Jánosi Dalma: Az emberiség szívének sajgó sebe
„Az elmúlt években Európa befogadó arculata ellenségessé vált és falakat emelt azon menekültek előtt, akik a háború szörnyűségeiből és az üldöztetésből nem találnak más kiutat, mint a nyugati országokat. Az európai politika egyre jobban eltávolodik a keresztény gyökerektől és azoktól az alapoktól, amelyek az emberi jogokat biztosítják” – Interjú Camillo Ripamonti jezsuitával, a Centro Astalli Jezsuita Menekült Szolgálat vezetőjével.
A második világháború után először haladta meg a menekülésre kényszerültek száma az 50 milliót. Ezekkel a megdöbbentő adatokkal kezdődik a Jezsuiták Menekült Szolgálatának 2015-ös beszámolója. Milyen események kényszerítenek ilyen nagyszámú tömegeket az elvándorlásra?
Egész biztosan egy globális szenvedés megnyilvánulása ez. A tavalyi évben 15 konfliktust számoltak össze a világban. Ez azt jelenti, hogy számos olyan nép van, amely háborús övezetben él és arra kényszerül, hogy elhagyja otthonát. Ezt a nehéz és fájdalmas döntést nem önszántukból hozzák meg, hanem az erőszakos, háborús viszonyok, üldözések kényszerítik földjük és hazájuk elhagyására őket, a hazájuk ellenséges és kitaszító környezetté válik. A jobb és szebb jövő reményében indulnak el, hosszadalmas utazás és számos hányattatás vár rájuk. Azt hiszem, hogy az emberiség szívének sajgó és vérző sebe ez, amely fájdalmának enyhítése minden keresztény kötelessége.
Melyek azok a konfliktus övezetek, amelyek menekülésre kényszerítik a népességet?
Az elmúlt évben az olasz partoknál több, mint 170 ezer menekült ért szárazföldet. Ezek közül 70 ezren kértek menekültjogi státuszt. A 70 ezerből 30 ezren érkeztek Szíriából, és 30 ezren Eritreából. Ebből a két fő konfliktusövezetből érkeztek a legtöbben. Eritreából, ahol már a hosszadalmas diktatúra fojtogatja és megfosztja szabadságától az embereket, majd távozásra kényszeríti őket. A másik fő konfliktusforrás Szíria, ahol immár a 4 éve tartó háború következtében az ország lakosságának fele idegenbe menekült, több millióan hagyták el földjüket, két millióan ebből Líbiában találtak menedéket.
Az Olaszország partjainál kikötő menekültek konkrét tervekkel érkeznek? Tudják, hogy melyik országba szeretnének végleg letelepedni?
A legtöbbjüknek egyetlen célja van, hogy végre nyugatra érkezzen. Természetesen sokan vannak, akik az északi országokba igyekeznek, ahol családtagjaik, ismerőseik várnak rájuk. A dublini egyezmény értelmében abban az országban kell menekültstátuszt kérniük, ahol először átlépik az Európai Unió övezetét, és ez komoly akadályokkal hátráltatja továbbjutásukat a többi európai országba.
Az európai országoknak lehetőségük van arra, hogy méltóságteljes és biztonságos életkörülményeket garantáljanak a menekültek számára?
Azt hiszem, hogy mindenképpen lenne erre lehetőség, mint ahogyan azt már számos ország bebizonyította. Az utóbbi években sajnos számos európai ország olyan politikát folytat, amely Európát úgy értelmezi, mint egy erődítményt. A határok lezárásával kizárja mindazokat, akik segítséget, védelmet kérnek, és akik kénytelenek újra kezdeni az életüket. Európa az a kontinens, amely mindig harcolt az emberi jogokért és azok sérthetetlenségéért. Sejtjeiben hordozza an nak képességét, hogy jobb jövőt biztosítson a kiszolgáltatott embereknek. Az elmúlt években azonban Európa befogadó arculata ellenségessé vált és falakat emelt azon menekültek előtt, akik a háború szörnyűségeiből és az üldöztetésből nem találnak más kiutat, mint a nyugati országokat. Az európai politika egyre jobban eltávolodik a keresztény gyökerektől és azoktól az alapoktól, amelyek az emberi jogokat biztosítják, sajnos teljesen az ellenkező irányba haladnak.
