Balázs Zsuzsa: Megfeszülni és megpihenni is tudni kell!
Végre! Most, hogy itt a nyár, hosszú szabadnapok állnak rendelkezésünkre, hogy kipihenjük testi-lelki fáradalmainkat. De ettől még, hogy szabadságra megy az ember, valóban szabadságon van? Mikor és hogyan kezdődik a pihenés? – ezekről is kérdeztük dr. Gőgh Edit pszichiáter főorvost.
Miért kell, hogy helye legyen a pihenésnek az ember életében?
Azért, mert az ember nem robot és nem gép. A gép is elkopik egy idő után. Az autó vagy mobiltelefon akkumulátora is lemerül egy bizonyos használat után, újra kell tölteni. Miért lenne ez alól kivétel az ember? Testünknek, lelkünknek, szellemünknek is időnként fel kell töltődnie, hogy ismét kreatív, lelkes, toleráns módon tudjuk folytatni munkánkat, életünket.
Hol vannak az ember teherbírásának határai?
Mindenkinek máshol. Vannak igen nagy teherbíró képességgel és kevésbé nagy teherbíró képességgel megáldott emberek. Mint ahogy az egyik embernek nagy, a másik embernek kisebb az alvásigénye. Ez is alkati dolog. De egy biztos: a (látszatra) nagy teherbíró-képességű ember is egy idő után elkopik. Az ő terhelésének és terhelhetőségének is vannak határai, legfeljebb nem figyel rá. Ők azok, akik nem szoktak panaszkodni, nem szoktak táppénzre menni, ők egyszerűen „csak” egy szívinfarktust kapnak, ami látszatra derült égből villámcsapásként érkezik (pedig voltak előjelek, de az illető nem figyelt rá…). Tehát mindenkinek vannak határai. A szervezet mindig jelez. Okosabb, mint mi vagyunk. Olykor visszatérő fájdalmak, rossz közérzet, alvászavar vagy egyéb szervi tünetek képében, mint gyomorfájás, gyomorfekély, angina pectoris (szívkoszorúérgörcs), nem szűnő fejfájások, stb. Mindenkinek vannak gyenge pontjai, érzékenyebb szervei, és amikor már erőnkön felül teljesítünk, akkor az már nemcsak sok, hanem sokk is a szervezetünknek. A túlzott igénybevétel miatt ugyanis a lélek és a vegetatív idegrendszer nem képes a rendes működésre, így a stresszkeltő ingerek stresszhormonokat termelnek, amelyek „szabadon garázdálkodnak”. Ezért kell az állandó stresszhelyzetben élő, munkaalkoholista embernek idővel komoly és veszélyes testi betegséggel szembenéznie.
Mi a különbség a lelkiismeretes munka és munkamánia között?
Sokszor összetévesztik a kettőt. Mert a lelkiismeretes ember is sokat dolgozik, de azért, mert becsületes, mert pontos akar lenni, meg akar felelni önmagának, környezetének, főnökének stb. Ez pedig – valljuk be – nagyon időigényes. Az ilyen ember, amikor elvégezte a munkáját, vágyik a megpihenésre, vágyik egy kis szabadságra, lazításra. Más helyzetről beszélhetünk akkor, amikor sokan (egyre többen) kényszerből dolgoznak nagyon sokat. Gondolok itt a gyermeküket egyedül nevelő anyákra, özvegyekre, egyedül élő nehézsorsú emberekre, akik nem számíthatnak másra, csak önmagukra. Valljuk be, ma sokszor két fizetésből is nehéz megélni, nemhogy egyből. Így az egy-keresős emberre – legtöbbször nőkről van szó – bizony dupla teher, dupla munka hárul. Ők maguk mondják el, ha lenne segítségük a pénz előteremtésében, bizony nekik bőven elég lenne a napi 6-8 órás munkaidő, de nem engedhetik meg maguknak. Ők nem munkamániából dolgoznak annyit, hanem külső tényezők miatt kényszerülnek a sok munka végzésére, míg a munkaalkoholisták belső kényszereiktől, megfelelési kényszertől vezéreltetve dolgoznak erőn felül. A munkaalkoholizmusban szenvedő ember mindig többet és többet akar dolgozni, olykor a megfelelési kényszer vezeti, csak akkor érzi magát teljes embernek, ha napi 10- 18 órákat tölt a munkahelyén. Olyan, mint az alkoholista, akinél a munka már olyan függőséget jelent, mint az alkoholistánál az alkohol. Munkáját mindenek elé helyezi, nem gondolván arra, hogy ezzel háttérbe szorítja, sokszor tönkre is teszi magánéletét, házasságát, társas kapcsolatait. Csak egy célja van: a munka. Egy idő után persze elfárad ő is, a sok stressz-szel szervezete már nem tud megküzdeni, hiszen büntetlenül semmit sem tehetünk. De ezt nem vallja be még önmagának sem, sőt leplezi. Leplezi alkohollal, dohányzással, literszámra fogyasztott kávéval vagy energiaitallal, aminek ismét meglesznek a következményei: gyomorfekély, szívinfarktus stb. kényszeríti megállásra a kórházi ágyon… Ahol persze továbbra is dolgozni akar… Hosszú távon ez az állapot teljes érzelmi elsivárosodáshoz és szociális izolálódáshoz, elmagányosodáshoz is elvezethet.
Hogy néz ki egy munkaalkoholista személyiségportréja?
