Feledy Botond: Egy új vezető öröksége

Szimbolikus együttállás következett be 2012 őszén: szinte egyszerre választották meg az Egyesült Államok elnökét és a Kínai Népköztársaság új vezetőjét. A világ két legbefolyásosabb országának politikai irányításában zajló átalakulásnak a magyar média mégsem szentelt ugyanannyi időt és figyelmet. Amíg a Fehér Házért folyó küzdelem egy jelentős része a világ nyilvánossága előtt zajlott, addig a Kínai Kommunista Párt (KKP) berkeiből jóval kevesebb információ szivárgott ki. Mi zajlik Kínában és mit jelent mindez az európai értékek nyelvén megfogalmazva?

Szocializmus vagy kommunizmus?

Az 1949. október elsején Pekingben, a Kuomintang kiszorítása után kikiáltott Kínai Népköztársaság vezető szervének, a Kínai Kommunista Pártnak a 18. Kongresszusa zajlott idén ősszel. A kommunista illetve vörös Kína a kínai történelem legújabb és eddig egyik legrövidebb fejezete. A világon jelenleg négy ország sorolja magát Kínán kívül hasonló ideológiai kategóriába: Kuba, Laosz, Vietnám és Észak-Korea. Már csak e sor láttán is egyértelmű, hogy nem jelenti ugyanazt a „kommunista” jelző az esetükben. Ahogy Pekingben hivatalosan nevezik, szocializmust építenek „kínai jegyekkel”. Az ötéves tervek, a világcégek és a helyi „maszek” együttes létezése adja a kínai szocializmus ma ismert „jegyeit”.

A világ legnépesebb hadseregével és második legnagyobb védelmi költségvetésével rendelkező Kína nemrégiben átvette a legnagyobb exportőr címet Németországtól,
és halad a nagy versenyben a legnagyobb gazdaság címéért az Egyesült Államokkal. Ami biztos, hogy utóbbinak Kína a legnagyobb hitelezője. A sok területen vezető hatalom három évtized alatt tette meg a gazdasági értelemben vett nagy ugrást.
Az előtte zajló másik „nagy ugrás”- a Mao-féle iparosítás gazdaságpolitikája - által okozott károkat, veszteségeket is lassan felülírva.

A közel 10 millió négyzetkilométer nagyságú ország pontos területét a lexikonok sem tudják azonosan megadni. Huszonkét tartomány és sok egyéb kisebb adminisztratív egység osztozik e területen, az átlagos tartományméret így is közel Franciaország nagyságú lenne. Nem annyira közismert, de a népességszám növekedése szintén 20. századi eredmény, amely alapvetően a Mao-korszakhoz köthető: ekkor megközelítőleg 500 millió lakosról néhány évtized alatt 900 millióra duzzad az ország, hogy mára átlépje már az egymilliárdos küszöböt.

Egy ekkora társadalmat képzeljünk tehát magunk elé, amelynek irányításáért
egy párt felelős. 2012 novemberében egy új Politikai Bizottság (PB) és egy új
Állandó Bizottság (ÁB) állt fel a párton belül, a magyar szocialista történelmi működéshez hasonlóan. Hszi Csin-pinget főtitkárrá, Li Ko-csiangot pedig főtitkárhelyettessé választották a több mint kétezer delegáltat tömörítő kongresszuson.
A párt és az állami vezetői funkciók átfedése miatt a hatalomátadási folyamat csak 2013 tavaszán érhet véget, amikor Hu Csin-taót majd Hszi válthatja államelnöki minőségében. Az elmúlt két – hasonló forgatókönyv alapján zajló – vezetőváltás szerint a most hivatalba lépő új döntéshozók kétszer öt évet tölthetnek ki posztjukon, amennyiben nem érik el előbb a 68 éves nyugdíjkorhatárt.

Belső szakítópróbák

Elemzők hosszan becsülgetik az új vezetés reformkészségét, részben az új döntéshozók korábbi állomáshelyein végigvitt ciklusok eredményei alapján, részben a Kongresszuson elmondott beszédek tükrében. Tény, hogy a korrupció elleni harc újra és újra elhangzott, hiszen a KKP egyik rákfenéje a bürokrácia mellett a csúszópénzek tömege.

