Jánosi Dalma: A bűnbánó ember

„A személyes bűnök megbánása tudatosítja felelősségünket, és kötelezettségünket az okozott kár helyreállításáért, hiszen mindezt önmagában a gyónás és feloldozás nem helyettesíti” – interjú Pater Jan Dacok jezsuita atyával, aki a Pápai Gergely Egyetem Apostoli Penitenciárius teológia professzora.  

Az irgalmasság jubileumi évében tekintetünket az Atyára függesztjük, aki várja eltévelyedett fiait. Milyen körülmények között állapíthatjuk meg egyértelműen, hogy valaki bűnt követ el?

A jubileumi év lehetőséget nyújt arra, hogy jobban megismerhessük az irgalmas és jóságos Atyát és az áteredő és személyes bűneinktől mélyen megsebzett emberi valóságunkat. A bűn valójában maga a rossz, a sötétség, az Istennel való szembefordulás, létének tagadása. „A bűn, s főként az áteredő bűn valóságát csak az isteni kinyilatkoztatás világítja meg. Azon megismerés nélkül, melyet Isten ad nekünk, a bűnt nem lehet világosan fölismerni”, csupán az isteni kinyilatkoztatás fényében lepleződik le. Az isteni kinyilatkoztatás tárja fel számunkra az Isten és ember közötti mély szeretetkapcsolatot, és az Isten emberről alkotott képét. Csak Isten emberre vonatkozó tervének ismeretében értjük meg, hogy a bűn visszaélés azzal a szabadsággal, melyet Isten a teremtett személyeknek ajándékoz azért, hogy szeretni tudják Őt és egymást. Mindenekelőtt a bűn az adott személy lelkiismeretét terheli, amely felelőssé teszi az elkövetett rosszért. Másrészt, amikor már komoly következményekkel jár az elkövetett bűn, mint például a gyilkosság, az erőszak, a lopás, a házasságtörés, a hamis tanúságtétel vétke, ezekben az esetekben a következmények komoly károkat, lelki sérüléseket okoznak. A Katolikus Egyház Katekizmusa úgy határozza meg a bűnt, mint az értelem, az igazság és a helyes lelkiismeret elleni rossz cselekedet; az Isten és a felebarát iránti igaz szeretet hiányossága a rosszhoz való ragaszkodás miatt. Megsebzi az ember természetét és támadja az emberi szolidaritást. Meghatározása szerint „tett vagy szó vagy vágy az örök Törvénnyel szemben” (KEK 1849). A bűnöket különböző kritériumok alapján különböztethetjük meg: tárgyuk alapján, minden emberi cselekedetet külön értékelve az alapján, hogy milyen erényeknek mond ellen, és a szerint, hogy milyen parancsolatokat szeg meg, vagy melyeknek áll ellen. Az alapján is csoportosíthatjuk őket, hogy Isten, az emberek, vagy az önmagunk elleni kötelességeink elmulasztásából származó bűnök. Lehetnek gondolatban, szóban, cselekedetben vagy mulasztásból elkövetett bűnök, illetve lehetnek lelki vagy testi bűnök is. A vétkek minden esetben az ember szabad akaratából és szívéből fakadnak. Fontos hangsúlyozni, hogy halálos bűnökről azon súlyos tettek esetében beszélünk, amit valaki szabad akaratából és tudatos elhatározásából követett el, és amely a szeretet, a megszentelő kegyelem hiányához, végül pedig a kegyelmi állapot elvesztéséhez vezet. „Bocsánatos bűnt akkor követünk el, amikor jelentéktelen anyagban nem tartjuk meg az erkölcsi törvény által előírt mértéket, vagy amikor súlyos anyagban nem engedelmeskedünk az erkölcsi törvénynek, de hiányzik a teljes ismeret vagy a teljes beleegyezés” (KEK 1862). A bocsánatos bűnök nem szakítják meg az Istennel kötött szövetséget, és nem fosztanak meg Isten szeretetétől, barátságától, sem megszentelő kegyelmétől, nem veszi el az örök boldogság lehetőségét, de gátolja a lélekben való növekedést, meggyengíti a szeretetet és a kapott javak iránti rendezetlen vágyakozáshoz vezetnek.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.