Hogyan valósul meg a közjó
a közösség életében? Hogyan működhet valóban demokratikusan közéletünk? Elsősorban ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem Walter Lippmann:
A közjó filozófiája című könyvének elolvasásakor.

wWalter Lippmann kétszeres Pulitzer-díjas író, újságíró, közgondolkodó, aki ebben
a művében is azt mutatja be, hogy modern világunkban a demokrácia, a szabadság valóban milyen mértékben összetett.
Az ő kritikai gondolkodásának, meglehetősen egyedi látásmódjának is köszönhetően ma már másképpen közelítünk
a médiához, a médiában megjelenő információhoz (a tudás tényleg hatalom, a média erejével, hatalmával pedig talán még inkább tisztában vagyunk). Óriási jelentősége van a hírszerzési tevékenységnek, a hírek pontosságának (illetve annak, hogy ilyen formában jussanak el hozzánk) és a források védelmének.

Szükséges a demokrácia hatékony működéséhez, hogy bizonyos elengedhetetlen feltétételek teljesüljenek. Melyek ezek a feltételek? Ezt is vizsgálja a könyv, mely 1955-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Megjelenésekor heves vitát váltott ki, azóta mind az amerikai, mind a magyar értelmiséget egyre határozottabb állásfoglalásra készteti.
Mit tekinthetünk civilizált magatartásnak? Létezik-e olyan szabályrendszer,
a pozitív elveknek olyan gyűjteménye, melyet senki sem tagadhat, illetve egyetlen igazán jó állampolgár sem hagyhat figyelmen kívül? Létezik az a közjófilozófia, mely mindenki számára megkerülhetetlen? Előfordulhat, hogy ezt
mindenki – jól felfogott érdekében – a sajátjának szeretné tudni? Mármint élete részévé szeretné tenni, mert így elviselhetőbb, élhetőbb az élet?

Walter Lippmann művének lényege, hogy létezik a közjó-filozófia, régóta létezik, és most újra kell indítani, ismét működésbe kell hozni (le kell porolni, csöppnyi életet lehelni bele). Lippmann a vezető közvélemény hangadója volt, aki úgy gondolta, hogy ez a modern világ (mely azóta még modernebb lett) túl bonyolult lett (azóta csak még bonyolultabb) minden polgár számára. Lippmann szerint hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ami nekünk megfelelőnek tűnik,
az jó az egész országnak is. Vajon helyesen gondoljuk?
További kérdés az is, hogy a közjó milyen hatással lehet a magánemberre,
az egyszeri ember életére, aki a közösség tagja? Mit gondol az egyén a közjóról? Ami a közösség javát szolgálja, az az egyén javára is válhat? Esetleg ez így, ebben a formában nem is mindig igaz?

Szükségünk van egy speciális vezetői osztályra – véli a könyv írója –, akiknek érdekei túlmutatnak a polgárok csoportján, elképzeléseiken. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy kik és hogyan képviselik közösségünk érdekeit. Ezt az osztályt nem lehet megfélemlíteni, nem is lehet részrehajló. Lippmann kifejti, hogy a közösség tagjainak, a polgárok nézeteinek ütköznie kell a végrehajtó hataloméval,
ez bizonyos esetekben elősegíti a társadalom, a társadalmi kapcsolatrendszerek működését, fejlődését. Ez emberi és társadalmi játszma is egyben.
De a végrehajtó (és természetesen a bírói) hatalom bármennyire is védelem alatt áll, Lippmann szerint túlságosan legyengült ahhoz, hogy egyensúlyt teremtsen, mivel a valódi hatalmat a választók tömegei szerezték meg.

Mivel a civilizált kormányzás alapja az egyensúly (lenne), kérdés, van-e egyensúly a lehetséges és a kívánatos között? Ahhoz hogy jól működjön társadalmunk, meghatározó közösségi intézményeink, kapcsolataink (melyek formát adnak életünknek), biztos, hogy egyensúlyt kell teremtenünk a kereslet és a kínálat között. Meg kell vizsgálnunk a rendszert, amiben, illetve: amely szerint élünk. Tisztában kell lennünk vágyainkkal, valamint azzal, hogy mire van szükségünk vágyaink teljesítéséhez, kielégítéséhez. Miben lehetünk engedékenyebbek
és miben kell keménynek mutatkoznunk?

Tudnunk kell, kik vagyunk mi, mik a lehetőségeink. Ha ezt tudjuk (és önmagunk előtt is vállaljuk), akkor nem rémít meg minket helyzetünk komolysága. Erőfeszítéseket teszünk, dolgozunk a közjóért. A közösség cselekszik. Jót, jól.