Nemeshegyi Péter SJ: Felelősség a Bibliában
A „felelősség” szó nem fordul elő a Bibliában, de annál inkább szerepel benne a „felelősség” szó gyökerét képző „felelet” szó.
Érdekes megfigyelni, hogy egyéb nyelveken is a „felelet” szóból származik a „felelősség” kifejezés. Például a németben a felelősséget jelentő Verantwortung szó gyökere az Antwort (felelet). A franciában pedig a responsabilité szó gyökere a réponse (felelet). A Biblia szerint az ember legnagyobb méltósága és egyben kötelessége, hogy feleljen az őt megszólító Istennek. Isten ugyanis megszólít minden embert, és annak feleletére vár. Az üdvtörténet nagy személyiségeinek meghívásáról így számol be a Biblia: Isten „megszólította” Ábrahámot: „Ábrahám!” Ő azt felelte: „Itt vagyok.” (Ter 22,1); megszólította Mózest: „Mózes, Mózes!”, és ő is azt felelte: „Itt vagyok” (Kiv 3,4). Az Úr szólította Sámuelt, aki azt hitte, hogy az öreg Héli főpap hívja őt, így felelt: „Itt vagyok”, és rögtön odafutott Hélihez. Miután azonban Héli kioktatta, hogy Isten hívását hallja, Sámuel a harmadik megszólításra már így felelt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3,3.10). Ezek után a megszólítások után adja Isten parancsait, melyeket a megszólított köteles teljesíteni, és végül számot kell adnia Istennek, hogy teljesítette-e, és hogy miként teljesítette e parancsokat. A Biblia szerint tehát az ember Istennek felelős. Tetteit, viselkedését Isten számon kéri tőle. A Biblia gyakran beszél olyanokról is, akik rosszul felelnek Isten szavára. Mindjárt a Biblia elején olvassuk, hogy Isten Ábel meggyilkolása után így szól Káinhoz: „Hol van Ábel, a testvéred?” Káin arcátlanul így felel: „Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én testvéremnek?” Erre következik az isteni felelősségre vonás: „Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön!” (Ter 4,9–11) Az ószövetségi Bibliának általános meggyőződése tehát, hogy „Isten megfizet kinek-kinek cselekedetei szerint” (vö. Zsolt 62,13).
Jézus tanítása a számonkérésről
Jézus példabeszédekben szól arról, hogy az embernek el kell számolnia tetteiről Istennek. Máté jegyezte fel a talentumokról szóló példabeszédet: a külföldre távozó Úr öt, két, illetve egy talentumot ad szolgáinak, hogy gazdálkodjanak azokkal. Amikor „sok idő multán” visszajön, „számadást tart” a szolgákkal, és megjutalmazza, illetve megbünteti őket (Mt 25,14–30). A görög talanton szó több ezer eurónak megfelelő, nagy értékű pénzdarabot jelent. Lukács ugyanezt a példabeszédet idézi, kissé más formában: nála a „messze földre” induló Úr mínákat bíz szolgáira és visszatértekor ezekről tart számadást velük (Lk 19,11–27). A héber mna szó körülbelül egy-hatvanad talantont érő pénzdarabot jelent. Lukács valószínűleg azért beszél ilyen csekély összegről, hogy kiemelje a jó szolgának adott isteni jutalom aránytalan nagyságát.
A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.