Előző cikk Következő cikk
SzínTér

Szentes Anna: A gyógyítás etikája

Az ember inkább hisz a semmiben, minthogy semmiben se higgyen – Nietzsche szavai különösen érvényesek, amikor egy beteg gyógymódot keres. Hol húzódik a határ a hagyományos és az alternatív orvoslás között? Mi a szerepe az etikának a gyógyításban? Dr. Kovács József bioetikussal beszélgettünk ezekről a kérdésekről.
 
 
K. J.: Első lépésként több fogalmat kell tisztáznunk. Az egyik ilyen a tudományos orvoslás, amit egyre inkább bizonyítékon alapuló orvoslásnak hívnak. A bizonyíték jelen esetben kontrollcsoportos klinikai kutatást jelent. Egy új készítmény akkor nyilvánítható hatásosnak, ha vizsgálat bizonyítja be, hogy jobb, mint a placebo. A következő fogalom a komplementer és alternatív medicina, amit magyarul nem túl pontosan természetgyógyászatnak nevezünk. Ide azok az eljárások tartoznak, amelyek csupán az egyéni tapasztalat során bizonyultak hatásosnak, de ezt klinikai kutatás nem támasztja alá. Ilyen például a homeopátia. A harmadik tisztázandó fogalom a kuruzslás, sarlatánság. Ebben az esetben anyagi haszonszerzés érdekében csalók tévesztik meg a kiszolgáltatott embereket. Ez már nem is etikai, hanem hatósági kérdés, a csalók működését meg kell akadályozni.
 

A tudományos és az alternatív orvoslás között nincs ellentmondás?

Úgy vélem, hogy nincs. Gyakorlatilag nincs ellentmondás abban, hogy egy beteg hatékonynak találja például a homeopátiás készítményt, az orvostudomány viszont nem. Utóbbi csak azt az eljárást ismeri el, ami hatásosabb, mint a placebo. Egy laikus számára viszont minden hatásos,amitől jobban érzi magát. Félreértés ne essék, a placebónak is van hatása, a betegek ugyanis pusztán attól a tudattól is jobban érzik magukat, hogy orvosságot kapnak. Minél komolyabb betegséggel küzd valaki, annál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a betegek még a kis javulásnak is.

Hol húzhatjuk meg a határt a bizonyítékon alapuló és az alternatív orvoslás között?

Ezt nem lehet élesen elkülöníteni, korról-korra változik. Amit ma alternatívnak tekintünk, korábban az orvostudomány főáramába tartozott. A különböző köpölyözések, masszázsok, purgálások a 19. századi medicina fontos eljárásai voltak, míg ma alternatívnak tartjuk őket. Az ellenkező esetre pedig jó példa az antioxidánsok esete. A tudományos és a hagyományos orvoslás közötti vékony határt az egyik 2015-ös orvosi-élettani Nobel-díj bizonyítja leginkább. Juju Tu kínai kémikus azért kapta a díjat, mert kivonta az egynyári üröm hatóanyagát, ami köztudottan lázellenes hatású, és a kínai természetgyógyászat már 1700 éve ismeri és alkalmazza. A modern medicina sokat meríthet a tradicionális gyógyítás tapasztalataiból és eljárásaiból. Hogy egy másik példát is mondjak: Kínában ősidők óta egészségmegőrzésre használják a vörös rizst, aminek a színét a sztatint tartalmazó penészgomba adja. A sztatin koleszterincsökkentő hatású. Ma már azok a modern gyógyszerek adják a legnagyobb bevételt, amelyeknek sztatin a hatóanyaga. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évszázadok során rengeteg jó megfigyelést tettek az emberek, csak legfeljebb nem az orvostudomány által elfogadott tudományos módszerek alapján. Ugyanakkor a bizonyítékon alapuló tudományos orvoslás is tévedhet, arra is volt már – igaz extrém – példa, hogy a profit érdekében hatásosnak mutat ki egy gyógyszert, ami nem volt az. Nem mondhatjuk azt, hogy egyik oldalon csakis a babona, a másikon pedig csak a tudomány áll. Mindkét területnek vannak igazságai, és mindkét ágban ott van a tévedés lehetősége is, noha nem egyenlő valószínűséggel. Ma a természettudományos gondolkodás természetesen a bizonyítékokon alapuló orvoslást tekinti az aranystandardnak.

Talán nem is kell Kínáig elmennünk, hiszen a Kárpátmedencében is számos gyógynövény terem, amelyeknek sok esetben bizonyított gyógyhatása van.

A gyógynövényeknek valóban van gyógyító hatása, de jelen esetben az a kérdés, hogy tudományosan bizonyítható- e? Ez nem hit kérdése. Persze a hitnek nagyon komoly, már-már elhanyagolhatatlan szerepe van a gyógyulásban. Csak nem szabad összekeverni a tudománnyal. A hit az, amit nem tudunk tudományosan bizonyítani, a tudományt viszont igen. Véleményem szerint éppen ez az oka az alternatív gyógyítás előtérbe kerülésének. Azt tapasztalhatjuk, hogy a mai orvoslás elsősorban a beteg ember testi panaszaira koncentrál, kevésbé figyel a pszichológiai, spirituális dimenzióra. Spiritualitás alatt itt elsősorban most nem a vallást kell érteni, hanem az emberi természet fontos tulajdonságát, az életben az értelem keresését. Egy súlyos beteg mindig azon gondolkodik, mindig azt akarja tudni, hogy miért éppen ő lett beteg, és abból a helyzetből nézve, amiben van, mi értelme is van az életének? Mikor fog meghalni? Mi történik majd vele a halála után? Az emberben ilyenkor rengeteg kérdés merül fel, amivel a tudományos alapú orvoslás nem foglalkozik. Pedig a beteg nagyon szeretne ebben is segítséget kapni. Norvégiában nagyon fejlett az egészségügyi rendszer, elég idő jut minden betegre. De még ott is kimutatták, hogy az orvosok ugyan segítőkészek, türelmesek és udvariasak, de a betegek mégsem voltak elégedettek. Egyszerűen azért, mert nem kaptak választ a pszichológiai és spirituális problémáikra. Egy haldokló embernek nem elég, ha a testi panaszait kezelik, többre vágyik. Szinte bármibe képes belekapaszkodni. Ilyenkor sok esetben egy olyan gyógyítótól várja a segítséget, aki a lelkével is hajlandó foglalkozni. Aki lehet, hogy annál nem képes többet adni, minthogy odafigyel a beteg pszichikai és lelki igényeire, adott esetben pedig megpróbál vele együtt valami értelmes magyarázatot találni a szenvedései okaira, céljaira.

 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.