Marton Árpád: Variációk életrajzra

Aki szembesült már annak kérdésével, miként kelthetünk érdeklődést az ifjúságban a komolyzene iránt, tudja, a rébusz nem is annyira egyszerű. Pedig inkább azt lenne jogosult fölvetnünk: miért is merül föl nehézség ott, ahol az öröm és az önfeledtség egyik legfőbb forrása, a zene forog szóban? Zenepedagógiánk talán nem eléggé élmény-központú, ám ezen Fabian Lenk próbál segíteni
Mozart és a kottatolvajok című könyvével.

eEz a könyvecske kiskamaszok figyelmét megragadó stílusban vezet el a zenetörténet egyik mérföldkövéhez: a bécsi klasszika idejébe. Szerencsére efféle, elrettentően méltóságteljes kifejezések, mint mérföldkő, zenetörténet vagy éppen klasszika egyáltalán elő sem fordulnak a műben, amely egy időgép segítségével röpíti ifjú olvasóját a császárvárosba, három jó barát oldalán. Ne ringassuk illúziókba magunkat: már az is jelentős fegyvertény, ha a tizenéveseket egyáltalán oda lehet láncolni a székhez egy teljes könyv idejére, így aztán készséggel beletörődünk, hogy a valós életrajzi adatokkal és közel hiteles couleur locale-lal működtetett fikció csupán egyetlen epizódot tesz meg tárgyául, és nem is törekszik a Mozart-jelenség mélyenszántó érzékeltetésére. (Külön ínyencség a kurzivált kifejezések magyarázatául szánt szószedet: a szerkesztő – föltehetőleg jogosan – célszerűnek látta definiálni a napszámos fogalmát, míg a kvartett szó jelentésének ismeretét nagyvonalúan föltételezi a tizenéves olvasó részéről.) A könyv hősei bebocsáttatást nyernek a Mozart-házba, majd kisvártatva a Burg fogadótermébe is, miközben lélegzetelállító kalandok közt lelepleznek egy titkos összeesküvést, amely a csodagyermek Mozart ellen szövődik. S ami a legfőbb: mindeközben föl-alá sétálnak a 18. századi Bécs utcáinterein, magukra öltik a parókás korszak teljes ruhatárát, és olyan színhelyeken forgolódnak, ahol a muzsika természetes létszükséglet és mindennapos gyakorlat. Csembalózni tanulnak, fültanúi egy zenei párviadalnak, eredeti színhelyen – noha másfél évtizeddel korábban, mint azt az életrajz dokumentálja – karneváloznak a bohócruhába bújt zeneszerzővel, és kevés sikerrel még egy operapartitúrát is megkaparintanak a Mozart-házban.

Amely 1768-ban semmiképpen sem állhatott a Dom- (mai nevén Mozart-) gasséban. Leopold csak Bécs sztárjává előlépett fia vendégeként fordult meg eme zenei zarándokhelyen. És aki nagyon akar, kukacoskodhat még a könyv tényeivel, amelyek közül egyet-mást az utószóként beillesztett Mozart-életrajz is igyekszik tisztázni. Thomas Linley, a tragikus véget ért ifjú hegedűs nemhogy nem volt Mozart esküdt ellensége, mi több: az egyetlen kamaszkori barát, akiről ismeretünk van; sohasem vívtak zenei párbajt és kiváltképp nem Bécsben, hisz a két utazó fenomén útja Firenzében keresztezte egymást. Az is igaz, a szerző a cselekmény kedvéért nem csupán összevon valós személyeket, de megerősít jónéhány klisét is – a Salieri-féle ármány, vagy a Requiemet megrendelő árnyalak túlságosan is keze ügyében vannak egy Mozart-krimi írójának, hogysem kiaknázatlan hagyná őket, jóllehet a Mozart-kutatás mára mindezt árnyaltabban kezeli –, mégis: aki az idődetektívek társául szegődik, ismerősként fordul majd be ismét a Mozartgasséba, ha egy szép napon immár zenetörténeti céllal tér vissza Bécsbe. És talán még egy kis klasszikus zeneszó sem szegi kedvét, hogy folytassa a gyermekként megkezdett nyomozást a zenetörténet egyik legizgalmasabb életművében.

LENK, FABIAN: Mozart és a kottatolvajok. Bp., 2015, Scolar.