Szekér Szimonetta: Csak mások szívét nézni

1964 nyarán Jean Vanier fiatal kanadai filozófus úgy döntött, hogy a tanári katedrát lecseréli két értelmi fogyatékos ápolására – így indult az első Bárka közösség.

jJean Vanier 1942-ben, 13 évesen saját elhatározásból csatlakozott a kanadai haditengerészethez. Nyolc évig szolgált, majd kilépett a hadseregből, mert Jézus keresésével akarta idejét tölteni. Párizsban filozófiát tanult, amit később egy kanadai katolikus főiskolán tanított is, de végül Jézust a fogyatékosok között találta meg. Idén ötven éve, a franciaországi Trosly- Breuil-ben nyílt meg az első Bárka lakóotthon, amely azóta nemzetközi hálózattá nőtte ki magát: napjainkban közel 35 országban több mint 130 Bárka közösség működik.

A FOGYATÉKOSOK TERÉZ-ANYÁJA

1963 karácsonya volt, amikor Jean Vanier egy dominikánus atya hívására Trosly-Breuil-ben egy értelmi fogyatékosokat ápoló intézetbe látogatott, mert a pap szerint a kitaszított, törékeny, szenvedő emberek között nem csak közelebb kerül Jézushoz, de a lélekről, az emberségről és a társadalmunkról is többet megért. Vaniert egyrészt beszippantotta a fogyatékosokból áradó nyitottság és szeretet, másrészt elborzasztotta a zsúfolt szociális intézmény embertelensége.

Az élmény alapjaiban változtatta meg hátralévő életét: néhány hónappal később, 1964 augusztusában a kanadai származású filozófus, teológus feladta tanári állását, és magához vett két értelmi fogyatékos fiatalt, és ezzel elkezdődött az első Bárka lakóotthon kiépülése.

Mindkét fiatal agyhártya- és agyvelőgyulladás szövődményeként lett mentálisan sérült. „Addig komoly tanárember voltam, a diákjaimmal a főiskolán a fejemből beszéltem. Ezzel a két emberrel viszont a szívemből kellett kommunikálni, amitől hirtelen újra gyereknek éreztem magam” – emlékszik vissza a kezdetekre.

Az első két vendéget újabb sérült fiatalok befogadása követte, és ahogy az együttélés alapelvei kiforrtak, külföldön is egyre több Bárka közösség alakult. A mozgalom alapja Jézusnak az az üzenete, hogy „amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat hívd meg! Mert akkor ők is visszahívnak téged, és ezzel már megkaptad jutalmadat! Hanem ha vendégséget rendezel, hívj meg szegényeket, nyomorékokat, sántákat és vakokat! És boldog leszel, mert nekik nincs miből visszafizetniük ezt neked. De az igaz emberek feltámadásakor meglesz a jutalmad.”

A Bárka tehát arra biztat, hogy merjünk távolabbra merészkedni a jól megszokott környezetünktől, nyissuk ki magunkat olyanoknak is, akik merőben mások, mint mi vagyunk – például legyünk segítők valamely Bárka közösségben. Érezzünk rá a testen keresztüli kommunikációra, hiszen ezekkel a sérült emberekkel leginkább a fürdetés, az etetés, az öltöztetés, illetve a gyengéd, biztonságot sugárzó érintésen keresztül léphetünk kapcsolatba. Különleges az a kedvesség és ragaszkodás, amivel ezt meghálálják.