Előző cikk Következő cikk

Nemeshegyi Péter SJ: Hegyek a Bibliában

A nagy magyar Alföldön élő emberek számára Erdély említésekor mindjárt hatalmas erdők és méltóságteljes hegyek jutnak eszébe. Erdőkről ritkán beszél a Biblia, de hegyekről annál gyakrabban. Lássuk hát, miket mond a Biblia a hegyekről.

A hegyek Isten közelségének jelei, és ezért számos vallásban tartanak számon szent hegyeket. A hegyek hatalmas méretei, csendes nyugalma, felhőkbe burkolódzó csúcsai, a kristálytiszta hegyi levegő, az éjjel közelinek látszó csillagok még a mai hegymászókat is megilletődéssel töltik el. Így volt ez régen is.

SÍNAI

Az izraelita vallás történetében a Sínai-félsziget déli részén emelkedő hatalmas hegy töltött be fontos szerepet. Ezt a hegyet a pentateuchban foglalt jahvista és papi hagyományok szövegeiben Sinainak, az elohista és deuteronomikus hagyományban pedig Hórebnek hívják. Az Egyiptomból elmenekült Mózes Mádián papjának a juhait legeltetve jutott el „Isten hegyéhez, a Hórebhez”. Ott találkozott az égő csipkebokorból hozzá szóló Úristennel (Kiv 3,1–6). Isten ott megbízta őt, hogy vezesse ki Izrael népét Egyiptomból. A vándorló nép, átkelve a Vörös-tengeren, szintén eljutott a Sínai-hegyhez. A heggyel szemben vertek tábort, Mózes pedig „felment Istenhez”, és az Úr szólította őt a hegyről, felajánlva, hogy szövetséget köt a néppel (Kiv 19,3–6). Három nap múlva mennydörögni és villámlani kezdett. Sűrű felhő borult a hegyre, és egyre erősödő harsonazengés zúgott, úgyhogy megrémült a nép, mely a táborban volt. Erre Mózes kivezette őket a táborhelyről Isten elé, s ők odaálltak a hegy tövébe. Füstölgött az egész Sínai-hegy – mert az Úr tűzben szállt le rá – , úgy szállt belőle a füst felfelé, mint az olvasztókemencéből. A harsonazengés pedig növekedett és egyre erősebben szólt: Mózes beszélt és Isten válaszolt neki. Az Úr leszállt a hegy csúcsára, és Mózest felhívta a hegy tetejére. (Kiv 19,16–20). A nép a távolban állt, Mózes pedig „odajárult a homályhoz, amelyben Isten volt” (Kiv 20,21). Megtörténik a szövetségkötés, és Isten újra felhívja Mózest a hegyre, hogy átadja neki a tízparancsolat kőtábláit. „Amikor aztán Mózes felment, a felhő elborította a hegyet, és az Úr dicsősége leszállt a Sínai hegyére. [Isten] hat napig eltakarta a hegyet felhővel, a hetedik napon szólította őt a felhő közepéből. […] Erre Mózes bement a felhő közepébe, felment a hegyre, és ott volt negyven nap és negyven éjen át” (Kiv 24,15–18). A Sínai-hegy szolgált tehát félelmetes háttérnek a mózesi szövetség megkötése számára.

Nebó

Szerepelt azonban egy másik hegy is Mózes történetében, amely bezárja Mózes dicsőséges és ugyanakkor tragikus történetét. A hosszú vándorlás végén az Úr így szól Mózeshez: „Menj fel erre az Abárim hegységre, a Nébó hegyére […], és tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet én majd Izrael fiainak adok birtokul. Aztán halj meg a hegyen, amelyre felmégy és térj meg népedhez […], mert hűtlenül járatok el velem szemben […] Kádesnél, és nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai között. Átellenből megláthatod azt a földet, de be nem mehetsz abba az országba, amelyet én majd Izrael fiainak adok” (MTörv 32,49–2). Az ószövetségi hagyomány nem mondja meg világosan, hogy mi volt Mózes vétke. Csak a büntetését mondja el (Kiv 34,4). Isten megbüntette ugyan Mózest, de nem fordult el tőle, sőt maga temette el Mózest Moáb völgyében, az ígéret földjének határánál (MTörv 34,5). A hegytetőn álló ember kilátás-élménye tükröződik ebben az elbeszélésben.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.