Radóczy Jusztina: Kubai napsugár: Elsa Valle

Elsa Valle, a Kubából érkezett művésznő pillanatok alatt vidámságot, örömöt visz az emberek életébe. Saját bevallása szerint dalainak és koncertjeinek is ez a célja: kiemelni a „szomorú” magyarokat a hétköznapokból és megmutatni nekik, hogy az élet szép. Férjével, a nemzetközi hírű jazzénekessel, Winand Gáborral több mint tíz éve él Magyarországon. 

Hogy miért éppen zenész lettél, az azt hiszem érthető, hiszen egy híres kubai zenészcsaládból származol. Egyik bátyádat Ramón Valle-t is rendszeresen halljuk Magyarországon zongorázni, gyermekkorodban pedig a legrangosabb havannai zeneművészeti iskolákat végezted, ahonnan egyenes út vezetett a művészi pályához. Az viszont már kérdés számomra is, hogy miért pont Magyarországot választottad?
 

Kubában gyermekkoromban sokat tanultunk Magyarországról, mivel akkor még a kommunista európai országok közé tartozott. Olvastunk verseket Petőfitől és Vörösmartytól, hallgattunk sok Bartók és Kodály muzsikát, és persze az ország természeti kincseit is megismerhettük. Láttam a Budapesti tavasz című filmet is, ami igen nagy hatással volt rám. Nagyon kíváncsivá tettek az iskolában hallottak, hogy valóban olyan szép-e Magyarország, így az európai turnéim kapcsán ide is eljutottam. Nagyon megtetszett, nem csupán az ország, hanem az itteni muzsikusok is. Fantasztikus zenészeitek vannak!

Miközben beszélgetünk, Elsa nagyokat nevet és a kávézóban szinte mindenki minket figyel. Láthatóan tetszik az embereknek ez a felhőtlen vidámság. Legutóbbi produkciód címe: Laberinto. Milyen céllal jött létre?
 

Olyan zenészeket sikerült egy táborba összehozni, akik nemcsak a kubai zenét, hanem más, európai hatásokat is magukkal hoztak, mivel Franciaországban, Németországban és a világ különböző pontjain élnek. Ezzel egy új arcomat szerettem volna megmutatni, azt, hogy a kubai zene sokkal tartalmasabb, mint ahogyan azt sokan gondolják.

A magyaroknak milyen elképzelésük van a kubai zenéről?
 

Ó, hát úgy érzem, a magyar közönségnek egészen más elképzelései vannak, hogy miről is szól a kubai zene. Ezért meg szeretném mutatni, hogy milyen az igazi zene, ami belőlünk fakad. Kubáról mindenkinek egy egyszerű salsa, rumba, vagy mambo jut az eszébe. Azt gondolják, ez a zene csak könnyed vidámság. Pedig ezekben a dalokban is komoly üzenetek vannak. A bonyolult ritmika, a szöveg, sokszor teljesen mást jelent, mint amire az emberek általában gondolnak. Szeretném összekötni a különböző világokat a zenémmel, hiszen valójában mindenki egy nyelven, a szeretet, a harmónia és a békesség nyelvén beszél. Csak kell egy „próféta”, aki közvetíti ezt az üzenetet; így vettem a bátorságot és elkezdtem a munkát.

A műsorban Ramón Valle zongorázik, Omar Rodriguez Calvo bőgőzik, Joe Quitzke dobol, Winand Gábor énekel, szaxofonozik és fuvolázik, te pedig természetesen énekelsz.
 

Szerettem volna olyan zenészekkel dolgozni, akik valóban ismerik ezeknek az ősi hangszereknek a nyelvét, mert egy kongát például mostanság bárki meg tud ütni, de nem tudja azt olyan tradicionálisan használni, mint azok, akik saját hazájukban tanulták ezt. Számomra nagyon fontos, hogy miről beszél az adott hangszer, mit üzen a hallgatóság számára. Nem csak szórakoztatni szeretnék, hanem megérinteni az embereket, olyan szépséget bemutatni, ami megfogható, érthető mindenki számára.

Hogyan kerül a műsorba Winand Gábor jazzénekes, aki nem kubai zenész, sőt zenéjében leginkább az ősi magyar örökséget fedezhetjük fel?
 

Gábor mindenképp kell a műsorba, mert ő köti össze a két kultúrát. Kell egy „híd”, hogy el tudjunk jutni a magyar illetve európai emberekhez is. Gábor tökéletesen megfelel erre a feladatra, mivel ő is szívből játszik, ahogyan mi, kubai zenészek is. Mi már gyermekkorban megtanuljuk ugyanis, hogy a zene Isten ajándéka, amire vigyázni kell, tisztelni. Vagy tökéletesen műveljük, vagy sehogyan sem. Nincs közepes teljesítmény, mindig a tökéletesre törekszünk, már a zeneiskolákban is nagyon komoly munka folyik a zenetanulás területén.