Ön mit tanácsolna azoknak az országoknak, akik félelemmel és önvédelemmel válaszolnak a menekültek segítségkiáltására?
Ferenc pápa a strasbourgi parlamentben elhangzott beszédében pontosan rávilágított a probléma gyökerére. Az európai országok az egyéniségi jogokat egyéni jogokká formálták át, mintha ezek a jogok csak minket illetnének meg. A mindenkinek kijáró jogokat kizárólagos privilégiumokká alakították át. Még egy fontos dolog: a népvándorlás az emberiség történelmét mindig is elkísérte, és továbbra is el fogja kísérni. Európának befogadó politikát kellene alkalmaznia azon emberekkel szemben, akik mindenképpen megkísérlik majd az idegen országba jutást azzal a különbséggel, hogy ha nem fogadjuk be őket, akkor meghalnak. Szemtanúi vagyunk nap mint nap annak a gyásznak, hogy ezrek halnak meg az új hazába vezető úton. Ha Európa nézőpontot és politikát változtatna, akkor a reményvesztett népek az újrakezdés valódi esélyét és egy új élet lehetőségét kaphatnák.
A bevándorló népek, akik talán ebben a történelmi pillanatban menekülésre kényszerültek, de egész biztosan másfajta élettapasztalattal rendelkeznek és egy új kultúra frissességét hozzák az öreg kontinens számára, mivel gazdagíthatják Európát?
Egész biztos, hogy egy új kulturális szín gazdagabbá és értékesebbé teheti Európát. Az az érzésem, hogy mindannyian megrémültünk ettől a jelenségtől, és ahelyett, hogy védelmet biztosítanánk a kiszolgáltatott embereknek, magunkat védelmezzük. A különbségeket nem elítélni, hanem támogatni kell, hiszen ez az, ami gazdagít bennünket. Ez az a horizont, amelynek irányába haladnunk kell, nem a másiktól való félelem, hanem a kölcsönös megismerés és a kölcsönös gazdagodás.
A tömegkommunikációs eszközök hogyan befolyásolhatják a bevándorlás jelenségének helyes megítélését?
Komoly felelősség van a média kezében, mindenekelőtt a hiteles és megalapozott adatok, információk közvetítésében. A szenzációhajhászás és a számokkal való dobálózás, amelyek nap mint nap változnak, nagyon kártékonyak. A nemzetközi szervezetekkel és a menekültekkel foglalkozó szervekkel való szoros együttműködés segít a hiteles adatok és körülmények megismerésében. Egy másik nagyon fontos dolog, hogy a nyelvhasználat, amellyel leírjuk a helyzeteket és személyeket, legyen mindig befogadó és nem ítélkező. Ez mindenképpen pozitív irányba befolyásolja a közvéleményt. A média segíthet a találkozás kultúrájának építésében, hogy elmesélhessék egymásnak élettapasztalataikat, hogy megismerhessék egymást, hogy az élettörténetek találkozhassanak, összekapcsolódhassanak és közös irányt vehessenek.
A Centro Astalli, a Jezsuiták Menekült Szolgálata immár harminc éve elkíséri, szolgálja és védelmet nyújt mindazoknak, akik háborús és erőszakos környezetből menekülnek el hazájukból. Milyen tapasztalattal érkeznek, és mire van igazán szükségük a jezsuita központhoz forduló menekülteknek?
