Hofher József SJ: Életem a Te életed?

Napjainkban gyakran hallunk a cigányság kilátástalan helyzetéről, és gyakran találkozunk azokkal a sztereotípiákkal is, melyek szerint ezért a helyzetért elsősorban ők maguk a felelősek. A megszokott és már lassan elfogadott kommunikáció helyett most váltsunk szemüveget, és vizsgáljuk meg azt, hogy mi lehetett a mi részünk – nekünk többségieknek – abban, hogy a jelenlegi helyzet kialakulhatott.

KERESZTÉNY MAGATARTÁS?

Sokszor szörnyülködve beszélünk arról, hogy az Európai Unió nem vette be alkotmányába, hogy Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik. A gyökerek valóban lehetnek keresztények, de a mai Európa sokkal inkább agnosztikus, materialista, hedonista és önközpontú, mintsem keresztény. Gyakran emlegetjük, milyen fontos lenne általánosan bevezetni iskoláinkban a hittant. Nyilván ez fontos lehet, de ettől még fényévnyire maradunk a kereszténységtől. A tízparancsolat etikája még csak ószövetség. Hol van ettől a hegyi beszéd szelleme, ahol Jézus a megbocsátásról, a felebarát, sőt az ellenség szeretetéről beszél? Hol vagyunk az evangéliumi tanácsok megtartásától, melyet általánosan ajánl minden kereszténynek? Vagyis kéri a szellemi, lelki, anyagi vagyonközösséget; az engedelmességet, a szolgálatban az „életem a te életed” önátadás elvét, és buzdít a tisztaság megtartására, ahol egy életre szóló elkötelezett kapcsolatban élem le az életemet.
Vajon a hegyi beszéd szellemétől vezérelve fogadjuk be az idegent? Úgy Szent István korában, mint manapság is sokkal inkább gazdasági szempontok vezetnek minket, mintsem magasztos keresztény elvek. Első királyaink is sokkal inkább a piacképes tudást magukkal hozó idegen felé fordultak – a cigányság esetében a fémművesség, fegyverkészítés, építkezési munkákban szerzett tapasztalatok – nem tisztán felebaráti szempontok vezették őket cselekedeteikben. Nem állítom, hogy ez nem játszhatott szerepet, de nézzünk tükörbe, miként tagadtuk meg (nemhogy idegen) de saját határon túli vértestvéreinket is, amikor egy népszavazáson ráeszméltünk, hogy nekünk ebből a testvéri szeretetből gazdasági hátrányunk is származhat.
Igen, nem vagyunk keresztények, mint ahogy az a Németország, Franciaország és Anglia sem, akik tisztán gazdasági szempontoktól vezérelve – minden következményt figyelmen kívül hagyva – befogadták a törököket, albánokat és más nációkat, hogy az általuk piszkosnak tartott munkákat ezekkel az emberekkel végeztessék el.
Amíg Európa nemzeteiben ott él a felsőbbrendűségi, kiválasztottsági tudat, mint ahogy ott élt az ószövetség népében; addig naivság azon bosszankodni, hogy miért van rasszizmus, szegregáció, asszimiláció stb.

GYENGE SZOLIDARITÁSTUDAT

Ahol egyes csoportok különbnek érzik magukat másoknál, ott a társadalmi szolidaritás is gyengébb. A kisebbségi cigány közösségek, akik a falvak peremén éltek/élnek vagy a városi gettókban elkülönülve, nem sok figyelmet kaptak/kapnak az emberektől. Pedig a többség feladata lenne, főleg, ha „kereszténynek” vallja magát, a másik sorsa iránti érdeklődés.
A keresztény közösségek védelmében azért látnunk kell azt is, hogy a kommunizmus időszakában voltak olyan osztályok, akikkel a felekezeti közösségek nemigen érintkezhettek. Ezek voltak a fiatalok, a munkások, és így természetesen a cigányok és más kisebbségek is.
Sok pozitív változás ellenére a keresztény közösségekben még mindig érezhető egy érzelmi távolságtartás a cigányságtól, melynek lebontásában elsősorban a lelkileg, szellemileg és anyagilag is erősebb félnek kell kezdeményezőbbnek lennie. Csak remélhető, hogy ez a távolság csökkeni fog a jövőben.

„EGYKÉZÉS” ÉS GYERMEKTELEN HÁZASSÁGOK

Ugyancsak szörnyülködünk a demográfiai adatok miatt, miközben a cigány családokban nem sztrájkol a gólya, csak a többségi családoknál – természetesen a kivétel erősíti a szabályt.
Nemrég láttam az Új Színházban Kodolányi János: Földindulás című darabját. A színmű megdöbbentően szembesít bennünket a valósággal. Ahogy valaki írta, az „egykék” után eljött a „hullák” ideje. Ez a kérdéskör is köthető lehetne keresztényietlen életmódunkhoz, de nyilván ebben jobban szerepet játszik az önközpontúság és a „hedonista kényelemszeretet”.
Egyébként inkább örülnünk kellene, hogy a cigányoknál születnek gyermekek, mert így a határon túli magyarság több helyen elindíthatott még anyanyelvi oktatást lakóhelyén.

RENDSZERVÁLTOZÁS

Ma már jól tudjuk, hogy jelenkori problémáink javarészt a többség által levezényelt rendszerváltozáskor történt anomáliáknak tudhatók be. Az át nem gondolt privatizáció, a multinacionális vállalatoknak nyújtott sok kedvezmény inkább okozták önmagunk rabszolgasorba való kényszerítését, mintsem felszabadulását.

