Kemenes Tamás: Párizs helye

„A város sokáig ott volt, ahol volt: Párizs Párizsban, Róma Rómában”, mondja Paul Virilio. Manapság azonban – folytatja – „olyan állapot felé haladunk, amelyben minden város ugyanazon a helyen lesz, mégpedig: az időben”.

A ma városa egyre inkább olyan, mint valami tábla egy országút szélén; puszta rezzenéssé válik a sebesség eszményét mind jobban betetőző virtuális mindenütt- jelenlét „hétköznapi életében”. Immár alig tartogat valós kalandot számunkra; lassan megszűnik képzeletünket felindító mélysége és zegzugossága, eltűnnek titokzatos hajlatai, emlékei. Ha lassú sétára indulunk benne, netán leülünk egy padjára beszélgetni, kívül rekedünk – mert lemaradunk. Ehhez képest Éric Hazan műve, a Párizs felfedezése – félezer lassú oldalával – az ellenállás könyvének tűnik, vagyis magáról az olvasásról, s így a képzeletről, a bensőségességről – még merészebben: a valódi, emberi cselekvésről – is szól. Csupa korszerűtlen dologról tehát. