Paksa Balázs: Otthonról hazafelé
Néha nagy utat kell megtenni ahhoz, hogy önmagunkra rátaláljunk.
Ferenczi Györgyöt és Both Miklóst egyaránt sajátos belső felfedezőerő hajtja több pályafutásra is elegendő irányváltások során át. Előbbi ezúttal Amerikában járt zenekarával, utóbbi pedig a világ másik végén, Kínában.
fFerenczi György jól lekövethető zenei-szellemi útja a magyar rockzene egyik leginspirálóbb története: lepattant körülmények közül érkezve, virtuóz szájharmonikásként eleinte semmi más nem érdekelte, csak a vérbeli amerikai zene. Blues-ihletésű muzsikájába azonban idővel magyar népzenei elemek is beszivárogtak, s legkésőbb mai zenekara, a Rackajam megalakulásával nyílttá, bevallottá vált a hazatalálás. Az együttes azóta egyedülálló fúziós zenében ötvözi az Újvilág és a Kárpát-medence kulturális örökségét, miközben rendületlenül őrzi önfeledt humorát. E fickándozó vidámság talán a legszembetűnőbb a blues őshazájában, Nashville-ben felvett Rackák menni Amerika című lemezen is, mely vállalkozással Ferencziék régi álma vált valóra. A fertályórányi, kirobbanó energiájú műsort Joe Palmaccio Grammy-díjas amerikai hangmérnök közreműködésével, egyben vette fel a banda, s ez a számok közötti átvezetéseken kívül elsősorban a dalok összeérleltségében mutatkozik meg: a Rackajam spontán, improvizatív hozzáállásával, ugyanakkor komolyan kidolgozott muzsikájával igazi koncerthangulatot teremt. A szinte felsorolhatatlan számú hatás közül ezúttal természetesen a spirituálé, a blues és a country a legerősebb, míg új (bár nem előzmény nélküli) fejleményként felbukkan néhány ízes cigányzenei fordulat is. A régebbi és vadonatúj számok szerves egységben szólalnak meg, az együttes pedig minden dalon igazított egy kicsit, így az életmű ismerői sem maradnak újdonságok nélkül.
Nemcsak földrajzilag, zenei értelemben is egészen máshol keresett inspirációt Both Miklós legújabb projektjéhez. A már eddig is kacskaringós pályafutású, nyughatatlan muzsikus fogta hangszereit és fényképezőgépét, s gondos előkészületek után elutazott Kína zenészekkel teli, Jünnan nevű tartományába. Az utazás élményét megörökítő Kínai utazólemez és fotóalbum pedig messze több puszta emlékgyűjteménynél: Európa és a Távol-Kelet kulturális párbeszédének izgalmas dokumentuma született. Both Miklós ugyanis komolyan vette küldetését, és a vélt európai kultúrfölény fitogtatása helyett valódi zenei dialógust folytatott a helyi muzsikusokkal. Az együttműködés legalább annyira rögtönzött és érzékeny, mint Ferencziék esetében, ám gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak: a legelemibb kommunikációs gesztusokat új módon megszólaltatva egészen a zene ősforrásáig vezetnek. Az így megszülető, különös időtlenséget sugárzó muzsikáról az a benyomásunk, hogy egyszerre szól jelenkorunkból és egy rejtélyes, épp felfedezendő messzi, távoli múltból.
Ferenczi György és Both Miklós legújabb, radikális határátlépésekről tanúskodó albumai zárójelbe teszik zenei- kulturális határainkat, ám ez nem pusztán olcsó multikulturalizmus, hanem szüntelenül izzó benső késztetés önmagunk újrafogalmazására. Ahogy T. S. Eliot figyelmeztet: „És nem hagyhatjuk abba a kutatást, / és az lesz kutatásunk vége, / ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk, / és először ismerjük fel azt a helyet.”