Paksa Balázs: E küzdés maga

Habár vaskos kultúrtörténeti közhely, hogy a heroikus kudarc sokszor többet ér, mint a könnyed siker, a mondat mögött meghúzódó finom gúny ezúttal indokolatlan. Madách műve és annak Jankovics Marcell által készített animációs adaptációja, Az ember tragédiája ugyanis kudarc – a szó rögvalót érintő, mégis csodálatot kiváltó értelmében. Olyan kudarc, melyet sok szerző világraszóló sikerként könyvelne el.  

mMadách és Jankovics műve nemcsak ebben osztozik: születéstörténetük, sorsuk, fogadtatásuk és alapszemléletük is közös. A sztregovai remete és az animációsfilm-rendező alkotása egyaránt nehéz falat: az első találkozáskor szinte agyonnyomja a befogadót – s ez így van rendjén. Köszönhető ez mindkét mű sokszálú, ódon nyelvezetének, szerteágazóan rejtélyes eszmerendszerének, valamint 19. századian enciklopédikus szemléletének. Jankovics adaptációja tehát méltó Madách géniuszához, s a mozivászon helyett tulajdonképpen a DVD/BluRay-formátum áll a legjobban neki: a megállíthatóság, visszapörgethetőség sok-sok kincs feltárását teszi lehetővé a néző számára. A történeti színek kultúr-, művelődés- és eszmetörténeti utalások sűrű hálóját kínálják, s érezhető, hogy a rendező az alkotófolyamat során e színek vászonra vitelét élvezte a legjobban. Az egyes színek mondanivalóját sokszor sajátos mini-dramaturgiájuk alakulása is erősíti: mesteri ötlet az egyiptomi szín időtlen lassúsága, a római szín szétrothadó dekadenciája, a prágai szín óramű-szimbolikája és a párizsi szín vériszamos, eszeveszett sebessége. Jankovics ugyanakkor nem fél a politikumtól, s nagy kedvvel mutatja ki Madách saját korára reflektáló (és azon nemegyszer túlmutató) közéleti kiszólásait. Ádám és Lucifer nem pusztán lelkesedik és csalódik: mindvégig izgalmas bölcseleti, társadalomelméleti és férfi-női dialógus is folyik (utóbbi esetben Éva lép be harmadik szereplőként). Az első ötletektől, 1983-tól formálódó tervezetnek jót tett, hogy befejezése bőven a rendszerváltozáson túlra húzódott: ettől olyan keserű a görög szín, s ettől nyúlik meg a játékidőben talán leghosszabb londoni szín egészen napjainkig, hogy egy rémisztő karnevál-jelenetben többek között a globalizációval is számot vessen.

Az ember tragédiájának egyik kulcskérdése, hogy valójában keresztény műről beszélhetünk-e, s ha igen, mennyiben. Az utókor kritikusait azóta is élénken foglalkoztató kérdésben maga Madách nem tesz igazságot, hiszen emberiségkölteményének bonyolult szövésű szövegét egyaránt lehet mélyen keresztény, ugyanakkor okkultizmusal kacérkodó gnosztikus értelmezési keretben is szemlélni. Jankovics e kérdésben határozottan állást foglal: nála az Úr önelégült, lusta teremtő, Lucifer kikezdhetetlen logikájú, cinikusan érvelő fényhozó, Ádám pedig a történelem háborgó tengerén ide-oda sodródó riadt figura. Nem véletlen, hogy – tarot-kártyából származó ötletként – Jankovics vándor–kutya párosként ábrázolja főszereplőit, párbeszédük pedig mintha egy hasadt elme önmagával való belső dialógusa lenne. Jankovics adaptációjában ugyan fellelhető még a hegeli dialektika, ám annak Madách által elképzelt szimmetriája végül meghasad: az abszolút tudás nem érhető el, a lélek megtörik, marad a küzdés sziszifuszi aktusa. Vigasz? Cinizmus? Jankovics jól érzékelteti e kettősséget annak kihangsúlyozásával, hogy Isten voltaképpen ugyanazt ismétli meg Madách szállóigévé vált mondataival („Mondottam, ember…”), amire Ádám korábban, az űr-színben már maga is rájött.

A darab, melynek színpadi alkalmatlanságát, rosszízű filozofálását, torz nőképét és didaktikus történelemszemléletét annyiszor felhánytorgatták kritikusai, végül megtalálta a maga ideális médiumát. Jankovics Marcell úgy készített méltó adaptációt Az ember tragédiájából, hogy annak alapvető mondanivalóját nem hamisította meg, s nem tette zárójelbe az eredeti mű színpadi utótörténetének mérföldköveit sem. A lenyűgöző vizuális ötletekkel telitűzdelt, mintegy két és fél órás film nem esztétizál (mint a Fehérlófia), nem okít (mint az Ének a csodaszarvasról), s nem burjánzik túl (mint a János vitéz), egyszerűen csak közvetíti a szörnyű kételyt, mely Ádámot elfogja a felkavaró álom-utazás után: „mivégre?”

Jankovics Marcell elégedett lehet – be van fejezve a nagy mű.

(Jankovics Marcell : Az ember tragédiája. színes és fekete-fehér magyar animációs film , 159 perc, Magyar Rajzfilm Kft., 2012.)