A migráció jelenségköre néhány évtizede a társadalomtudományi kutatások homlokterébe került, hisz globális szinten az elmúlt 50-70 évet élénk nemzetközi mobilitás határozza meg. A mozgás nagyságrendje, összetétele, a befogadó-, illetve a forrásországok tekintetében változások tapasztalhatóak. Ennek ellenére, ami állandó, hogy a migráció jelensége folyamatos kihívást jelent, amellyel a különböző társadalmak eltérő módon birkóznak meg.

aA világ számos országa soknemzetiségű társadalommá vált, ahol különböző nyelvű, vallású, gondolkodásmódú emberek együttélését és ebből adódóan konfliktusait figyelhetjük meg. A migránsok jelenléte sokat változtathat a befogadó országok kultúráján is. Konfrontációt jelenthet az eltérő vallás, szemléletmód és habitus, ami egyébként minden kulturális találkozás sajátossága. Példának hozhatjuk Franciaországot, ahol a muszlimok erős jelenléte ma már a nyugati értékrend számára olyan kihívást jelent, amely kezelhetetlen konfliktusok sorozatát kelti. Mit tesz, tehet egy iszlamizálódó Nyugat, milyen stratégiák kínálkoznak e folyamatok megélésére és a konfliktusok áthidalására? Komoly probléma, s ha vannak is válaszaink, többnyire kevésnek bizonyulnak. De nemcsak a „civilizációs törésvonalak” (Huntington kifejezését használva) átlépése okoz gondot, hanem érzékenyen reagálunk bármely más kultúra felől érkező nagyobb mérvű mozgásra (koszovói menekültek, szírek). Számos elmélet kísérli meg vázolni a migrációt mozgató erőket. Ennek ellenére egységes nemzetközi migrációs elmélettel nem találkozhatunk. Ugyanakkor minden elméletben célként jelenik meg, hogy megértsük és leírjuk a migrációban érvényesülő mintákat és tendenciákat. A terület mára interdiszciplináris társadalomtudományi mezővé vált, részt kér belőle a politológia, a közgazdaságtan, a szociológia egyaránt.

Sokszereplős történet

A migráció tipologizálásánál tartalmi szempontból két típust szokás megkülönböztetni: a politikai és a gazdasági migrációt. Mindkettő különböző módozatot jelent a mozgásra. Az első esetben a menekültstátusz elérése a cél, a helyváltoztatás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy egy ellehetetlenített, az egyén vagy a közösség számára politikailag instabil környezetből történik a kiszakadás, mely a migráns felől nézve jórészt kényszerű és alternatíva nélküli. A politikai migráció a befogadó országok részéről is sokkal inkább tolerált, mint a másik típus, a gazdasági migráció. Egyetlen kivétel, ha a politikai menekültek tömeges hulláma éri el a befogadóvagy tranzitországot, ez esetben gyakori védekező technika az elzárkózás, a határzárás, például vízummegtagadással. A schengeni egyezmény azonban e tekintetben alaposan átrajzolta Európa térképét, kitörölve az elválasztó vonalak jó részét. Magyarországot földrajzi pozíciója újra határrá tette, így tranzitországként, mezsgyeként funkcionál szimbolikus és fizikai értelemben egyaránt a menekültek számára.

A konfliktusok jó része, úgy tűnik, inkább a gazdasági migrációhoz kötődik. Tessék csak belegondolni az elmúlt időszak sajátos és sok port kavaró kifejezésére: megélhetési bevándorló (a megélhetési bűnözés analógiájára – sic!). A kulturális másságtól való idegenkedésen túl, itt a saját gazdasági szerepkör féltéséből fakadóan vélt vagy valós veszélyérzet keletkezik. Hisz a migránsok ez esetben a gazdasági erőforrások elérése érdekében érkeznek. A társadalmi felkészültség e nehézségek legyűrésére változó.

