Tornya Erika RSCJ: Sámuel álma

Arcabas Jean-Marie Pirot néven született 1926-ban. A ma is aktívan alkotó, ünnepelt francia képzőművész előszeretettel jelenít meg bibliai témákat. Posztkubista stílusban készült műveinek néha drámai, néha játékos, de mindig egyértelmű üzenete népszerű a Szentírást alaposabban már nem ismerő nézők között is.

aA Sámuel álma (Le songe de Samuel) című festményen két figura jelenik meg: az alvó Sámuel és az Úr. A pillanat, amit a kép ábrázol, meglehetősen figyelemre méltó, akár kifordított-határhelyzetnek is nevezhető. „Az Úr meghallgat” nevet viselő Sámuel éppen abban a fordított helyzetben van, hogy maga az Úr várakozik arra, hogy meghallgassa.

Ha a képre tekintünk, megfogja a figyelmünket az erőteljes színvilág. Biztonságot ad a nézőnek a festő színkezelése. A bíborvörös háttér egyfajta fenséget, komolyságot ad a helyzetnek, s jelzi, hogy itt jelen van az isteni szeretet. Isten és Sámuel között egységet teremt az aranysárga felület, ami Isten dicsőségét és hatalmát szimbolizálja. Sámuel sötétkék köntöse a jámborságára, reményére utal. Megfigyelhetjük, hogy Sámuel testének színe megegyezik Isten testével. Ez talán már elővételezi az inkarnáció ígéretét. Két eleme van a képnek, ami eltér ettől a nyugodt színvilágtól. Sámuel ágya, és az Úr kezében lévő gyertya. Mindkettő fekete, szürke. Az ágy formája és színe is koporsóra emlékeztetheti a szemlélőt. Ez utalás arra a környezetre, amiben Sámuel él, hiszen épp azt a küldetést kapja Istentől, hogy prófétai és papi munkájával óvja meg a népet a bűntől és a pusztulástól. Ez az a pillanat, amikor Isten a halál világából az életre hívja Sámuelt. A fekete-szürke gyertya színei azt jelzik, hogy Isten jelenléte olyan dicsőséges és fényes, hogy mellette minden elhomályosul. Ez egyfajta bizonyíték arra, hogy valóban az Úr jelent meg.

Isten alakja egyáltalán nem éteri, nem légies, párhuzamosan tornyosul Sámuel fölé, mégsincs olyan félelmünk, hogy – hála a gravitációnak – lezuhanhat. Isten testének és ruhájának egységessége, arcának fényessége bizonyosságot ad mindenhatóságáról. A Sámuelen lévő takaró lineáris mintája és színei jelzik, hogy Isten védelme alatt él Sámuel.

A festményen jól kivehető az a figyelem, amivel Isten megszólítja Sámuelt. Egészen közel hajol hozzá, szinte gyöngéden suttog a fülébe. Az Úr a kezét is úgy tartja, mint ahogy azt a személyes titkokat közlő barátok szokták. A szemeit rászegezi az alvó Sámuel arcára, figyel rá, nem akarja megijeszteni. Nem érinti, nem rázza meg, hanem óvatosan ébresztgeti. Sámuel még nem érti a helyzetet. Szemei még sötéten árnyékoltak, még zártak, de már közel az ébredés, a megértés pillanata.