Görföl Tibor: Fogyatékos kereszténység?

Szerencse vagy szerencsétlenség-e, ha elvi alapon és elvi okokból erőteljes támadások érik a kereszténységet (a fizikai jellegű támadások problémája nyilván teljesen más kérdés)? Ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a kárörvendő áttekintéseket, amelyek szemmel látható élvezettel állítják össze a kereszténység történelmi visszásságainak – sajnálatos módon igencsak hosszú – lajstromát, még akkor is bőven maradnak olyan elvi bírálatok, amelyeknek érdemes figyelmet szentelni. 

A NYOMÁS ÉS A SZÖKŐKÚT

Bizonyos szempontból nagy jótéteménynek tekinthető, ha különböző történelmi korszakokban komoly kifogásokat emelnek a kereszténység intézményes vonásaival és alapvető elgondolásaival kapcsolatban. Önmagában véve olyan nehéz ugyanis rámutatni, hogy pontosan mit is közöl az emberiséggel ez a Jézus Krisztust középpontba állító vallás, hogy a kifogások, a bírálatok, a félreértések és a támadások rendkívül sokat segíthetnek a világosabb összkép megrajzolásában. Néhány évtizeddel ezelőtt még arra panaszkodtak azok, akik előszeretettel vitatkoznak efféle külső vagy belső támadókkal, hogy szinte már senki nem veszi a fáradságot a kereszténység elvi bírálatához, mert annyira egyértelműnek tűnik történelmi veresége – ma viszont szinte elkényeztetve érezhetik magukat, mivel szinte ugyanolyan sűrűn hánytorgatják fel a kereszténység tartalmi fogyatékosságait dühödt és kevésbé dühödt hangok, mint az előző századforduló környékén.

Senkinek sem kell erőfeszítéseket tennie ahhoz, hogy kritikus, rendkívül kritikus véleményekkel találkozzon: minden irányból feltartóztathatatlan menetben érkeznek. Voltak időszakok, amikor a tömött sorokban vonuló bírálatok még nagyszabású és mindenben egyenrangú válaszokkal találták magukat szembe, sőt a válaszképpen megfogalmazott elgondolások nemcsak a védekezést tartották feladatuknak, de váratlanul hatalmas és csodálatos gondolati épületeket is fel tudtak húzni, olyanokat, amelyekről már tehetetlenül pattantak vissza a ki-kilőtt lövedékek. A keresztény ókorban a legnagyszerűbb szellemi alkotások gyakran a vita közegében születtek meg, és jóval messzebb is jutottak a kiindulópontjukul szolgáló problémák és nehézségek szintjénél. A szökőkút vize annál magasabbra szökken, minél nagyobb nyomás löki felfelé – olykor az első keresztény szerzők gondolkodása is meghökkentő perspektívából tekintett szét a kereszténység vidékén, mivel különlegesen nagy ellennyomás kényszerítette a tájékozódásra. A mai helyzet talán annyiban más, hogy az igazán komoly bírálatok egyre ritkábbak, és részben ezzel összefüggésben az igazán tágas szellemi terek is egyre nehezebben alakulnak ki. Mindenesetre még így is észrevehetők olyan kritikus megnyilatkozások, amelyek segítséget nyújthatnak alapvető problémák átgondolásához. Egyrészt vannak, akik belülről, a katolikus világ belső középpontjából széttekintve fogalmazzák meg, hogy milyen fogyatékosságokat látnak maguk körül. Ők a lojális belső kritika emberei, akikre mérhetetlenül nagy szükség van: jóindulatú belső bírálatok nélkül minden szervezet önelégült és életképtelen rendszerré merevedik. Másrészt szót kérnek olyanok, akik a kereszténység különböző megnyilvánulási formái és az általános társadalmi körülmények közötti kapcsolatot próbálják elemezni. Elgondolásaik elsősorban nem a belső viszonyok felmérését célozzák, hanem azt igyekeznek bemutatni, hogy miképpen van jelen a kereszténység a társadalmi valóság teljes szövetében. Természetesen azok sem hiányoznak, akik teljességgel kívülről tekintenek a kereszténységre, és azt részletezik, hogy miért tartják elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak mind a történelmi hagyományát, mind a jelenlegi formáját. Ez azonban már egy másik világ.