Előző cikk Következő cikk

Dyekiss Virág: ÉLETET AZ ÉLETÉRT

Az áldozat szerepe a természeti népeknél

Borzongva nézhetjük bizonyos kis népekről szóló filmekben, hogy a szereplők leölnek egy áldozati állatot, majd imát mondanak, és közösen elfogyasztják a húst. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi értelme van az ilyen jellegű áldozatbemutatásnak. Mi a szerepe az ő kultúrájukban, ugyanakkor hogyan szólhat hozzánk is?

Ajándék és közösség

A természeti népek szerte a világon áldozatok bemutatásával fordulnak a természetfelettihez. Hawaiitól Ausztrálián és Afrikán át Szibériáig számos nép esetében fejtegették rangos kutatók az áldozat lényegét. E társadalmakat átszövi a rokonság és a javak csereberéjének rendszere. Pontosan meghatározott, hogy ki kinek milyen ajándékkal tartozik, de az ajándék nem (vagy nem csupán) az örömszerzést szolgálja, hanem a társadalmi szerepeket fejezi és jelöli ki. A természetfelettivel való viszony ember voltunkból adódóan az emberi kapcsolatainkhoz hasonlóan alakul, tehát e népek az istenségekkel, szellemekkel a társadalomban egyébként megszokott módon lépnek összeköttetésbe. Családi ünnepeikre (esküvőre, a fiatalok beavatására stb.) meghívják őket, közösen fogyasztják el az áldozatba adott húst. Megvendégelik őket a zsákmányból, amelynek elejtésében a szellemek is segítettek, tehát jogos, hogy részesüljenek belőle. Ilyenkor Szibériában a bálványszobrot megkenik vérrel vagy zsírral, Afrikában pedig kosárkában helyezik el az istenség ennivalóját a megfelelő helyen. Vannak olyan ünnepek, amelyeket kimondottan a természetfeletti lények jóindulatának megszerzése érdekében rendeznek. Fontos cél, hogy a következő évben is megkapják a túléléshez szükséges javakat, az egészséget, a békét. Mindezekért a törzsi ünnepeken áldozatot is bemutatnak, azaz ajándékot adnak az istenségeknek, amelyet nagy udvariatlanság lenne viszonzatlanul hagyni. A felajánlott áldozati állatok, ételek, ruhadarabok, tárgyak vagy más ajándékok arra kötelezik a természetfelettit, hogy maga is segítsen az embereknek. Ezeknek az ünnepeknek fontos részük a közös lakmározás, amely összeköti a szentet és a profánt, megerősíti és kifejezi a földi és az isteni közösséget.

Szent csere

Másfajta áldozat, amikor egy hirtelen támadt szükséghelyzetben fordulnak a természetfelettihez. Gyakran valamilyen bűn következményeit szeretnék enyhíteni, s ezért mutatnak be áldozatot, kérik az istenséget, hogy tekintsen el a büntetéstől. Máskor az életet fenyegető veszély lép fel, nehéz szülés, súlyos betegség vagy éhínség fordul elő a családban. Egyre nagyobb értékű áldozatokat mutatnak be, hogy az istenséget jobb belátásra térítsék, sőt még az is előfordulhat, hogy valaki az egész vagyonát feláldozza sorsa jobbrafordulásáért. Ezt a típust szaknyelven helyettesitő aldozatnak hívjuk, hiszen az áldozat logikája szerint az istenségnek egy életre, az ember életére van szüksége, de ezt időnként helyettesíteni lehet egy állat életével. Az áldozat a békés problémamegoldás eszköze, mintegy kompromisszumos megoldás, hiszen a természetfeletti lény is megkapja, amit akar, de az ember is életben marad. Ha a hagyomány által szentesített mértékű áldozat nem segít, sámánok vagy varázslók segítségét kérve próbálják kipuhatolni, mit kíván az istenség. A sámán nem csupán a békés tárgyalások híve, szükség esetén harcba száll az elrabolt lélekért, a pislákoló életért, máskor pedig furfanggal szerzi vissza a szellemek hatalmából, akik saját céljaikra akarják használni az embert: fel akarják falni, vagy szolgára van szükségük. A természeti népek világképe sok nézőpontú, és az egyes nézőpontok nem jobbak vagy rosszabbak a másiknál, nincsen ítélkezés, részrehajlás, még az ember irányában sem – pedig az életben maradás függ tőle. Ez azt jelenti, hogy minden lény a saját nézőpontja szerint látja a többieket zsákmánynak, ragadozónak, szellemnek vagy magához hasonlónak. Az ember esetében ez egyszerű: a zsákmányállatot zsákmánynak látja, a ragadozót ragadozónak, a szellemet szellemnek. A zsákmányállat ezen elképzelés szerint az embert szellemnek érzékeli, magától jelentősen különbözőnek, akinek a szándékairól nincs tudomása. A többi állatot magához hasonlónak tapasztalja, és amint az ember, társadalmi életet él, családja van. A szellem, istenség pedig gyakran zsákmányállatnak tekinti az embert, hasonlóan a ragadozó állatokhoz. A szellemekhez fűződő kapcsolat ennél természetesen összetettebb, az adok-kapok és az úr-szolga viszony érdekes egyvelege, de az áldozat kapcsán erről az aspektusról is szót kell ejtenünk. Talán úgy képzelhetjük el a szellemeket, mint különlegesen erős és értelmes, kordában tartható, szelídített farkasokat, akik sok mindenben segítenek, zsákmányt hoznak nekünk, megvédenek, azonban akár meg is támadhatnak, soha nem lehet teljesen rájuk hagyatkozni. Ha méltánytalanságot vagy szándékos rossz bánásmódot tapasztalnak, azonnal támadnak, de szerencsés esetben elfogadják az ember helyett egy vagy több állat életét. Az ember és az adott kultúrában legfontosabb állatok élete tehát éppen baj esetén kicserélhető, és emiatt különleges kapcsolat szövődik közöttük. Az állat élete adott esetben hasonlóan értékes, mint az emberé. Ez a képzetkör a mindennapokban is kötelez, az állattal való bánásmódban is megmutatkozik, senki sem lehet kegyetlen vagy bántó velük szemben, hiszen bármikor, ellenkezés nélkül feláldozzák életüket a gazdájukért.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.