Marton Árpád: A cirkusz Szókratésza
Meggyőződéseink vallatója, előítéleteink kérdőre vonója, kogníciónk próbára tevője. Ki hinné, hogy e definíciók birtokosa nem más, mint a cirkusz vidámságfelelőse, a bohóc? Pom-Pom, anyakönyvi nevén Szabó László évtizedek óta mulattatja a világ nagy cirkuszainak közönségét. Az idén itthon szerepel – az Eötvös Cirkusz lakókocsi- táborában beszélgettünk vele csöppet sem bohó létkérdésekről.
A bohócnál semmi sem stimmel: lötyög a nadrágja, cipőorra akár egy jókora tök, haja rakoncátlanul ágaskodik, hegedűtokjából trombita kerül elő, és ha sír, málnaszörp permetez a szeméből. A bohóc maga a testet öltött relativitáselmélet. Aligha véletlen, hogy művészek egész sora tekintette a bohócot példaképének, a művészi autonómia letéteményesének. Fellini mindegyre visszatért a bohóc figurájához filmjeiben éppúgy, mint tanulmányaiban. Heinrich Böll a világból kivonuló, megcsömörlött értelmiségi archetípusát ábrázolta alakjában. A képzőművészet a rokokótól az avantgárdig kulcsszerepet szán Pierrot-nak és Harlekinnak. Akik nem csak a commedia dell’arte örökösei: a bohóc valamennyi ősi kultúrában jelen van, és szerepe a varázslóval rokonítja. Szabolcsi Miklós, a jeles József Attila-kutató egész monográfiát szentel alakváltozatainak. Mindebből kitetszik, érdemes komolyan vennünk a bohócot.
Most, beszélgetésünk elején voltaképp magam sem tudom eldönteni, ki is ül velem szemközt. Pom-Pom, a világszerte ismert bohóc? A cirkuszdinasztiából származó Szabó László, aki esténként Pom-Pom szerepét ölti magára? Vagy Herr Szabo, ahogy a német szakmabeliek ismerik? Egyik sem bujkál! Mind itt vannak. Pom-Pomnak nem csak jellegzetes fizimiskája, de hangkaraktere is összetéveszthetetlen. Alakítás ez? Színészet? Sokadszorra láttam már a műsorodat, amikor egy este összefutottunk a cirkuszsátor mellett. Bizony nem tudtam, hogy Te vagy az.
De én tudtam, és itt épp ez a lényeges! Egy bohócmutatvány addig egészséges, amíg a kitalált dolgokban ott van azért a privát személyiség. A magam részéről legalábbis elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki egész nap búskomor, majd a manézsban, két és fél órára nevettetővé válik. A nevetés hozzátartozik az élethez, egyébként is gyógyít, ahogy mondani szokták.
Míg egy színész több karaktert ölt magára pályája során, addig a bohóc végig ugyanazt a figurát hozza. Kevesebb színészet, több megmutatkozás?
A színész, a bohóc, az operaénekes vagy az artista rokon szakmák abból a szempontból, hogy közös a törekvésünk: elvarázsolni a közönséget, elfeledtetni a hétköznapokat, elvezetni őket egy másik világba. A színpad, a manézs és a pódium közös törvénye, hogy a produkció idejére maga a művész is kilép a hétköznapok világából. Történhet akármi is a függöny mögött, a manézs a mi szentélyünk. Ha tisztelem a közönséget, nekem is van esélyem arra, hogy tiszteljenek.
Különös, hogy magának a művésznek is katarzis a produkció, amely mindeközben embert próbáló, koncentrált, kőkemény munka.
A nagymamám mindig azt mondta: „Ez nem munka, ez passzió”. Ma már belátom, mennyire igaza volt.
A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.