Mint ahogyan maga a menekült szó jelentése is magában hordozza a személyes élettörténeteket. A délafrikai országokból, a diktatúrák szorításából me nekülők általában nagyon fiatalok, egyedül vágnak neki a Szahara sivatagot átszelő útnak, és végül a Földközi-tenger partjainál érik el Olaszország határát. Egészen más az Afganisztánból, Szíriából vagy Kurdisztánból érkező menekültek élettörténete és életkora. Az Európába érkező szíriaiak általában közép- és felsőosztálybeli jómódú emberek, akik családostól, együtt indulnak útnak. A szegényebb családok csak a közeli országokba telepedhetnek meg anyagi erőforrások hiányában.
Milyen típusú segítségre van szükségük a menekülő családoknak?
Az Arrupe Központ, amelyet Pedro Arrupe atyáról, a Jezsuita Menekült Szolgálat alapítójáról neveztünk el, kifejezetten gyerekekkel érkező családoknak ad otthont, biztonságot, és elkíséri őket a társadalomba való beilleszkedés útján. Jelenleg 10 család van elhelyezve az Arrupe Központban, hiszen különleges bánásmódra és ellátásra van szükségük, amely egészen eltérő az egyedül érkező menekültekétől. Nagy kihívás az adott ország társadalmába való beilleszkedés az idegenből érkező családok számára. Ahogyan az egyház tanítóhivatala is megnevezi, a család egy kis közösség, és fontos, hogy lassan beépülhessen a helyi közösségbe, kapcsolatba kerüljön vele és megismerje a szokásait, kultúráját.
A jezsuiták a kiengesztelődés misszionáriusai. Milyen típusú megbékélésre van szükségük a menekülteknek, hogyan lehetnek a jezsuiták a kiengesztelődés apostolai ebben a nehéz történelmi pillanatban?
A háborúból és üldöztetés elől menekülő emberek szíve tele van mély sebekkel, amelyek nehezen gyógyulnak be. A Centro Astalli Jezsuita Menekült Szolgálat magára veszi ezt a nemes és megtisztelő feladatot, és azt a felelősséget, hogy közbenjárjon a sebek gyógyításában. Ha ezek a mély lelki sebek nem tudnak gyógyulni, és folyamatosan véreznek, akkor csak harag és gyűlölet gyökereivé válnak, és a fájdalmak tovább gyűrűznek. Sok esetben sajnos nem csak lelki fájdalmakról beszélhetünk, hanem a háború vagy a diktatúrák fizikai gyötrelmeit is testükben hordozzák az áldozatok. Ez komoly akadály lehet a későbbi társadalmi beilleszkedésnél, hiszen a mélyen rejtegetett szenvedés falat emel a társadalmi és bizalmi kapcsolatok kialakításakor. Fontos, hogy elkísérjük a gyógyulás útján ezeket a sérült embereket, ha egy békés világ építésén fáradozunk. Ez nem csupán nekünk jezsuitáknak hivatása, hanem minden jóakaratú emberé is, aki egy igazságos és békés társadalom után vágyakozik.
A Centro Astalli a Loyolai Szent Ignác által a 16. században alapított római jezsuita rendház épülettömbjében működik. 1981-ben jött létre, az akkori jezsuita generális, P. Pedro Arrupe kezdeményezésére. A hálózat célja, hogy elkísérje és szolgálja azokat a személyeket, akik szülőföldjük elhagyására kényszerülnek háborúk, nyomor, igazságtalanságok következtében. A struktúra számos szolgáltatást nyújt: elsődleges befogadást az újonnan érkezettek számára, illetve a másodlagos befogadást, amely a munkavállalást, a társadalomba való beilleszkedést segíti elő. Az Astalli központban naponta több mint 450 személynek biztosítanak élelmet, továbbá egészségügyi ellátást és jogi tanácsadást is nyújtanak. A Jezsuiták Menekült Szolgálata nemzetközi katolikus szervezet, amely ma a világ több mint 50 országában működik.