Viola Beáta:
A családtervezéshez és a focihoz mindenki ért

Kardosné Gyurkó Katalin kívül-belül ismeri a nagycsaládos élet ünnepeit és hétköznapjait egyaránt. Április óta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Előtte is hol országos, hol helyi szinten tevékenykedett nagycsaládosokért, miközben férjével öt gyermeket nevelnek. Két éve megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet, idén pedig a Kardos családot választották lakóhelyükön, Érden az év családjának. A családtervezés felelősségéről kérdeztük.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni családtervezéskor? Mikor időszerű a családtervezés?

Két fontos szóval kezdeném válaszomat: őszinteség és bizalom. Őszinteség önmagunkhoz és egymáshoz, a párunkhoz, valamint bizalom önmagunkban, egymásban és Istenben. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját valódi érzéseinkkel: mennyire őszintén vágyunk a gyermekre, gyermekekre, mennyire bízunk önmagunkban, a párunkban, s mennyire vagyunk képesek elfogadni, hogy a kicsikkel önmagunknál és a másiknál is fontosabb „személy” érkezik közénk. A házasság egy férfi és egy nő holtig tartó fejlődő, változó szeretetszövetsége. Lényeges, hogy ebben a szeretetszövetségben a gyermekvállalásban is támogatni tudjuk egymást, társai tudjunk lenni egymásnak. Mindig vannak nehézségek egy házasságban, de a cél, hogy abból együtt előbbre jutva tudjunk kijönni. A házasság ajándéka pedig a gyermek, a gyermekek. A családtervezés – akaratlanul is – már gyermekkorban elkezdődik, hiszen a családunk, a környezetünk nagyon erősen hat ránk, és ahogy felnőtté válunk, elkísérnek bennünket az ekkor tapasztaltak. Ezekre a tapasztalatokra aztán sokféleképpen reagálhatunk: tanulhatunk belőlük, felhasználhatjuk, vagy akár el is vethetjük őket. A NOEban azt tapasztaljuk, hogy az élő, éltető nagycsaládban felnövő fiatalok – szüleikhez hasonlóan – szívesen vállalnak gyermeket, és sokszor több gyermeket is.

Melyek az aktuális kihívások ma egy fiatal pár számára, akik felelősen szeretnék megtervezni a családjukat?

Fel kell ismerni, hogy a családok élete sokszínű, és bár tervekkel indulunk, sokszor nem a mi terveink szerint alakul az életünk. Teret kell hagyni Isten számára is. Ő tudja igazán, hogy mi magunk mennyire vagyunk terhelhetőek. Sok olyan példát tudok mondani, hogy ajándékként több gyermek született, mint amennyit eleinte terveztek a fiatalok, de szép lassan felnőttek a feladathoz és gyermekeik neveléséhez. A fiatal párok számára talán a legfontosabb, hogy szeressék egymást, hogy bizalom épüljön közöttük, és fogadják el Isten akaratát is az életükben.

Meddig mehet el egy pár a családtervezésben? Hol a határ, ahonnét már nem a pár kezében van az irányítás?

A családtervezés nem egy matematikai művelet, és nem is egy kémiai reakció, amely a vonatkozó képletek ismeretében előre tervezhető, ugyanakkor nagyon is egzakt, tényeken – lelki, fizikai, érzelmi tényeken – alapuló folyamat, amelynek határa talán nem más, mint magának a gyermekvállalásnak a képessége, lehetősége. Saját magunk és társunk vágyai, az egymással összekötő érzelmek erőssége, stabilitása és a testünk egyaránt elengedhetetlen részei a gondolkodásnak, tervezésnek.

Vajon miért van az, hogy épp a családtervezés területén nyilvánít markánsan véleményt – vagy akár ítél és nyomást is gyakorol – a környezet? Gondolok itt a tágabb család, baráti kör „túl sok a gyerek” megjegyzéseire, vagy a közösség, gyülekezet felől kommunikált elvárásokra… Hogy lehet ezeket jól kezelni?

Közösségben élünk, nem csak a családtervezéshez ért mindenki, hanem a focihoz, vagy a gyógyításhoz is. Persze ez olykor kellemetlen a számunkra, de az emberek valóban kíváncsiak, és szeretnének másokat jó tanácsokkal ellátni. Ahogy korábban említettem: a családok sokszínűek, így nem minden javaslat éri el a kívánt hatást. Van, ami az egyik párnak hasznos, van, ami egyáltalán nem az. Azt hiszem, itt nagyon fontos az önismeret és a hit. Hiszen bármennyire is próbálnak a családtagok nyomást gyakorolni a fiatal párra, ha erős a hitük és megérezték Isten elhívását a gyermekáldásra, figyelembe véve a megjegyzések mögötti szándékot, el tudják dönteni, hogy miként hasznosítják azt. Sokszor aggodalom bújik meg az ítéletek mögött, érdemes erről is beszélni: sokszor saját kudarcaiktól féltenek bennünket családtagjaink, barátaink.

Ön találkozott olyan esettel, amikor a pár a környezete nyomására hozott döntést, amely végül rosszul sült el, vagy épp ellenkezőleg? Például bevállaltak még egy babát, ami végül meghaladta a szülők képességeit, vagy éppen örültek, mert maguktól nem mertek volna még egy babát vállalni, aki végül áldássá lett a családban...?

Rossz példával is találkoztam és nagyon jó példákat is látok. Ismerek olyan esetet, ahol a nagymama azt javasolta a fiatal párnak, hogy ne tartsák meg a babát. Így is döntöttek, a kapcsolat azóta tönkrement, a fiú az édesanyját okolja, hogy miatta nincs gyermeke, mert tíz év után is még mindig fáj neki, ha eszébe jut, pedig a döntést a fiú hozta meg. Fontos, hogy tanácsot bárki adhat, véleményt szabadon nyilváníthat, de saját életünkért mi magunk vagyunk a felelősek, és döntéseink terheit nekünk kell hordozni. Persze tudok olyan példát is, ahol a fiatalok igent mondtak a negyedik, ötödik gyermekre is, pedig a környezetük ellenezte, de ez mind aggodalomból fakadt, féltették az édesanya egészségét. Azóta mindenki boldog, és a gyermekek áldássá váltak a családban, a nagyobb testvérek is sokat gazdagodtak általuk, és a környezet is megbékélt. Ha Isten áldásával cselekszünk is, nem biztos, hogy könnyebb lesz az életünk, de az bizonyos, hogy könnyebben hordozzuk ezeket a terheket.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.