Ennél is súlyosabb probléma a szociális olló rohamos szélesedése: a keleti partvidékek gazdagsága fényévekre van a bel-kínai falvak és parasztok életszínvonalától, emiatt a migráció permanens a parti nagyvárosok irányába. Ott csak addig képes a munkaerőpiac befogadni e tömegeket, amíg a gazdasági növekedés az elmúlt évtizedekhez hasonló iramban folyik. E sokáig kétszámjegyű GDP-bővülés a nyugati világ termelői ágazatának bevonzása mellett részben kisebb-nagyobb buborékoknak is köszönhető, amelyek kipukkadása komoly társadalmi feszültségekhez vezethet akár rövid távon. Szellemvárosok épültek ki az ingatlanszektor boomja idején, amelyek a mai napig gyakorlatilag lakatlanok…

Egypártrendszer és átláthatóság

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és a Konfuciusz Intézet szervezésében megtartott 2012. novemberi Kína-konferencia egyik legérdekesebb megjegyzését Salát Gergely egyetemi oktatótól hallhattuk, miszerint a kínai társadalom élete kevésbé átpolitizált, mint a magyar társadalomé. Nagyon fontos megérteni, amit a helyben élő nyugati tudósítók is gyakran hangsúlyoznak, hogy a kínai emberek egy jó része elégedett az életével, látja és megélte az életszínvonal változását kedvező irányban.

A kínai társadalomban kialakuló kisebb tiltakozások, tüntetések tehát nem a párt hatalma ellen, hanem sokkal inkább a helyi vezetők korruptságának okán, a környezetvédelem tiszteletben tartásáért és más lokálisan értelmezhető célokért szerveződnek. A kínai felhasználók számából – és nyilván nemzetbiztonsági okokból is – megérte létrehozni a nyugati internet legnépszerűbb oldalainak saját változatait, amelyek a nyilvánosságot meglepő mértékben biztosítják. A kínai mikroblog oldalak és felhasználóik képesek arra, hogy a magas szinten zajló korrupcióra felhívják a figyelmet és a pártot reagálásra kényszerítsék. Ez a nyugati társadalmakban ismert civil folyamatokhoz hasonló működési mechanizmus mentén zajlik.

Többpártrendszer és egypártrendszer

A nyugati demokráciák a hatalmi ágak megosztásán, a fékek és ellensúlyok rendszerén illetve a jog uralmán (rule of law) alapulnak. A kínai igazságszolgáltatás, illetve a törvényhozó és végrehajtó hatalom elválaszthatatlansága mellett is azt látni, hogy az online platformok új réseket teremtettek az átláthatóság feszegetésében.
Az évtizedes polgárháborúban és a második világháború japán megszállása közepette megszületett Kínai Népköztársaság tisztában van egy újabb belviszály elkerülésének szükségességével. A hatalmas ország számára óriási kockázatot jelentene egy proletárlázadás vagy más, szociális mutatók mentén szerveződő elégedetlenségi hullám. Éppen ezért a nép és a párt között fennálló társadalmi szerződés dinamikus egyensúlyt mutat: a számonkérhetőség részben a pártvezetés belső érdekévé válik, mivel hatalmát az online platformok miatt egyre jobban delegitimálhatja a hatalommal való visszaélés egy-egy nagyra dagadó botránya.

Másfelől, ahogy a nyugati demokráciákban kialakuló nagykoalíciók vagy egyedül kormányképes többségi pártok esetében látjuk, a párton belüli frakciók megjelenése elkerülhetetlen. Az ideológiák, reformok versenye tehát párton belül és kívül is történik, a nép részvételének szerepe ezekben nyugaton sem egyértelmű: a virtuális valóság kiterjedése és az individualizmus térhódítása idején sokan szkeptikusak. Kétségtelen mindemellett, hogy a kínai maoista rendszer szedte a világon eddig a legtöbb politikai áldozatot, Sztálint és Hitlert is megelőzve; azonban az új Kína a 21. században nem hasonlítható az ötvenes évek Kínájához.