Teleki Levente: Kincstár a város mélyén

Budapesten, a Szent István-bazilika immár negyedszázados múltra visszatekintő kincstára 2012-ben újult meg, korábbi területének háromszorosán, látványosabb formában és gazdagabb tárgyanyaggal. Az új kincstár jóval több múzeumi kiállításnál, hiszen a szent liturgiába, egyúttal a bazilika szakrális életébe is betekintést nyújt. Kovács Gergely kurátorral beszélgettem a kincstár történetéről, a kiállított tárgyakról, értékükről. A témában nála jobban kevesen illetékesek. Gyerekként a mai kincstár elődjének 1988-as megnyitásakor is jelen volt, két évtizeddel később pedig már kurátorként felelt a tárgyak kiválasztásáért.

Mindenekelőtt arra kérném, röviden ismertesse a kincstár történetét.

Az első kincstár csak az 1988-as Szent István-évforduló kapcsán nyílt meg, mivel a bazilika – 1905-től íródó története és központi jelentősége ellenére – egészen 1993-ig plébániatemplom volt, csupán ekkor lett társszékesegyház. Sokáig nem is volt megfelelő gyűjtemény egy kincstár berendezéséhez, csak a második világháború után kezdett gyűlni az anyag, de akkor a történelmi körülmények miatt nem merült fel az igény ezek kiállítására. Végül dr. Farkas Attila érseki tanácsos rendezte be az első kincstárat, amely a déli toronyban került kialakításra, és mindössze hét vitrinből állt. Praktikus volt, hogy rögtön a bejáratnál helyezkedett el, ennek köszönhetően az ide látogató zarándokok, turisták számára szem előtt volt. Liturgikus ruhák közül csak kettő volt kiállítva, egy miseruha és egy stóla, alapvetően az ötvösművészeti anyag keresztmetszetét mutatta be. Azt tapasztaltuk azonban, hogy főként a nyugat-európai turisták, akik hozzászoktak, hogy más katedrálisokban hatalmas kincstárak, dómmúzeumok vannak, kicsit többet vártak Budapest legnagyobb templomának kincstárától. A kincstár történetében két változás jelentett fordulópontot. Az első, hogy 1945 után a Magyar Királyi Udvari- és Vár-plébániatemplom tárgyainak egy része a Mátyás-templomba, másik része a bazilikába került. Ez a liturgikus öltözékek gyűjteményét nagymértékben gazdagította, de olyan további tárgyak is idekerültek ekkor, amelyek a legkiemelkedőbb művészi színvonalat és értéket képviselték. A második változást a történelem hozta. Az 1980-as évek végén kezdődött a bazilika történetének egyik jelentős korszaka. Az 1988-as Szent István-évforduló után a Szent Jobb-körmenetek, a pápalátogatás, valamint az ezzel párhuzamosan zajló felújítás tovább gazdagították a tárgyegyüttest. Ekkor már az igény is megfogalmazódott – a felújítás és a megnövekedett látogatottság miatt is –, hogy szükség lenne egy új kincstárra. A változást az Örökimádó-kápolna kialakításának terve hozta el. Ez végül Snell György plébános atya vezetésével valósult meg a régi kincstár helyén, amely erre a célra kiválóan megfelelt. Elhelyezkedése és szeparálhatósága állandó imádságra ad lehetőséget. Így adódott a lehetőség, hogy az új kincstárat már a tárgyanyagot jelentősen kibővítve valósítsuk meg. Koncepciónk fontos része volt, hogy sokkal nagyobb anyagot mutassunk be a bazilika liturgikus használati tárgyaiból, mert ennek van sok évszázados egyházi hagyománya. Több helyszín-lehetőség is felmerült, de végül a magunk között csak „rádióstúdióknak” hívott termekre esett a választás. A 90-es évek elején még azt tervezték, hogy itt toronyrádióként indul el egy katolikus rádió.

Milyen koncepció vezette Önöket a megújult tárlat elhelyezése, kialakítása során?

