Sárospataki Zsuzsanna: Paul Claudel a megtért

Ismerve Paul Claudel életét, ismerve drámáinak témáit, költeményeinek felhevült hangját, a bűnnel és érzelmekkel való belső küzdelmét, állíthatjuk: egész élete és írásai a folyamatos bűnbánatról és az Istenhez, a hithez való töretlen ragaszkodásáról szólnak.  

iIdén jelent meg a Szent István Kiadó gondozásában Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, költő, író válogatásában és szerkesztésében egy kis kötet, Paul Claudel és konvertita barátai címmel. Szabó Ferenc többek között így vall a válogatás szándékáról: „…nem Claudel teljes életművének feldolgozása a célom, hanem megtérései történetének ismertetése. Keresve a keresőkkel, örvendezve a megtérőkkel, Paul Claudel és a többi konvertita életét, megtérését és küzdelmes hitét tanulmányozva és ismertetve is jezsuita hivatásomat teljesítem, hiszen Szent Ignác atyánk a hit terjesztését és védelmét jelölte meg Jézus Társasága alapvető céljának.”¹

Mint ismeretes, konvertita az, aki „a kegyelem ajándékaként akar visszatérni Krisztus Egyházába, a kinyilatkoztatás teljességébe… a római pápa és a szentségek kötelékébe, a Szűzanya és a szentek oltalmába és kegyelmi családjába.”²

Claudel példaképei, pl. Arthur Rimbaud (1854–1891) –, iskolatársai, így Romain Rolland, Léon Daudet –, továbbá kortársai, barátai, és „lelki” küzdő társai, mint Julien Green (1900–1998), François Mauriac (1885–1970), Jacques Rivière (1886–1925), vagy éppen a többiek által „luciferi”-nek minősített és élete vége felé ateistává is lett André Gide (1869–1951) – a francia irodalom és művészet nagyjai, s egyben – mint mindannyian –, a hibák, a bűnök terhét (is) viselő, gyarló emberek voltak.

Szabó Ferenc atya szerint – s ez Claudelnél is tapasztalható – a boldogság keresése okán állandóan kísért bennünket a hitetlenség, az Isten elleni lázadás; „a hit az fény is, és árny is”; sokszor éjszakában járunk, de majd odaát megkapjuk a látás képességét – nyilatkozik egy vele készült beszélgetésben.³ A szerelem és szépség extázisa egyfajta istenélményt jelent az embernek, és hinnünk kell abban, hogy a világban van jóság, szeretet. Claudel költészetével kapcsolatban egyértelműen kijelenti, hogy az nem más, mint a teremtés dicsérete!

Claudel-t olvasva tapasztaljuk: stílusa eredeti, nyelvezete gazdag, kifejezésmódja tömör, a bonyolult jelenségeket képekben és jelképekben fogalmazza meg, ezért nem könnyű olvasmány – de katolikus hitű, önálló, független és szabad író akart és tudott lenni.⁴

Charles du Bos francia kritikus (1882–1939) 1934-ben ezt mondta Claudelről: „az emberi szó birodalmában ő ma a Nyugat legnagyobb lángelméje.”⁵

Gyergyai Albert szerint Claudel elsősorban lírai költő, még drámáiban is, „s a zsoltárok prozódiáján alapuló versei szinte kizárólag vallásosak.”⁶ Költészetével kapcsolatban így vélekedik: „az egész francia költészetet, sőt a drámát is megújítja, s a költészetet szokatlan, kevéssé járt utakra és magasságokra emeli […] a hívő vagy akár hitetlen olvasó […] úgy érzi magát, mint egy véletlen délutáni látogató egy katedrálisban […] a kórusból hangzó ének vagy orgona hangjai közt mintha nagy nyugalom szállna rá, mintha egy másik világba nyerne betekintést, […] úgy érzi, nem jött hiába, megpihent, megnyugodott, kibékült magával és a világgal, s nyugodtan folytathatja a maga munkáját⁷

„Boldog, ki az oltár mögött orvost talál, és nem bírót, hanem atyát.
Papot, aki mélyen alázatos, sosem csodálkozik, haragját soha nem zúdítja rád,
Türelmes, és a tékozló fiúnak, vegyen belőle, erszényét megnyitja mindig kegyesen,
S tudja, hogy ahol bőven terem a bűn, még bővebben árad a kegyelem.” 
(Paul Claudel: Daniel Fontaine abbé emlékére – részlet, Rónay György fordítása.)