Dominálóan hiányos vagy torz az önértékelésük, perfekcionisták, állandó megfelelési kényszerrel és szorongásokkal küzdenek. Szinte kényszeresen maximalisták önmagukkal és környezetükkel szemben. A mélyben hatalmas kisebbrendűségi komplexus, megfelelési kényszer és az elutasítástól való tudatos és/vagy tudattalan félelem mutatható ki. Megfigyelték, hogy azok a gyerekek, akikkel szemben a szüleik igen magas elvárásokat és célokat tűztek ki, amit a gyerekek képességeik hiányában nem tudtak teljesíteni, vagy ha sokat és jól teljesítettek is, sosem kaptak kellő pozitív visszajelzést, elismerést, dicséretet, ők felnőtt korukban hajlamosak lesznek önostorozó maximalizmusra, perfekcionizmusra, ebből adódóan munkamániára is. Ezért (is) éhezik az elismerést, a sikert. Azt hiszik, ha a munkában elérik a vágyott sikereket, akkor teljesebb emberek lesznek. Csakhogy ebben épp az a paradoxon, hogy nem így van. Mert miután nekik semmi sem lesz elég ahhoz, hogy megelégedjenek önmagukkal, elhiggyék, hogy ennyi munka végzése nélkül is teljes emberek, ezért mindig több és több sikerre, elismerésre vágynak. Ehhez pedig ők maguk emelik önmagukkal szemben egyre magasabbra a mércét, emelik a munka „dózisát”, amint az alkoholfüggő embernek is egy idő után emelnie kell az alkohol dózisát ahhoz, hogy jól érezze magát… Ezért aztán mindent képes feláldozni. Családot, gyereket, barátokat, egészséget stb. Tény, hogy ma a társadalmi elvárások is nagyon magasak. Éppen ezért a munkahelyek nagyon szeretik a sokat dolgozó munkaalkoholistákat, hiszen mindent fenntartás és ellenvetés nélkül elvállalnak, megbízhatóan elvégeznek, ők azok a nagyon jó munkaerők, akik erejükön felül és képességeik határain is túlmennek, túlvállalnak. Oly mértékben válnak függővé, hogy akár el sem mennek szabadságra. Ha mégis (mert a család rákényszeríti őket), akkor egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szabadság adta pihenés lehetőségével, azt „tétlenségnek” élik meg, és a szabadság alatt sem tudnak „leereszteni”, mert csak a munka végzésekor érzik magukat komfortosan. Ezért aztán a szabadság alatt is dolgoznának, mert hiányzik nekik a stabilitást, belső biztonságot jelentő munka.
A munkaalkoholisták rá tudnak-e „szokni” a pihenésre?
Sajnos az a tapasztalat, hogy nem, vagy nagyon nehezen. Kell nekik egy „fejbekólintás” az élettől, hogy leálljanak. Ilyen lehet egy szívinfarktus, egy rákos megbetegedés, vagy bármilyen súlyos betegség. A betegágyon ugyan kényszerből „rászoknak” a pihenésre, de akkor már késő. Egy részük, amikor felépül, nem tanul a lezajlott betegségből, s ugyanott akarja folytatni a munkahalmazát, ahol abbahagyta. Sajnos jóval kevesebben vannak olyanok, akik be tudják húzni a kéziféket, és egy figyelmeztető betegség után jobban odafigyelnek testük-lelkük igényére, a kevesebb munkára, az egészségesebb táplálkozásra és megfelelő mozgásra, és próbálják megtalálni az optimális egyensúlyt a munka – pihenés – magánélet között. Ha a munkaalkoholista ember egy kicsit lead makacsságából, maximalizmusából, és hallgat a körülötte élők segítő szavára, elfogadja azt, akkor szép lassan rászoktatható a lassításra és a pihenésre. Egy szerető társ nagyon sokat tud tenni ilyen helyzetekben: elfogadó, segítő szeretettel minden ember tud alakulni, előnyére változni – feltéve: ha akar! De az érintett egyén közreműködése, szándéka és akarata nélkül sajnos nem sokra jut a legszeretetteljesebb segítő szándék sem…
A kikapcsolódás azt is jelenti, hogy kikapcsolom a mobilom, a netet, a laptopot? Elérhetetlenné válok?
Igen, ezt IS jelenti. Az örökös, mindenirányú elérhetőség nemcsak könnyítés, hanem sokkal inkább hatalmas stresszt jelent az embernek. Különösen olyan beosztású embereknél fordul ez elő, akiket telefonon (olykor két-három telefonon is!!) keresnek egyidejűleg… Gyakran még éjszaka is!!!) A folytonos elérhetőségnek vannak előnyei is, de jóval több a hátránya. Hiszen a legváratlanabb pillanatokban, élethelyzetekben is megszólal a mobil… Belecsenget családi együttlétekbe, családi ünnepekbe, szabadságok kellős közepébe, színházi előadások vagy szentmisék közepébe stb. Ezért általa összemosódik a határ az ember magánélete és munkája között, míg végül már a magánélete is csak a munkájáról fog szólni, ami nagy hiba.
Mire figyeljünk, hogy valóban feltöltődjünk?
Mindenképp figyeljünk arra, hogy a sok munka mellett is legyen egy rendszer az életünkben. Legyen rendszer a pihenésben is. Hetente legyen legalább egy napunk, amit saját örömforrásunkkal töltünk, amikor töltekezhetünk. Van, akinek ez egy kirándulást, másnak a kertben való szöszmötölést, ismét másoknak horgászatot vagy egy jókora túrát jelent, de az is lehet, hogy egy jó könyv olvasását, avagy kedvenc zene hallgatását, vagy egy biciklitúrát, úszást stb. jelent. Havonta iktassunk be legalább egy hosszú hétvégét, amikor többet tudunk lazítani, feltöltődni, és évente legalább kétszer tartsunk nagyobb szüneteket, amikor nem a munka életünk középpontja.