Kemenes Tamás: ESTI ÉBRESZTŐ
FIATALOK a hajléktalanokért
„Ha segíteni akarunk, muszáj megpróbálnunk onnan nézni a világot, ahonnan a rászoruló ember – csakhogy azután feltétlenül vissza kell térnünk a saját világunkba.”
A Máltai Fiatalok közössége Coffee To Go. Az önkéntesség új formája címmel nyolc hónapon át tartó, nyolc alkalomból álló „kávéházi hangulatú” beszélgetés- sorozatot indított azzal a céllal, hogy „ráirányítsa a figyelmet az aktuális [és egyre súlyosbodó] társadalmi problémákra, ezek hátterére, valamint az esetleges megoldási alternatívákra”. A rendezvények ugyanakkor cselekvésre is késztettek: a Máltai Fiatalok az ún. SzocCafé havi témáihoz kapcsolódóan önkéntes akciókat szerveztek, és ezekbe igyekeztek bevonni a beszélgetéseken résztvevőket is. A széria állomásain volt szó a cigányság helyzetéről, a gyerekszegénységről, a migrációról és a fogyatékkal élőkről is. A hajléktalanságról szóló kerekasztal-beszélgetés a Párbeszéd Házában kapott helyet; a rendelkezésre bocsátott terem szó szerint zsúfolásig megtelt (főként lelkes fiatalokkal). A meghívott szakértők Varga Ágnes (Magyar Vöröskereszt), Vecsei Miklós (a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke), Varga Péter (a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója) és Ghyczy Gellért (a Baptista Szeretetszolgálat módszertani munkatársa) voltak.
KI A HAJLEKTALAN?
A beszélgetés ezzel az egyszerűnek tűnő, valójában azonban egyenesen a probléma szívébe vezető kérdéssel indult: kit tekintünk hajléktalannak? A meghívott szakértők maximálisan egyetértettek abban, hogy a hajléktalanság jelensége jóval összetettebb, nehezebben megfogható, mint azt általában gondolni szoktuk. Ráadásul a felületes és mélyebbnek tűnő definíciók, vélekedések között a legelső lépésben talán nem is érdemes túlságosan élesen különbséget tenni, hiszen (egyelőre) feltétlenül ezek együttese alakítja ki azokat a „terepviszonyokat”, amelyek között ma egy segítőnek – ha tetszik neki, ha nem – működnie kell. A hajléktalanság (természetesen) erősen összefügg a lakáshiánnyal, ugyanakkor messze nem azonosítható vele teljes mértékben (annak ellenére, hogy a hatályos hazai jogszabályok egyszerűen a lakcímmel nem rendelkező embert tekintik hajléktalannak); nyilvánvalóan köze van a szegénységhez (a hajléktalanok nagy része szegénynek tekinthető), ugyanakkor szinte soha nem vezethető le a puszta pénzhiányból. Sok olyan hajléktalan ember van – jegyezte meg Ghyczy Gellért –, akiről biztosan nem mondanánk meg, hogy történetesen nincsen hol laknia; rendes ruhában jár, van munkája, és egyáltalán, „teljesen jól viszi az életét” – épp csak nem sikerül megfizethető lakáshoz jutnia. Az ő esetükben tehát olyan mélyszegénységről, mint amilyen például egyes vidéki cigánysorokon létezik, egyáltalán nem beszélhetünk. Vecsei Miklós szerint ma leginkább az a hajléktalan, akit az aktuális véleményformálók annak mondanak. Vagyis az, aki zavar… „Ami a jóléti erkélyről hajléktalanságnak látszik, azzal foglalkozik a hivatalos hajléktalanpolitika” – mondta. Ezzel szemben azokra, akiknek a nyomora „láthatatlan”, alig jut pénz, velük adott esetben senki se foglalkozik. „Ha tehetjük, a Nyugati környékén legyünk hajléktalanok – itt mindenünk meglesz: melegedők, konzerv, új ruha, cipő, takaró… moshatunk is. De menjünk odébb akár csak pár kilométert, és a helyzet teljesen megváltozik. Az egész hajléktalanpolitikát kb. 2000 hajléktalan ember tartja életben: a látható, és ezért a ’rendes embereket’ zavaró hajléktalanok.” Vecsei szerint abból lesz a legnagyobb eséllyel hajléktalan, aki egyedül marad – „akit már nem szeretnek, és aki már nem szeret”. „A válást sokan említik a hajléktalanság okai közt. Ebben természetesen nagyon sok igazság van. Csakhogy az elsődleges probléma ilyenkor nem annyira a lakás elvesztése, hanem az emberi oldal. Akinél a gyerek marad, annak továbbra is van feladata. Klasszikus hajléktalanságnak azt hívom, amikor valaki teljesen egyedül van, elvesztette az összes célját, szeretetét.”
A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.