Paul Claudel, a francia költő, drámaíró 145 évvel ezelőtt, augusztus 6-án jött világra egy Villeneuve nevű kis faluban. Gyergyai Albert irodalomtörténész és Rónay György költő, író, műfordító átfogó életrajzi ismertetéseiből is tudhatjuk, hogy Claudel első megtérése valójában18 éves korában történt. Noha katolikusnak keresztelték, s 1880 májusában volt első áldozó, több csalódás érte; sok gyötrelmet, szorongást, lelkifurdalást élt át, egészen addig, amíg 1886 karácsonyán a Notre-Dame-ban a vesperás alatt hallott gregorián ének könnyekig meghatja.⁸ Azonban „második megtérése” valójában 4 évvel később következik be, amikor szent gyónáshoz járul s áldozik.

A sikeres érettségi vizsgát követően filozófiát, később jogot tanul, s az 1886. évi karácsonyi élménye hatására határozza el, hogy kármelita lesz – ami nem valósul meg. Verseket ír, drámai kísérletekbe fog, társadalomtudományokat tanul. Végül – egy külügyminisztériumi versenyvizsgát követően, ahol első helyezést ér el – konzuli, majd diplomáciai pályára lép. Keleti nyelveket tanul, s a következő évtizedekben, s később is – hivatásából eredendően – bejárja a világot. Első állomáshelyei: New York, Boston, Franciaország, Kína (Sanghaj, Fucsou), Japán, Szíria, Palesztina, Betlehem, majd ismét Kína. 1900-ban, az év vége felé, amikor Kínába utazik, a hajóút során találkozik „végzete asszonyával”, Rosalie Vetch-el, aki üzletember férjével utazik oda, sikeres vállalkozás reményében. Claudel a fiatal nő iránt olthatatlan szerelemre lobban, és e kapcsolat élete meghatározó élményévé válik.

„A szerelem és a szégyen izzó pírja
Önti el arcomat honnan épp elvettem kezem.
Állva maradok, szembenézve bátran az emberekkel
Mint megbélyegzett aki senkinek sem számít…
Mégis megállok helyemen ott ahol vagyok,
A halál megjelölt, de élek! Semmiségemben létezem!
Hiszek és akarok, állhatatosan kitartok, / Amit bárki más elérhet én is megteszem… Irgalmat ó egek és mennyei körök!
Itt vagyok, megelőzve a Holtakat, jelen. / Igaz Bíró, Örök, Szent és Erős Istenem, Itt vagyok élve szigorú kezed között.”
(Paul Claudel: A számkivetés versei. Fordította: Szabó Ferenc.)

Paul Claudel 1906-ban házasodik meg, s feleségével, Reine Sainte-Marie-Perrinnel együtt utaznak Kínába, ahol a pekingi követség első titkári feladatait kell ellátnia, majd Tiencsinben lesz konzul. 1906-ban jelenik meg a Déli osztás vagy Délforduló címre fordított drámája, amely – mint Francis Jammes barátjának írja egy évvel korábban – „egy kissé elrendezett története annak a szerelmi kalandnak”, amelyet 1900 és 1905 között élt meg.⁹

Az ezt követő években 4 gyermeke – és több költeménye is születik. Elkezdi írni legismertebb és legtöbbet játszott színdarabját, az Angyali üdvözletet, amelyet 1912-ben mutatnak be Párizsban. Nagyobb, magyar nyelvre is lefordított és ismert költeményei is ebben az időszakban jelennek meg, mint a Keresztút, vagy a Kantáta három hangra, és az Öt nagy óda.

