Tatár Sándor: Da capo al fínom

Bús szárnyalással, lomha, nagy körökben

Közelített, ámde nem-ideérni

Nem lehetett, s így (se menet, se térti)

Csak idehuppant végül is az ötven.

Akárha fény hull, kíméletlen szögben,

Haját és tollát, ládde, kifehérli

– Szavát (az még van), azt se piperézi:

Vén róka vers, már nem a régi pökhen.

A rókatárgyra rábronzul az ősz is;

Kottapapír az ég a csöp-csöpp varjúvérnek,

Levél: levál – csupasszul hárs, a kőris,

Dér makeupolja már a báva kérget –

De nemhogy táj, toll, Rilke télbe tűnne

– Felfényl’ az újabb ötven dér-derűje!

Tartalomjegyzék