a konyha kis sárból készített kemence. A füst bent terjed el a házban, nincs kémény. Víz van, de mosakodásra ritkán használják, mert ebben a magasságban már nagyon hideg. Nincs pénzük arra, hogy orvoshoz menjenek, vagy egyáltalán higiéniát tartsanak. Így egy megfázás akár végzetes is lehet. Ezeknek az embereknek általában nincsen pénzük, cserekereskedelemben élnek. Nagyon koszos ruhákat viselnek, addig hordják, amíg szét nem foszlik. Nem cipőt viselnek, hanem szandált, amit kerékabroncsból készítenek. A lábuk nagyon koszos. Van egy élményem, hogy egy gyereket, aki ott élt, levittünk cuzcói házunkba, két óráig áztattuk a lábát meleg vízben, majd elkezdett sírni. Kiderült, hogy ennyi idő után fakadt fel egy régóta be nem gyógyult seb a lábán, ugyanis ezeket náluk általában nem kezelik.

A városon belül is élnek szegények?

Egy latin-amerikai ország, mint Peru, egészen más egy turistának, mint egy misszionáriusnak. A turistáknak a kulturális értékeket mutatják be, de mögötte nagyon sokszor szenvedés, az anyagiak, a higiénia hiánya és analfabetizmus bújik meg. Olyan szegénység, amit Európában talán el sem lehet képzelni. Általában még a városon belül is karton- vagy vályogházak állnak, sok a nyomornegyed. Amelyik ház jobban kiépült, már biztonsági kapuval rendelkezik. A szegénység a városban is kétarcú. Van internet, de nincs kenyér. Egy asszony azért, hogy megéljen, naponta főz rizst levessel, egy tányérral kimegy az utcára, és azt adja el. Vagy esetleg felajánlja, hogy kimossa egy családnak a ruháját. Vannak Cuzcóban nagyon fiatal gyerekek is, akik cipőpucoló-ládával mászkálnak, és felajánlják a turistának, hogy kipucolják a cipőjét. Egyesek nem is járnak iskolába, sok helyen jellemző az analfabetizmus. Előfordul, hogy iskolánkban a szülő egy hivatalos papírt nem tud aláírni, vagy éppen csak a keresztnevét. Jellemző a kábítószer, de nem úgy, mint Európában, mert a koka levelet a peruiak szükségből rágják. Ugyanis megöli az éhséget, kitágítja a vérereket, így ezekben a magasságokban több órán keresztül képessé tesz a fizikai munkára (Cuzco 3400 m magasságban fekszik).

Ön hogyan került kapcsolatba a mozgalommal?

Sopronból származom, plébánosunk több, mint tíz évvel ezelőtt meghívta az alapító atyát, hogy beszéljen arról a szolgálatról, amit Dél-Amerikában végez. Nagyon megfogott, amit mondott, és úgy döntöttem, felajánlok két évet az életemből, amit önkéntesként Peruban töltöttem. Ott pedig meghívást éreztem arra, hogy továbbvigyem ezt az életmódot. Elkezdtem a teológiai tanulmányokat a toledói szemináriumban, pappá szenteltek, és most Peruban szolgálok.

Milyen missziós tevékenységet végez?

Papi tevékenységem ellátása mellett a mozgalom fiúotthonában dolgozom, ami egy Cuzcóhoz közeli, Andahuaylillas nevű faluban működik. 35 gyerek él otthonunkban, rajtuk kívül még kb. 120 gyerek jár be naponta Cuzcóból helyi iskolánkba tanulni és közös étkezésekre. Műhelyünk is van, ahol bizonyos szakmákat tanítunk (pl. pékműhely). Magam tíz-tizenkét éves gyerekeknek vagyok a felelőse. Mint egy szülő vagy egy nagyobb testvér, egy csoport gyerekkel vagyok együtt, a reggeli keltéstől kezdve az esti fektetésig, közöttük is alszom. A gyerekek a helyi iskolánkba járnak, emellett hetente egy hittanórát tartok nekik, és közösen imádkozunk. Ezen a feladatomon kívül hetente járok az Andokba két iskolába hittant tartani.

Milyen élmény volt magyarként belecsöppenni a perui gyermekotthon világába?

Nagyon nehéz, naponta meg kell küzdeni vele. Tizenegy éve vagyok ebben a környezetben. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ha többet tudunk, mint a másik, a lenézés hibájába esünk. Ezt le kell küzdeni, nem tudhatom, hogy a másiknak milyen lehetőségei voltak az életben. Sok édesanyának nincs lehetősége a várandósága alatt megfelelően táplálkozni, így a gyerekük sérülten vagy enyhe fogyatékossággal születik. Erről sem az édesanya, sem a gyerek nem tehet. Mint ahogy arról sem, hogy bekerülve az otthonba, a gyerekek sokszor nehezen reagálnak dolgokra, nehezen értik meg az új környezetüket. Néhány gyerek nagyon nehéz és szomorú történettel kerül tehát hozzánk, mint például családi erőszak, alkoholizmus. Ha kicsit felemelem a hangom, sokszor sírni kezdenek, bezárulnak és csak lassan nyílnak meg újra. Nem kiáltják ki világfájdalmukat az európai kamaszok módján, hanem magukat okolják, és sokszor hajlamosak önbüntetéshez is folyamodni. Ezért különösen is fontos mindig kellő türelemmel és figyelemmel fordulni feléjük.

Milyen keretek között valósul meg egy hittanóra az Andok falvaiban?

Az iskolákban tartjuk a hittanórákat. Attól függően fogadnak minket, hogy a tanári kar milyen beállítottságú. A falvakban általában működik iskola, de néhány falunak közös iskolája van. Kevés a tanárok és a diákok száma is, az egyik iskolában csak három tanár jut hat osztályra, viszont egy kisebb faluban alig van öt gyerek és egy tanár. Spanyol és kecsua nyelven tanítanak. A hittanórákon kívül általában karácsonykor és húsvétkor is kimegyünk az iskolákba hosszabb, egyhetes misszióba. Van, hogy maguk a falvak elöljárói kérnek erre minket..

Hogyan fogadják a helyiek a segítségüket?

A falubelieket könnyű megszólítani, vendégszeretettel fordulnak a misszionáriusok felé. De ez egy kettős világ. Egyrészt úgy tűnik, nagyon nyitottak az emberek, de sokszor azt tapasztaljuk, vannak törekvések, melyek eredményét évek után sem látjuk a gyerekeken, mert elrejtik. Előfordul, hogy úgy érezzük, segítenünk kell, de később kiderül, hogy csak kihasználják ezt. Iskolánk ingyenes ugyan, de a szülőktől is kérünk bizonyos hozzájárulást és együttműködést a gyerekek taníttatásáért és étkeztetéséért. Ennek része minden héten a vasárnapi szentmise, utána pedig a hittanóra, valamint a szülők 18 órás társadalmi munkát is végeznek a mezőgazdasági területünkön. Azt valljuk, a szegényt nem szabad még szegényebbé tenni azzal, hogy nem tartjuk méltónak arra, hogy fizessen valamivel. Ők a munkájukkal és az imáikkal segítik a mi tevékenységünket és gyerekeik életét.

Információ: htpp://www.msptm.com/