Jani Anna: Az arc és a Másik
Emmanuel Lévinas a felelősségről
Emmanuel Lévinas a laikus olvasó számára a nyugati gondolkodás talán egyik legmegközelíthetőbb alakja. Írásai szinte kilépnek a filozófiai tradícióból, gondolkodása úgy is értelmezhető, mint amely szakít ezzel a tradícióval, vagyis mint amely radikálisan átformálva a hozzá való viszonyt, a filozófiai kérdésfelvetést etikai alapokra helyezi. Gondolkodásának jellegzetességét a nyugati kultúra kettős forrásához való kötődése adja: a görög filozófia és a zsidó etikai-vallásos kifejeződéshez való kötődés. Lévinas saját megfogalmazása szerint: „Európa, az a Biblia és a görögök.”
A litván származású francia filozófus 1906. január 12-én született ortodox zsidó családba, gyermekkorában tradicionális zsidó nevelésben részesült. Az első világháborút követően a család Ukrajnába költözött, ahonnét 1920-ban tértek vissza Litvániába. 1924-ben kezdte meg az egyetemi tanulmányait Strasbourgban, amely a filozófiához való elköteleződés első lépésének tekinthető. A fenomenológia 20. századi vezető irányzatához való kapcsolódása az 1928-29-es egyetemi évvel kezdődött, amikor Lévinas két szemesztert Freiburgban töltött Edmund Husserl (1859–1938) professzor szemináriumain. Ekkor találkozott a kor szintén nagyra értékelt gondolkodójával, Martin Heideggerrel (1889–1976), akit Husserl tanítványaként és utódjaként tartottak számon. Lévinas első jelentősége a német fenomenológiai gondolkodásnak a francia filozófia számára való átültetésében mutatkozik meg. 1931-ben egy másik Husserltanítvány, Alexandre Koyré vezetésével francia nyelvre fordította Husserl frissen megjelent Karteziánus elmélkedések című munkáját, doktori értekezését pedig La théorie de l’intuition dans le phénoménologie de Husserl [Az intuíció problémája Husserl fenomenológiájában] címen írta. A husserli–heideggeri hatás megmutatkozik a korai De l’Existence à l’Existant [A léttől a létezőig, 1947.] és a En Découvrant l’Existence avec Husserl et Heidegger [A lét feltárása Husserllel és Heideggerrel, első megj. 1949.] című írásaiban. Az igazi áttörést Lévinas számára mégis a második világháború és az azt követő időszak hozta. Az 1950-es évektől kezdve a francia értelmiség vezető gondolkodójává válik, filozófiája leginkább mint a Másik etikája, az etika mint első filozófia értelmezhető. Lévinas gondolkodásának a husserli–heideggeri hagyományhoz képest egyik sarkalatos pontja, hogy a Másik nem az Önmaga megértésének szemléletében, a Másik által az önmagára irányuló reflexióban tárul fel, hanem a Másikat a másságában megtartva, az Önmaga ennek a másságnak a megismerésére vállalkozik. A Teljesség és végtelen című 1961-ben megjelent munkájában Lévinas részletesen kidolgozza a Másik transzcendentális valóságán alapuló etikáját.
A Másik
A mű bevezetőjében a szerző négy alapfogalmat tisztáz: ugyanaz, másik, teljesség, végtelen. A fenomenológiai tradícióból kiindulva a négy fogalom összekapcsolódása a szubjektum világra irányuló reflexiójára vezethető vissza. A külvilág tapasztalatában a szubjektum egyszerre tapasztalja meg önmagát a maga egyediségében és teljességében ugyanakként, és a Másikat a transzcendens világtapasztalatának folyamatában akként, aki szintén ugyanazon világtapasztalatnak a részese. Lévinas ezt az elméletet már a kötethez tartozó bevezető írásában radikalizálja, olyan gyakorlati jelenségekkel példázva, mint háború és béke. Értelmezése szerint „a létnek a háborúban megmutatkozó arca a nyugati filozófiát uraló teljesség fogalmában rögzül”2. Ennek a túlzottan is kisarkított és gyakorlatias kijelentésnek a hátterében egy nagyon mély elméleti megközelítés áll. Lévinas értelmezése szerint a világban való létezés filozófiai tapasztalata valójában a világ tárgyiasított, objektivizáló tapasztalatára zsugorodva figyelmen kívül hagyja azokat a manipulatív erőket, amelyek az egyéneket „tudtukon kívül irányítják”. A szubjektum valójában a világban uralkodó eszmerendszerek, politikai nézetek és etikai normarendszerek ártatlan rabjaként önmaga teljességét ezen normarendszerek kielégítésében látja. A szubjektum tehát egy olyan létben, morális közegben, nyelvi ontológiában létezik, amely determinálja, eleve dönt a saját létezéséről. Ezt a világ és a szubjektum között feszülő szembenállást, a háború ontológiáját töri át Lévinas értelmezése szerint a béke eszkatológiája, azaz a Másik másságára irányuló elfogulatlan nyitottság szabadsága. A morális tudat ugyanis túlnő az „elővigyázatosság szerepén vagy a szép kánonján, feltétlen és egyetemes jelleget követelvén magának akkor, amikor a messiási béke eszkatológiája rávetül a háború ontológiájára”3. Lévinas értelmezése szerint éppen a filozófia az, amely egy meggyökeresedett ontológiában, nyelvi közegben megtapadva nem bízik az eszkatológia filozófiát kiegészítő lehetőségében. De mit is ért itt Lévinas eszkatológián? „Az eszkatológia a teljességen vagy a történelmen – s nem a múlton és a jelenen – túli léttel állít viszonyba.”4 A lét tapasztalatának 20. századi metafizikai kérdésfelvetéséről van itt szó: a heideggeri fenomenológiai hagyomány szerint – amely eredetében a skolasztikus létfilozófiához kapcsolható – a lét tapasztalata egyfelől radikálisan különbözik a létező tapasztalatától, másfelől ez a tapasztalat csakis a létező által és a világon belüli létezőn keresztül történhet meg. A gondolati dilemma Heidegger számára tehát abban áll, hogy a lét transzcendens vonatkozása a világban-benne-lévő létezők számára hogyan tapasztalható meg a világon belüli immanens tárgyiságon keresztül. A lét létezőtől való radikálisan különböző volta hogyan értelmezhető filozófiailag a tapasztalaton keresztül? Lévinas ezt a kérdésfelvetést viszi tovább az eszkatológia fogalmában. „Az eszkatológia mint a történelmen ‘túli’ kivonja a lényeket a történelem és a jövendő igazságszolgáltatása alól: teljes felelősségükben kelti életre és szólítja meg őket.”5 Ennélfogva tehát nem a léttörténet elméleti kérdéséről van szó, hanem arról, ahogyan arra már a heideggeri gondolkodás is utalt, hogy a faktuális jelen tapasztalata hogyan mutat túl a tárgyi valóságon, azaz hogyan mutatkozik meg számunkra a létezés a maga valódi összefüggésében. Nem a létezésre vonatkozó elméleti kérdésfelvetésről van szó, hanem a létre irányuló kérdésfelvetés szubjektivitás irányába történő radikalizálásáról, ahol a szubjektum a végtelen ideájában van megalapozva.
A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.