Turai Gabriella:
A klasszikus női misztika A női lélek egykor és ma

Bingeni Szent Hildegárd, Árpád-házi Szent Erzsébet, Folignói Szent Angéla, Sziénai Szent Katalin, Svéd Szent Brigitta, Szent Johanna, Avilai Szent Teréz. Egytől egyig kanonizált középkori női szentek, akik életszentségük mellett egy dologban mindenképpen közösek voltak: a szeretet és a szolgálat misztikájában „megtapasztalták az Istent”.

Ahogyan Babits Mihály írta Az európai irodalom története című művében: „A vallást csupán a felvilágosodás késői kora emelte az ész hideg szférájába. A középkor Istene az egész embert kívánta, az egész lelket, legforróbb lángolásával, legintimebb álmaival együtt. Mennél mélyebb lett a lelki élet, mennél jobban hatott a kereszténység lelki és aszketikus elve a test vad ösztöneivel szemben: annál erősebb lett a vallás költészetének ez az erotikus íze, mert annál több léleknek összpontosult minden szerelmi lobogása a menny szerelmében.” Nagyon sok kutatót vonzott már a női misztika mibenlétének és létjogosultságának megértése és meghatározása. Egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ha a rendkívül sokféle vallási élményt, jelen esetben női misztikus élményt, vizsgálható keretek közé akarjuk szorítani. Mint minden tapasztalatnak, úgy a misztikának is van célja, amely nem más, mint az Istennel való egyesülés (unio mystica), amely igen gyakori tapasztalata volt a középkori nőknek. Ahogyan azt XVI. Benedek pápa „Svéd Szent Brigitta időszerűségéről” c. írásában is megállapította, a 20. század első feléig a középkori teológia tanulmányozása alapvetően a skolasztikára koncentrálódott – a különféle egyetemek teológiájára – amelyek alapvetően intellektuális természetük révén, lelkiségében szegényes képet tártak elénk. Az 1950-es évektől kezdve azonban Jean Leclerq felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a skolasztika teológiája mellett ott áll az a monasztikus teológia is, amelynek egy sajátos, ám önálló formáját képező ága a női teológia, fókuszában pedig a revelációk spirituális megértése áll. Léteztek kiemelkedő személyiségű nők már a kora kereszténység óta is, ám az 1200-as évek tekinthetőek a női teológia nagy évszázadának. Mivel a női misztikus tapasztalatok gombamód szaporodtak a középkorban, ezért az egyház kénytelen volt ’megszelídíteni’ a lejegyzett tapasztalatokat, ha nem akarta minden női tagját eretneknek nyilvánítani. Nehezítette az elfogadtatásukat az a tény is, hogy saját koruk szent őrülteknek tekintette ezeket a nőket. Különösen a klérus számára volt ez ragyogó lehetőség, hogy a nőt, mint érzékeny és tudatlan lényt még inkább férfiúi elnyomás alá helyezze. Természetesen voltak olyan misztikus női alakok is, akik igen gazdag teológiai műveltséggel rendelkeztek és egyfajta racionalitás jelent meg látomásaikban és elragadtatásaikban, mint ahogyan azt Bingeni Szent Hildegárd és Svéd Szent Brigitta példája is mutatta. Folignói Szent Angéla mindenképpen egyedi eset, akiről XII. Pius pápa azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb női ferences misztikus. Néhány angolszász történész azt vallja, hogy a misztikus tapasztalat egyfajta menekülési lehetőségként szolgált a középkori nők számára, akik a férfiak által uralta egyház peremére szorulva különleges tapasztalataik birtokában kívántak érvényt szerezni létezésüknek. Igen sok nemkeresztény és keresztény misztikus hagyományban a nők felülreprezentáltak és egyéb vallási megnyilvánulásokhoz képest a misztika fejlődéséhez egyedi módon járultak hozzá. A misztika, mivel túlhaladja az intézményesült egyház keretrendszereit, a nők számára ideális terepnek bizonyult a középkor folyamán személyes hitük elmélyítésében, és egyfajta új társadalmi státus elnyerésében. A nőknek ez az újszerű szerepe sok fontos kérdést vet fel. Azt mindenképpen látnunk kell, hogy a középkori női misztika újrafelfedezését részben a feltüzelt kortárs feminista teológiának köszönheti, ami előszeretettel fedezi fel a középkori női teológiában saját elődjét és társalkodónőjét. Természetesen ezzel a történelmi érdeklődéssel nincsen baj, ám veszélyeket rejthet, mivel minden történelmi rekonstrukció szelektív. Másfelől pedig, a középkori női misztikáról szerzett tudásunk sok esetben olyan férfiaktól származik, akik csodálattal tekintettek ezekre a szent nőkre. Ezek a források arról mesélnek nekünk, hogy mi az, amit a férfi akart gondolni a szent nőről. Alapvetően tiszta női hanggal a középkor során nehezen találkozhatunk, hiszen egyetlen női evangélium-értelmezés sem születhetett anélkül, hogy az ne élvezte volna egy férfi jóváhagyását. A kortárs feministák jó része terméketlennek tekinti azokat az értelmezéseket, amelyek nem vezetnek közelebb az ’igazi’, autentikus, női misztika azonosításához. Számosan vannak ugyanakkor olyanok is, akik úgy vélik, hogy a férfi és a nő közötti együttműködés mégiscsak fontos lépcsőként szolgált a nők számára az önvizsgálat, az önkifejezés és az önismeret tekintetében. Misztikatörténeti szempontból nézve pontosan ez a korábban soha nem látott férfi-női dialógus tekinthető a késő középkori misztikus irányzatok legjelentősebb vonásának.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.