Következő cikk

Horváth Árpád SJ: Áldozatok árán

Március elsejével beköszöntött a nagyböjti időszak. A telet, a hideget, a hosszú sötétséget farsangi mulatsá- gokkal zártuk, és talán nem is bántuk már annyira, hogy e latyakosan mókás időszaknak is véget kell érnie egy- szer. Közben megjöttek az első gólyák, kibújtak a hóvirá- gok, és ha néhány szűk órára kisüt a nap, elég csak egy mély lélegzetet vennünk a friss levegőből, máris átjár az a különös erő, amely a tavasz előillatával frissességet, üdeséget s talán egy kis derűt is hoz az életünkbe.

 

Folyóiratunk e húsvétra készülő számában elsősor- ban az áldozat témáját járjuk körül. Mire való a hitből fakadó áldozat, a böjt, a lelkigyakorlatok, milyen érte- lemben áldozat a szentmise? Miért fontos egyáltalán, hogy áldozatot hozzunk? Nem lehetne nélküle élnünk? A szekuláris világ nem is tud nagyon mit kezdeni ezzel a témával, az áldozathozatal akár még a gyengeség jelé- nek is tűnhet. Nem lenne jobb inkább ügyesen kitérni az áldozathozatal elől, és a kellemesre, az örök vidámko- dásra, egyféle állandó farsangi állapotra törekedni?

 

Valamiképpen minden komolyabb vallási hagyo- mánynak központi gondolata az áldozat, mely a legko- rábbi időktől foglalkoztatja az embert. Ha jobban be- legondolunk, a mi életünkben is minden új kezdet és előrehaladás mögött valamilyen áldozat van. A szüle- tésünknek is elég komoly ára volt, meg annak is, ahogy felnőtté váltunk. Persze jó esetben mindez szeretetben történt, de ettől még valakinek áldozatot kellett hoznia értünk. Áldozatok nélkül nem lesz élet, és nem újulhat meg az élet. És tulajdonképpen ezt ünnepeljük húsvét- kor: hogy az áldozat nem lehet hiába. Így válhat az ál- dozathozatal során minden sóhajunk egészen az Istenig hatoló sóhajtássá, amelyből remény, élet és derű fakad.