Horváth Árpád SJ: Férfias helytállás
hHa férfiasságról van szó, talán nem feltétlenül a papi hivatás jut elsőre eszünkbe. Nemrég mégis két olyan papi egyéniségtől búcsúzott a magyar egyház, akiknek hosszú élete ízigvérig férfias helytállás volt. És talán éppen ez a kulcsszó, ha férfiasságról beszélünk. Nem a szexuális túlfűtöttség vagy a ficsúri leleményesség teszi a férfit férfivá, hanem az, ahogy valaki megáll és helytáll a kihívásokban, lehet rá számítani, elég bátor és erős ahhoz, hogy hitéért, elköteleződéseiért, a rábízottakért férfiként kiálljon és értük áldozatokat vállaljon.
Regőczi István atya könyve, Az Isten vándora, megtalálható talán minden plébánia és rendház könyvespolcán. Nemzedékek nőttek fel rajta, akik ma az oltárnál állnak, iskolákat vezetnek, karitatív tevékenységek szorgalmazói. Hadiárvákat karolt fel, támogatókat toborzott iskoláztatásukra, s ahová csak került, mindenütt építkezett: templomot, árvaházat, közösséget. Mindezekért éveken át ült a kommunista diktatúra börtöneiben, de minden szabadulása után újrakezdte.
Mint ahogy Tábori Nándor atya is, aki kisgyermekes sógornője helyett vállalta még kispapként az oroszországi kényszermunkát, évek múltán tért csak haza félvakon, de felszentelték, s az ateista rendszer álnokságaitól omladozó egyházban, ahová csak került, a maga területén építkezésbe kezdett. A Dunaharasztit sújtó földregés után rendbe hozta a templom beomlott tetőszerkezetét, Újlengyelen csákányt és lapátot ragadott nem csak a templom, hanem a község orvosi rendelőjének építkezésénél is. Közben fáradhatatlanul járta gyalogosan vagy kerékpárral az egyre jobban elmagányosodó tanyavilágot, a magatehetetlen idősek ellátásáról gyakran személyesen gondoskodott. Hitoktatói fizetését rászoruló gyermekeknek továbbította, szerény nyugdíjából pedig a vakok óvodájának és iskolájának támogatására is jutott. Számunkra sokat mondó jel az is, hogy Nándi atya alig éppen ezer katolikust számláló falucskájába folyóiratunkból 47 példány jár.
A kiállás a gyengék és rászorulók mellett, a férfias következetesség és a rendíthetetlen igazságérzet mintha egy letűnő kor erényeit jelentenék. Hitüket bátran vállaló és elveikért kiálló férfiakból nem csak az oltárnál, illetve az egyházi közösségekben van egyre kevesebb, hanem az egyetemeken is, főleg az oktatói és nevelői pályán, szociális téren, de már az egészségügyben és a jogászok között is. Hol vannak a férfiak?! Nem lehet, hogy a tartós kapcsolatok egyre növekvő hiánya, a gyermekek fogyatkozó száma, a mindent elárasztó befolyásolhatóság (korrupció) terebélyesedése is a férfi identitás válságára vezethető vissza? Korunk trendi férfimodelljei Regőczi atya és Nándi atya határokat feszegető papi életvitelével aligha egyeztethetőek össze. Mint ahogy a Názáreti által megélt életmodell az egyszerű halászemberek hitével szintén nem illett a képbe. Lelkületük talán éppen ezért jelenthet autentikus alternatívát személyes és közösségi (társadalmi) életünk kihívásaira egyaránt.