Minden dolognak többféle olvasata van a szereplők száma szerint. A migráció is ekképp egy sokszereplős történet, ahol mindenkinek van egy sajátos érdeken alapuló nézőpontja, ahonnan az események látszanak, jelentést kapnak. E nézőpontok sokszor nem fedik egymást. A migrációról való gondolkodást egyaránt alakítják a cél- és befogadó ország politikusai, a gazdasági szféra különböző szegmensei, a nemzetközi szervezetek, a menekülttáborok dolgozói, a környező vagy érintett lakosság, a tágabb közösség az országhatáron belül és nem utolsósorban maguk a migránsok. De ugyancsak idesorolhatók az elszármazási országban maradt rokonok, s a hátország politikai és gazdasági szereplői. A helyzet adott, de másként értelmezett attól függően, hogy kinek a szemén keresztül látjuk. Egy biztos: ennek a történetnek vannak alakítói, ők a mindenkori főszereplők, és vannak mellékszereplői, statisztái. Ők mind tevőlegesen, cselekvésükkel meghatározzák, hogyan is gondolkodjunk a migrációról. Például a médiában csak nagyon kevésszer szólaltatják meg a migránsokat, így az ő nézőpontjuk sokszor rejtve marad, csak feltételezéseink vannak róla, annál többször jutnak viszont szóhoz a politikusok, ezáltal a migráció jelenségét politikai kérdéssé alakítják át. Ezért mondjuk azt, hogy a migráció sohasem elszeparált térben létezik, ezért értelmezése igényli a kontextus, a kultúra figyelembevételét, ahonnan a megszólalók beszélnek. És természetesen minden résztvevő-csoport nézőpontját ismerni kell a pontos ítéletalkotáshoz. A fentiekből világosan adódik, hogy magukat a migrációs folyamatokat nem érthetjük meg tehát csak a befogadóország vagy csak a migráns oldaláról nézve, minden szereplőjét vizsgálnunk kell. A migrációt ebből a szempontból úgy tekinthetjük, mint egy komplex, elemeiben egymásra ható rendszert. Bármely elemének változása kihat az egészre.

A migrációt vizsgálva szokás megkülönböztetni mikroés makroelméleti megközelítést. A mikroelmélet az egyénre és annak döntésére fókuszál. Például abból indulnak ki, hogy a bérek és a foglalkoztatás országonkénti különbsége miatt a migráns mérlegel a migráció költségei és a várható hozam mértéke között. Döntését így a jövedelem maximalizálása határozza meg. Egyszerű kalkulus ez: állítva, hogy a migráns a költség-haszon számítások alapján választ mozgásának megfelelő célországot. Azt az országot választja, amelyről egyrészt a legtöbb pozitív információ jut el hozzá, másrészt, amely számára elérhető. Az utóbbi években egyre több kutatás irányul arra, hogy ez a döntés igazából már nem egyéni, hanem sok esetben családi szintű elhatározás, mely jócskán kihatással van a meglévő szocializációs struktúrákra. Például egyre nagyobb kihívást jelent az olyan családmodell, ahol nem válás vagy halál miatt, hanem munkavállalás folytán hiányzik az apa a családból, s általa azok a minták, melyek a szocializációs szerepek elsajátításában olyannyira meghatározóak. Vagy a hátrahagyott idős szülők, akiknek kései gondozása a szociális infrastruktúra még erőteljesebb kialakítását igényli, hisz az elmenők csak anyagi és nem jelenléti biztonságot tudnak számukra nyújtani, az elmagányosodás új formáját hozva ezáltal létre. Tekinthetjük ezeket is a migráció egyik mellékhatásának.

A makroelmélet felől nézve is a kereslet-kínálat piaci szempontjai lesznek relevánsak a migráció erősödésénél, de a fókusz a befogadó és az eredeti ország közti összehasonlításra tevődik, és nem közvetlenül az egyénre. A migráns a befogadó ország munkaerőpiacán meglévő hiátusokat tölti be. Nagyon érdekes, hogy bár sokszor azt gondoljuk, hogy a kínai árusok megszálltak minket, mégis a kutatások azt bizonyítják, hogy eredeti szakmájukat tekintve nem is eladók voltak otthon, hanem nagyon különböző foglalkozásokat űztek. Mire is utal akkor mindez? Arra, hogy a rendszer elemeinek összefüggése itt azt jelenti, hogy a migránsok az adott célország szükségleteibe illeszkedően választanak maguknak foglalkozásbeli profilt. Ha kell, lesznek szakácsok, zöldségesek, árusok, pizzafutárok vagy a marginalizált munkák valamelyikét betöltők. Ahogy Kuvaitban mondták: „ők a szükséges rossz”. Szükségesek, hisz feladatokat látnak el, melyet a befogadó ország lakói kevésbé szívesen vállalnának el, „rosszak”, mert politikai instabilitást jelentenek a célország számára. Ugyanakkor, ha továbbra is rendszerként tekintünk a migrációra, akkor az is belátható, hogy a migránsok elvándorlásával a kiinduló ország munkaerő-kínálat piacán új munkalehetőségek nyílnak az otthonmaradóknak: betölthetik a megüresedett helyeket. Így az elvándorlás számukra is gazdasági előnnyel jár. De redukció lenne a migrációról úgy gondolkodni, hogy az mindig egy szegényebb gazdaságú országból irányuló mozgás lenne. A nemzetközi migráció erősödését az is meghatározza, hogy a szegényebb országok relatív tőkehiánya magas megtérülést eredményez, ezért az a befektetők számára is vonzónak tűnik. A tőkeáramlás velejárója a magasan kvalifikált szakmai és vezetői réteg mozgása, ami menedzserek, munkások mobilitását vonva maga után.