A műsorban egyrészt tradicionális kubai dalok, másrészt saját szerzemények szólalnak meg. Miről szólnak ezek a dalok, mit szeretne üzenni a magyaroknak?
 

A gyökereim mindig velem vannak. Nem tudom kikerülni soha a zenei örökségemet még akkor sem, ha nyilván a modernebb műfajok felé is fordulok. Gyermekkoromtól kezdve ezt a zenét szívtam magamba, és nagyon fontosnak tartom az ősi zenekultúra fennmaradását, főleg azért, hogy a fiatal generáció tudja, hogy honnan jött és hová tart. Sajnos tanításom során rádöbbentem, hogy a fiatalok manapság szét vannak szóródva. Nem tudják, mit akarnak, nincs egy irány, nincs cél, ezért a zenében sem tudják kifejezni magukat. Olyan, mintha egy nagy terhet cipelnének a hátukon. Sokszor arra gondolok, jó lenne elmondani nekik, hogy nem is olyan nehéz az a teher, amit cipelsz. Most indul az életed, ami gyönyörű, tele van szépségekkel, csak meg kell fejteni lassacskán, hogy hová vezet. A mai fiatalok azonnal elfutnak az akadályok elől. Na, erről is szólnak a dalaim: szeretném megmutatni, milyen szép az élet, csak észre kell venni. Ki kell nyitni az ablakot, ha azt szeretnénk, hogy besüssön a nap. Úgyszólván biztatjuk az embereket a vidámságra, boldogságra, a szeretetre.

Boldogtalanok a magyarok?
 

Igen, nagyon sokszor látom azt, hogy egyszerűen nem veszik észre a szépségeket, amik körülveszik őket. Csak rohannak iskolába, munkahelyre, vásárolni, ilyesmi. Közben nem is figyelnek arra, ha mondjuk az aluljáróban egy zenész gyönyörű dallamokat játszik. Nem foglalkoznak velük, pedig nekik is kellene egy-egy mosoly. Elhanyagolják az emberek egymást. Csak az esővel és fájdalmakkal foglalkoznak. Mi lesz így a világgal? Örülnünk kellene a napnak, a gyönyörű természeti kincseknek, az egészségünknek, és mindennek, amink van, addig, amíg van.

Miközben Elsával beszélgetünk, Winand Gábor mosolyogva, tisztelettel és szeretettel hallgatja feleségét. Nagyon jó látni őket. Érezhető, hogy az összhang nem csak a zenében tökéletes. Amikor Elsa férjéről, mint összekötő kapocsról beszél, önkéntelenül is megkérdezem Gábort, mi erről a véleménye, hogyan tud hiteles „híd” lenni?
 

W. G..: Azt hiszem, elsősorban ez azt jelenti, hogy még többet kell a feleségemmel lenni. (Mindketten nevetnek.) Szerencsére ez adott, mivel sokat próbálunk és koncertezünk együtt. Nyilván évek óta hatunk egymásra zeneileg, talán ezért tudom elvállalni a két kultúra közötti összekötő szerepet. Nincs könnyű dolgom, hitelessé csakis úgy tudok válni, hogy egyszerűen szeretem, és sokat hallgatom ezt a zenét. Számomra nagyon fontos a kubai zene is, hiszen nagyon ritmikus, különleges és jó értelemben véve szíven üt. Amikor kubai zenét hallok, akkor nemcsak a hangszert és a dallamot hallom, hanem azt is, hogy milyen ember az, aki éppen játszik. A kubaiak teljes szívüket, lelküket viszik a zenébe.

Ha már a két kultúráról beszélgetünk, ha jól tudom a ti találkozásotok egy mesebeli történet.
 

Egy repülőgépen találkoztunk először, mindketten ugyanarra a fesztiválra utaztunk. Már a gépen észrevettük egymást, bár egyikünk sem tudta, hogy a másik is zenész. A fesztivál után Elsa megszólított, aminek én nagyon örültem, de nagyon meg is lepődtem. Akkoriban elég visszahúzódó voltam, azt hiszem, én soha nem mertem volna megszólítani őt. Kezdetben csak a szakmáról beszélgettünk, találkoztunk több európai koncerten is. Aztán az idő múlásával Elsa egyre többet jött Magyarországra, sőt itt is maradt, így a kapcsolatunk egyre szorosabb lett, míg végül összeházasodtunk.

Mi a legközelebbi közös cél? Elképzelhető hogy megfordul a helyzet és Elsát halljuk magyar népdalokat énekelni?
 

E. V.: Ami azt illeti, a nyárra rengeteg felkérésünk van. Többek között júliusban a Veszprémi Jazz Fesztiválon veszünk részt az „Elsa Valle y sus Hermanos” formációval, a Rumba Calientével pedig Tatabányán, a Somlói Napokon, valamint a nyári Diósgyőri Várfesztiválon. Ezen kívül meghívásunk van a Savaria Történelmi Karneválra, és előttünk áll két lemezfelvétel, talán az egyiken megszólal majd egy magyar népdalfeldolgozás is!