Jóval az I. világháborút követő években prózákat ír: Japánban 1927-ben a Hát te kinek mondasz engem? címmel, 1928-ban Washingtonban A meglopott tolvajt. Az előbbi elején, a Máté evangéliumának ide vonatkozó idézetét (Mt 16, 13–15) követően ezt írja: „Ez a kérdés, amelyre minden tanult embernek felelnie kell a földkerekség minden országában, a számára kimért út valamelyik állomásán, különösképpen pedig akkor, amikor felelőssége tudatában teszi azon első lépéseit.” Majd a gondolatmenetet kibontva ezt írja: „Az első figyelemre méltó dolog, hogy az a szellemi és erkölcsi áramlat, melynek Jézus volt a kútfeje, míg Ő élt, nem váltódott anyagi és politikai mozgalommá […] Krisztus tanítása csak az eszmék, a lelkiismeret világára vonatkozott. Az időlegestől elkülönülő valami volt. Alapvető különbséget tett az anyagi és az erkölcsi világ között […] ez a tan sohasem úgy mutatkozott, mint az ősi vallás lerombolója, hanem mint annak magyarázója és továbbfejlesztője” – viszont: „az emberi történelem folyamán egy vallási forradalmár sem merte magát Isten Fiának hirdetni […] és pedig igen egyszerű okokból: mert túlságosan szembetűnően hiányzott belőlük az az erkölcsi tökéletesség és az az anyagi hatalom, mely egy hasonló címet igazolt volna.” S hangsúlyozva, hogy ezt a magát Isten fiának mondott embert „a legalávalóbb, a legkegyetlenebb és a legmegalázóbb körülmények között, tökéletes elhagyatottságban látjuk elpusztulni” – kiemeli, hogy „nemcsak ígéreteknek, hanem tényeknek is” kellett lennie, valaminek kellett történnie ahhoz, hogy az apostoli munkálkodás pár év alatt betöltötte a földet, hiszen: „Rávenni embereket – akiket gyáváknak, lustáknak és durváknak festenek előttünk – olyan vállalkozásra, melyet paradoxonnak, istenkáromlónak, minden emberi reménytől megfosztottnak tüntetnek fel előttük…” – nem lehetett „könnyű dolog.”¹⁰

1933. Brüsszeli nagykövet. Utazgat többek között Belgiumban, Hollandiában, s két újabb súlyos prózai művet, esszét ír. Az egyik: Poncius Pilátus szemével nézve, a másik: Váróterem. Claudel ekkor már 65 éves. E korban – így mondhatnánk – már „váróterem az élet”. Azaz: életünk nagyobb részét magunk mögött hagyván, lassan-lassan indulásra készülődünk – odaátra. Ez fogalmazódik meg e különös hangulatú írásban:

„Születésünk napja óta a csillagok arra szemeltek ki, a legkülönbözőbb hívások a legfurcsább úton-módon arra biztattak, végre együtt töltsük ezt az éjszakát, s hogy így összeforrva, közösen alkossuk nehány léleknek sorsa által különösképpen összeválogatott csoportját, melyet most, íme, ez a közömbös szerelvény készül befogadni. Mindenki érzi, már nem kell sokáig várakozni… Szemünk csak arra az ajtóra tapad, mely íme azonnal kitárul. Szívünket egészen betölti az az érzés, melyet a latin költő írt le, mikor a végzet partjain bolyongó árnyakról beszél, kik tétován tárják karjukat a túlpart homályos vonala felé… Még pár pillanat, pár pillanat még, s máris megcsikordul a zár ezen az ajtón, amelyet durván megráz a vasúti altiszt, hogy némi ellenállás után csakugyan kinyíljék!”¹¹

