Szekér Szimonetta: GYÁSZOL A GYERMEK
Gyakori, hogy a férj vagy a feleség halála után az életben maradt félben a gyászmunkát követően a veszteség helyére kerül, új párkapcsolatot kezd, ám az nem tűnik fel, hogy a gyermek még évekkel a haláleset után is a gyászával küszködik, csak azt látják, hogy magatartási problémái vannak. Az árva és félárva gyerekeket segítik a finn mintára indult gyermekgyász feldolgozó csoportok.
Albert Éva fiatalasszonyként vesztette el férjét, és maradt magára négy gyerekkel, akik közül a legfiatalabb akkor 6, a legidősebb pedig 12 éves volt. Elmondása szerint az első években csak a saját gyászával volt elfoglalva, valamint az életben maradás, a másnap túlélése lebegett a szeme előtt. „Két-három év telt el, mire szembesültem azzal, hogy a gyerekeim is küszködnek a veszteségük feldolgozásával, speciális segítséget azonban nem találtam számukra” – meséli Éva, aki civilben gyermekvédelmi gyámként dolgozik. Családja finn rokonsága révén hallott róla, hogy Finnországban, ahol évente körülbelül 2500 gyerek veszíti el egyik vagy mindkét szülőjét, a gyerekeknek is szerveznek gyászcsoportokat, hogy a csoportfoglalkozásokon keresztül helyére kerüljön bennük a veszteség. 2009- ben jelentkezett is egy finnországi konferenciára, ahol nemcsak betekintést kapott a gyermekgyászcsoportok tematikájába, hanem lelkes támogatást is, hogy indítson Magyarországon is ilyen csoportfoglalkozásokat. Néhány év szakirodalom-böngészés és mentálhigiénés szakemberré való „képződés” után Éva 2013-ban állt ki először a hazai nyilvánosság elé az ötlettel: a Napfogyatkozás Egyesület gyermekek gyászával foglalkozó konferenciáján mutatta be a finn példát.
„EZ AZ! EZT NEKUNK IS MEG KELL CSINALNUNK!”
A hallgatóság sorai között ott ült többek között Békési Tímea gyászcsoportvezető, addiktológiai konzultáns, akit egy olyan barátnője kísért el a konferenciára, aki egy évvel korábban özvegyült meg, és szintén négy kisgyerekkel maradt magára. „A barátnőm férjével közel húsz éves barátság fűzött össze bennünket, de még így, barátként is nagyon nehéz volt kísérni a betegségében, és látni a család küszködését, félelmeit, fájdalmát. Láttam, ahogy a barátnőm azt sem tudja, hogy melyik gyerekén segítsen: egyszer az egyik volt lent, másszor a másik, miközben az ő állapota is folyamatosan hullámzó volt. Amikor Éva előadását hallgattam, azt éreztem, hogy ez az! Ezt nekünk is meg kell csinálnunk, pályázzunk!” – meséli Tímea. A csapathoz aztán csatlakozott még Borbély Veronika mentálhigiénés szakember és Kincskereső Meseterápiás Módszerrel dolgozó meseterápiás szakember, aki a mesék mellett hozta határtalan lelkesedését és kreativitását is. „Mindig is ilyen csapatot akartam, akiknek ez a téma, ez a munka nem »szenzáció«, nem szakmai kihívás, hanem szívük-lelkük benne van abban, hogy a rászoruló családokat támogassák” – meséli Éva a kezdeteket. A csoportfoglalkozások elindításához, a terembérletre, eszközigényre azonban pénz is kellett. „Dolgoztam drogrehabilitációs otthonban, és láttam, hogy minden drogfüggőnek mélyre elásott, betokozódott, feldolgozatlan veszteségei vannak, amelyek a tisztulással, józanodással kezdenek előjönni: hogy nincs apám, hogy az apám vagy az anyám korán meghalt, vagy nem voltak elérhetők. Középiskolások esetében szintén azt látjuk, hogy a korai droghasználat egyik fő oka a család feldolgozatlan veszteségei. Így, amikor forrást kerestünk, és kiírták a szokásos éves drogprevenciós pályázatot, egyszer csak összeállt a fejemben, hogy hát ez az, ebből lehetne finanszírozni a gyermekgyász csoportokat. Nyert is a pályázat, és hála istennek 2015- ben újra”– meséli Tímea.
A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.