Alapvető cél volt, hogy elég nagy legyen, és a lehető legjobb legyen a megközelíthetősége. Ebből a szempontból is ideális ez a három terem, mely kapcsolódik ahhoz a lifthez, amely felvisz az időszakos kiállítótérként működő „Lovagteremhez”, illetve a kupolába. A tér tehát adott volt, ami befolyásolta az elrendezést is. A tárgyakat a használatukat tükröző módon, a szakralitást, a liturgiát középpontba állítva mutatjuk be. Ez bizonyos tekintetben visszatérés a 20. századig meghatározó elrendezési gyakorlathoz. A 20. század második felében ugyanis a kiállítások tárgyközpontúvá váltak, ami idegen az egyház felfogásától. Fontos volt, hogy a kiállítás bemutassa a tárgyak liturgikus értékét, emellett szerettem volna, hogy a szakrális művészet általánosabb vonatkozásai is megjelenjenek benne. Jól jött, hogy a kincstár három teljesen különböző teremből áll, ezáltal tükrözni tudja egy templom felépítését. Az elsőből ki tudtunk alakítani egy előcsarnokot, ahonnan lépcső vezet fel a kapuhoz, így megjeleníthettük a templom első részeit. A második teremből egy kelet felé néző oltár-installációval kápolnát alakítottunk ki, aminek a bazilikában többrétű hagyománya van. A harmadik, a korábbi kincstárhoz hasonló, nyolcszögletű terem pedig egy sekrestye-kincstár lett. A szakrális jelleget erősítik a három tartalmi elemből álló tárgyfeliratok is. Ezek közül az első a legfontosabb információkat tartalmazza, a második egy bibliai idézetre hívja fel a figyelmet, míg a harmadik egy hosszabb, a tárgyak szakrális értékét feltáró összegzés.

Hogyan alakult ki az új kincstár végső formája?

Én a tartalmi rendezésért feleltem: tárgyak, feliratok, rendezési alapkoncepció, mi, hol és miként legyen bemutatva. Ez a vitrinek belseje. A külalak kialakításában nagyszerű munkatársam volt Bukta Norbert, a bazilika művészeti vezetője, aki a művészi látvány mellett abban is nagyot alkotott, hogy a legigényesebb anyagokat a legkedvezőbb áron tudjuk beszerezni. Az elképzeléseink nagyon hasonlóak voltak, könnyen megértettük egymást. Úgy képzeltem el, hogy a kincstár oratóriumszerű benyomást keltsen. Ne lehessen eldönteni, hogy ez egy felújított régi kápolna, vagy olyan kiállítás, amelyet kicsit régies módon, kápolnaszerűen rendeztünk be. Illeszkedjen a bazilikához, de azért modern is legyen. Ehhez a minőségi anyagok nagyon fontosak voltak: az igényes vitrinek, szép tapéta- és faanyagok, illetve az egyéb kiegészítő elemek.

Volt-e előre megfogalmazott cél a tárgyak bemutatásán kívül, és ha igen, mi?

Azt szerettük volna elérni, hogy a kincstárnak evangelizációs jellege is legyen, vagyis úgy mutassa be liturgikus életünket, hogy a látogatót sok mögöttes tartalomba is bevezesse. Amit lehetett, ennek megfelelően helyeztünk el. Például a kelyhek között olyan is van, amelyet minden olyan tartozékával feldíszítettünk, amit a szentmisén használ a pap. A hátsó teremben a monstranciákat bemutató vitrinnek van szimbolikus értéke: a közepén ott vannak a szentmisére előkészített nagy ostyák. Ugyanígy, a kelyheknél és a cibóriumoknál láthatók a kis ostyák. Nem csak azért, hogy „mindennapi Kenyerünket” könnyebben el tudják képzelni a látogatók, de főként, hogy lássák, itt minden díszes tárgy azt a szentséget szolgálja, az Eucharisztiát, ami számunkra a legfontosabb és az egyedüli maradandó érték. A liturgikus öltözékek közül két miseruhát és egy palástot kiegészítettünk az ezekhez tartozó egyszerűbb öltözetelemekkel, illetve szerepelnek mellettük a felöltözéshez kapcsolódó imarészletek is. Így azt is megértik a látogatók, hogy mindez mit jelképez, mit szolgál. Összességében nagyon jó visszajelzéseket kapunk arról, hogy kifejezetten sokrétű a kiállítás üzenete, egyaránt tükrözi a tárgyi, művészettörténeti, liturgikus, szakrális, illetve lelki tartalmat.

Mik voltak a kincstárban szereplő tárgyak kiválasztásának főbb szempontjai?

A tárgykiválasztásnál két szempont érvényesült: a művészi érték, valamint a mondanivaló minél szemléletesebb bemutatása. Amikor összeállt, hogy mi felel meg az első szempontnak, akkor merült fel második lépcsőben, hogy ezt miként lehet kerekké tenni, hogy a tárgyegyüttes a szent liturgiát és a szakrális tartalmakat kerek egészként mutassa be. Például a második teremben levő „királyi” bársony miseruhákat egyszerűbb bazilikai darabokkal egészítettük ki, hogy valamennyi liturgikus szín együtt jelenjen meg. A mának szóló üzenetet erősíti, hogy minden teremben van egy-egy modern alkotás. Az elsőben Ozsvári Csaba ötvösművész bronz kapuja, a másodikban Alberto Ceppi A huszadik század keresztjeire feszített Mindszenty című alkotása, a harmadikban pedig Boldog II. János Pál pápa 1991-ben a bazilikának ajándékozott kelyhe. Ebben a teremben a korábbi kincstárban is szereplő értékes és különleges kelyhek, illetve monstranciák mellett megjelennek olyanok is, amelyek önmagukban nem lennének annyira értékesek, de így együtt minden stílust és formát megjelenítenek, ezáltal szép összképet adnak.

Tapasztalatai szerint mennyire ismert a kincstár a nagyközönség előtt?

Az új kincstár megnyitása óta minden nagyobb programhoz kapcsolódóan tartunk vezetett bemutatót, mint legutóbb a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. Ezeken mindig nagy az érdeklődés, a kincstár megtekintése előtt a Szent Jobb-kápolnában tartott előadásokon minden esetben telt ház volt. Érzékelhető, hogy az új kincstár felkeltette az emberek érdeklődését. A hétköznapi látogatottság nem mérhető például az Esztergomi Főszékesegyházi Kincstáréhoz. A turisták inkább a kilátóba mennek. Általában csekély számú, de folyamatos a látogatottság. Ez nem feltétlenül baj, eredetileg is inkább egyéni érdeklődőknek szántuk, már csak a kincstár méreteiből adódóan is, hiszen kéthárom csoport egyszerre már be sem férne. Az önálló turisták és a zarándokok pedig jönnek, és sok időt töltenek itt. Annak örülnénk még, ha a diákcsoportok is felfedeznék maguknak a kincstárat.

Az új kincstár átadása egybeesett a tavalyi Mindszenty-emlékévvel. Mi a jelentősége, illetve mik a különlegességei a megújult kincstár Mindszenty-kiállításának?

A bazilikában nagyon élő a Mindszenty-tisztelet. Az esztergomi érsekek közül ő volt az első, aki legalább hetente egy napot Budapesten töltött, és az ő ideje alatt az országos rendezvények jelentős része itt a bazilikában zajlott. Elsőként ő javasolta azt is, hogy a főegyházmegye kétközpontú legyen. Ennek megfelelően már az előző kincstárban is elkülönítettünk két vitrint a hozzá köthető tárgyak bemutatására. Gyakorlati érvek is szóltak a Mindszenty-kiállításrész mellett, mivel Budapest az ország legnépesebb és leglátogatottabb városa, Mindszenty bíboros pedig különösen ismert az ide látogató külföldiek körében is. Így indokolt, hogy itt mutassuk be tárgyhagyatékának legszemélyesebb részét. Ezért úgy csoportosítottuk a tárgyakat, hogy Esztergomban legyenek a pápákhoz kapcsolódó főpapi tárgyak, amelyek az ottani kincstárhoz jobban illeszkednek. A budapesti kincstár tárgyanyaga pedig nemcsak számszerűleg a leggazdagabb, de itt találhatók a legszemélyesebb tárgyak is. Többek között az a Krisztus-kép, ami nála volt a börtönben, a legkedvesebb édesanya-képe, az emigrációban használt bíborosi ruhája, vagy az a táska, amellyel 1956-ban a követségre menekült. Emellett itt látható az egyik legsikerültebb modern Mindszentyszobor is, amelyre már utaltam. A hercegprímás tárgyhagyatékából összesen közel 140 tárgyat állítottunk ki. A kialakítás a mediterrán vidékek szokásait idézi, ahol nem csak szentek és boldogok, hanem a szentté avatásra jelöltek tárgyait is megőrzik, és többnyire ereklyeszekrényekben mutatják be ezeket, vagy zárt enteriőröket hoznak létre. Mi ebben a nagy Mindszenty-vitrinben ezt a kettőt kombináltuk.

Végezetül, Önnek, mint a kincstár kurátorának van olyan a bemutatott tárgyak közül, amihez különlegesen is kötődik?

Számomra a legkedvesebb a Mindszenty-hagyaték. Nem csak az eredeti kötődése miatt, hanem azért is, mert az elmúlt években ehhez nagyon személyes emlékeim kapcsolódtak. Feleségemmel együtt szedtük ki a tárgyakat a dobozokból, tisztítottuk meg, raktuk össze mi mihez tartozik, katalogizáltuk mindegyiket. 1994-ben ugyanis rendezetlenül került haza a hagyaték Mariazellből. Ez egy hosszú és fáradtságos munka volt, ami 6-8 évvel megelőzte a kincstár megnyitását. Közösen fedeztünk fel számos érdekességet, többlettartalmat, és ezáltal közelebb kerülhettünk Mindszenty bíboros magánéletéhez is. A bíboros ébresztőórája, zsebórája, az általa használt egyszerű műanyag tollak, civil ruhái egyaránt megtalálhatóak a hagyatékban. A legtöbb tárgyhoz ma már valamilyen közös élményünk kapcsolódik. Ezért a legnagyobb öröm volt, hogy ezek a tárgyak méltó helyre kerülhettek