Az 1940-es évek termékenyek és „eseménydúsak”. Claudel 1941-ben a Jelenések Könyvéről ír tanulmányt, s bemutatják Selyemcipő című darabját. 1945-ben, jóval Párizs felszabadulását (1944. aug. 25.) követően, megjelennek A 30 éves háború alatt írt versek. 1950-ben szentírás-kommentárokat ír, s Rómába utazik, ahol matinét rendeznek tiszteletére, melyen a pápa is részt vesz. Ugyanebben az évben mutatják be a Jeanne d’Arc a máglyán című drámája szövegére írt, Johanna a máglyán című színpadi oratóriumot, melynek zenéjét Arthur Honegger szerezte, még 1935-ben. 1951-ben kapja meg a Becsületrend nagykeresztjét.

Drámáit – melyeket alkotói korszakának különböző szakaszaiban írt – a színpadi megvalósítás céljából többször is átdolgozta. A korábban említetteken kívül A csere, Violaine, A Kezes és Kolumbusz Kristóf Könyve című darabjait olvashatjuk magyar nyelven.

Paul Claudel, a sokak által kevésbé ismert, ámde sokat vitatott költő – egy szívrohamot követően – 1955. február 23-án hajnalban hunyt el. A párizsi Notre-Dame-ban búcsúztatták el, nemzeti gyászszertartás keretei között.

Az evangélium és Isteni tanítás szerint Claudel betöltötte „a mindenségben azt a hivatást, amelyre Isten teremtő terve szerint született.” „Abban a pillanatban, amikor az ember elkezd nem önmagáért, hanem Istenért lenni, egyben rálép arra az útra is, amelyen az lesz, aki’” – véli Rónay György a francia költő életútját elemezve.¹²

Corona Benignitatis Anni Dei, azaz Az Isteni Kegyelem Esztendejének koszorúja címet viselő versciklusának egyik darabja a Vasárnap reggeli könyörgés záró sorai jól példázzák ezt:

„Pecsételj meg, ne szóródjam a szélbe. Jelöld meg szívem, s gyökerem, ki nyelvemen vagy, Isten Embersége! A Hetedik Napon, melyet alkottál, Istenem, Lehet-é más nyugvóhelyed, mint a szívem?”¹³

Idézet részletek listája:
• 1 Szabó Ferenc SJ: Paul Claudel és konvertita barátai. In Válogatás Claudel műveiből. Budapest, 2013, Szent István Társulat, 11. p.
• 2 Magyar Katolikus Lexikon, konvertita szó jelentése
• 3 MKR Délutáni találkozás, 2013. 07. 04. 16.04.
• 4 Gyergyai Albert: Paul Claudel. In Válogatás Paul Claudel műveiből. Budapest, 1982, Szent István Társulat, 13, 14 p.
• 5 Aimé Becker: Előszó In Válogatás Paul Claudel műveiből. Budapest, 1982, Szent István Társulat, 12. p.
• 6 Gyergyai Albert: Paul Claudel. In Válogatás Paul Claudel műveiből. Budapest, 1982, Szent István Társulat, 17. p.
• 7 ld. ugyanitt, 20-21. p.
• 8 ld. ugyanitt, 16. p.
• 9 Szabó Ferenc SJ: Paul Claudel és konvertita barátai. In Válogatás Claudel műveiből. Budapest, 2013, Szent István Társulat, 120. p. 
• 10 Zigány Miklós (ford.): Hát te kinek mondasz engem? In Válogatás Paul Claudel műveiből. Budapest, 1982, Szent István Társulat, 1982. 1051–1055. p.
• 11 ld. ugyanitt.
• 12 Rónay György: Paul Claudel. In Válogatás Paul Claudel műveiből. Budapest, 1982, Szent István Társulat, 27. p.
• 13 P. Claudel: Vasárnap reggeli könyörgés. (ford. Szedő Dénes) In Válogatás Paul Claudel műveiből. Budapest, 1982, Szent István Társulat, 910. p.