Ebben az egész folyamatban végül is a cigányság lett leginkább áldozattá, hiszen általánosságban a magyar ipar és a mezőgazdasági üzemek tönkretételével ők váltak tömegesen munkanélkülivé mint képzetlen, sokszor a nyolc elemivel sem rendelkező, funkcionálisan analfabéta segédmunkás rétegek.
A dolgozók átképzése és új munkahelyek felállítása helyett egyszerűbb és olcsóbb megoldásnak tűnt a segélyek osztogatása, aminek viszont mára, akkor még talán nem is sejtett, beláthatatlan következményei lettek.

Sokszor a cigányságot okoljuk azért is, hogy az elmúlt évtizedben sok mindennek lába kelt. Ezzel kapcsolatban szoktam mondani: ha Magyarországon semmi más nem tűnt volna el, csak az, amit a cigányok eltulajdonítottak, akkor most nem kellene IMF pénzekért kuncsorognunk.

FAPADOS OKTATÁS

Ugyancsak átgondolásra érdemes, hogy a cigányságnak szinte 200 év alatt kellett/kellene megtennie azt az utat, amit a magyarság a honfoglalástól napjainkig megtett. Egy nomád életforma, mely a szolgáltatásaival a nagyipari termelés miatt fölöslegessé lett, majd a nagyipari segédmunka fölöslegessé válása nem annyira a cigányság bűne, mintsem a többség előre nem gondoló felelőtlensége. Nyilván jóval a privatizáció előtt el kellett volna kezdeni az átképzést, a tömegek oktatását, hogy azt a fokú munkanélküliséget elkerüljük, mely manapság bennünket sújt.

HAMIS PÁRTPOLITIKÁK

A politikai pártok mindig is szerették a maguk hatalmát az egyházak, illetve a kisebbségek által legalizálni. Ez nálunk sincs másként. Hol gátlástalanul, hol burkoltabban, de a többséget képviselő pártok szívesen élnek ezekkel az eszközökkel.
A szocialista és liberális körökhöz tartozó pártok hosszú időn keresztül azt állították és állítják ma is, hogy a munkásság és a szegények sorsát genetikusan egyedül ők képviselhetik. Liberális polgárjogi harcosok a biztonságos Kanadából irányították/irányítják „forradalmaikat”, melyeknek csak ők egymaguk lettek nyertesei, míg a hazai tömegek, a konfliktusok miatt egyre inkább elmagányosodva, elkülönültek a társadalom többi csoportjától. A nagyobb csalódások elkerülése végett sokszor mondom viccesen cigány közösségekben: Valamit érdemes tudatosítanotok: „Martin Luther King nem a Bódeni-tó partjáról irányította forradalmát.” A cigány társadalom felelőtlen megosztása, kettős identitásuk tagadása, a megbékélés helyett csak újabb konfliktusok felé viszik a cigányokat. Inkább segítenünk kellene őket, hogy a közéletben minél gyorsabban megtalálják helyüket.

A FÖLDOSZTÁSBÓL VALÓ KIMARADÁS

Évtizedekkel ezelőtt Hofi Gézának volt egy paródiája, amely ha ma elhangoznék, könnyen lefasisztáznák érte az embert. Nemes egyszerűséggel megjegyezte a cigánysággal kapcsolatban: „Nehéz megoldani a cigánykérdést, hiszen nem vehetünk mindegyiknek hegedűt, a lapát pedig nem kell nekik.”
Nem a cigányság tehet róla, hogy nem lett földművelővé, mikor a földosztásból rendszeresen kihagyták. Sokszor említettem már, hogy talán a mezőgazdaság kívánja meg a legfegyelmezettebb munkaerőt, hiszen a rendszeresség akár az állattartásban, akár növénytermesztésben hosszú ideig tartó szocializációt kíván. Sajnos sokszor a magyar gazdák gyermekei, akik városi életre cserélték fel falusi életüket, sem mernének már földműveléssel foglalkozni szakavatott, a mezőgazdasághoz értő családtag nélkül. Miként várjuk el központi segítség nélkül, hogy a cigány családok egy jó része egyik napról a másikra földműveléssel foglalkozzon. De amint már említettem: egyáltalán, hol van földterület, amely művelhető lenne? Hol van olyan géppark, amely használható lenne?

URBANIZÁCIÓ

Hol van olyan föld, mely élhető lenne?
Az utóbbi évtizedekben teljesen életidegen folyamatok indultak el Magyarországon, szintén nem a cigányságnak, hanem olyan „vidékfejlesztő” politikáknak köszönhetően, ahol minden az összevonásról, a bezárásról, a felszámolásról, a megszűnésről szól.
Emberek tömegei indulnak el a városok felé, hogy a nagyvárosi nyomorban, személytelen kapcsolatokban véglegesen elsüllyedve, reményük se legyen, hogy valaha is visszataláljanak arra a földre, melyből vétettek.
Mi a felelősségünk és mik a lehetőségeink, hogy egy új, önmagáért tenni akaró magyar társadalom létrejöjjön? Van-e bennünk hit, hogy mi, „közös dolgok tevői”, túl tudunk lépni „e mai kocsmán”. Vagy szolgáljuk alantas vágyainkat, és elmerülünk egy embertelen világban, ahol az egymásra mutogatásban feléljük utolsó energiáinkat. Az egyházak cigánypasztorációja erre kellene, hogy választ adjon. Talán az őszinte szembenézés múlttal, jelennel, magunkkal segítene, hogy elinduljunk a jövő felé.