Dyekiss Virág: A félelemben erő rejlik

A félelemben olyan nagy motivációs erő rejlik, ami képes lehet meghatározni a mindennapjainkat, befolyásolni cselekedeteinket, s egy bizonyos útra terelni azokat. A néphagyomány alapján az emberek legnagyobb félelme az élet élhetőségének elvesztése, végső soron a halál. Ezekre a tényezőkre az ember sem felkészülni, sem rajtuk változtatni nemigen tudott, így kiszámíthatatlanságuk miatt még félelmetesebbek voltak.

A FÉLELEM TESTET ÖLT

Az élet élhetősége, békés és kiegyensúlyozott volta sok tényezőből áll össze. Igen fontos, hogy meglegyen a megélhetés, a betevő falat. A földművelésből élő emberek számára ezt a gyakran derékszakasztó munka mellett egy általuk voltaképpen befolyásolhatatlan tényező, az időjárás irányítja. Ha nincs eső, nincs napsütés, vagy a várva várt termést elveri a jégeső, az akár éhínséghez is vezethet. Hasonlóképpen, ha a tehénnek vagy juhnak elmegy a teje, a tyúk nem tojik, nem ül meg a tojásokon, azaz az állatok nem juttatják a tőlük várt és a család megélhetésébe beszámított tojást, vajat, túrót, sajtot, egyebet, az szintén az életszínvonalat veszélyezteti. A félelem tárgya testet öltött valamilyen hiedelemlényben, akiről úgy vélték, hogy az ő hibája, hogy mindez megtörténhet, ő a fájdalmas sorsesemények forrása. Hajdan sokféle hiedelemlényt elképzeltek, szinte minden félelmetes esemény mögött más és más lény rejtőzött. A jégesőt a garabonciás diák kavarta, akinek hátasállata, a sárkány, az esőfelhőben utazott. A tojást nem tojó tyúknak „Luca bevarrta a seggét”, a meg nem kelő kenyér Kedd asszonya büntetése volt. Ha a szél széthordta a nagy nehezen összegyűjtött boglyát, a forgószelekben utazó szépasszonyokat hibáztatták. A 20. század közepére a legtöbb helyen a boszorkány alakja magába olvasztott korábban más hiedelemlényekhez tartozó jellemzőket, s így egy általános gonosz-alakká vált. A boszorkány különlegessége, hogy nem kívülről, az erdőből, a szélből, az ismeretlenből érkezik, hanem a közösség tagja, minden nap találkoznak vele, együtt kell vele élni. Kilétét vagy felfedi vagy nem, ezt-azt rebesgetnek róla, de nehéz bizonyosságot szerezni, hogy valóban az ő ártó keze okozta a szerencsétlenséget. Voltak a faluban olyan tudós emberek, akik képesek voltak visszafordítani a rossz folyamatokat, megbüntetni vagy legalább felfedni annak okozóját. Jellemző példa erre a tejelvétel, azaz amikor a boszorkány bizonyos praktikákkal eléri, hogy a tej a tehén tőgye helyett az ő kapufélfájából vagy kocsiszegéből folyjon ki. Ilyenkor a tudós leterített egy ruhadarabot, és elkezdte kegyetlenül ütni-verni, hogy az, aki elvette a tejet, a saját bőrén érezze az ütéseket. Nem is bírta sokáig elviselni egyetlen boszorkány sem ezt a verést, inkább odasietett, és megígérte, hogy visszaadja, amit elvett. Az ínségtől való félelem mellett súlyos fenyegetést jelentett a betegség, és annak következménye, a nem várt, nem „jó” halál. Ezt is gyakran ártó erők működésének tudták be, de elsősorban nem hiedelemlények, hanem emberi ellenségeskedés következményének tartották. A rontás képzetköre nagyon kiterjedt, mindenféle gyűlölködés, bosszúállás, szerelmi féltékenység, harag könnyűnek tűnő megoldása, hogy rontást lehet küldeni az ellenfélre. Biztosak lehetünk abban, hogy nem olyan gyakori a tényleges rontáscselekedet, mint amilyen sokszor megjelenik a gyűjtésekben, de a tőle való félelem a mindennapok cselekedeteit is szabályozta.

A MEGHATÁROZÓ ERŐ

Az élet megfelelő medrét minden közösségben sok generáció mélyítette, alakította ki pontosan olyanná, amilyennek abban a faluban ismerték. Ahhoz, hogy az élet átlagosan, a többi ember által elfogadott és megbecsült módon telhessen, meghatározó erő volt az a félelem, hogy ha valaki a közösség szájára került, akkor egy időre (vagy ritkán örökre) kiesett a védőhálóból, nem remélhetett segítséget vagy támogatást. Számos rémtörténetet lehet hallani a megesett lányok, gyermekgyilkos anyák, öngyilkosságot megkíséreltek tragédiáiról. Igaz, ezek gyakran inkább tanmesék, s a megtörtént esetekben a következmények kevésbé súlyosak, de ahhoz azért eléggé, hogy fenntartsák az ideális életről megalkotott, lassan változó képet. Azonban ezt a lassan alakuló rendszert is fel tudják borítani előre nem látható események, melyek kikerülhetetlenül hatnak a mindennapokra. A 20. század bővelkedett ilyen eseményekben, különösen Erdélyben és Kárpátalján, ahol a háború és következményei nem csak a családok életét, az államformát, de az államhatárt is átírta, és hirtelen egy másik országban találták magukat. Gyűjtések alapján láthatjuk, hogy az ilyen jellegű traumák bizonytalanságot ébresztenek az emberekben, melyet jósok és látnokok igyekeznek oldani, kik részben isteni üzenetre való hivatkozással, részben a jövőt előre látva próbálják társaikat felkészíteni arra, ami még várható, vagy elviselhetővé tenni az eddigieket. A tudósok eszköztára sokféle módszert tartalmazott, de az egyszerű emberek számára maradt a védekezés és a megelőzés. Mivel a szerencsétlenségeket elsősorban a gonosz működésének vagy az elkövetett bűnök miatt bekövetkezett büntetésnek értékelték, a legfontosabb megelőzés az ima és a szentelmények, szentelt tárgyak használata volt.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.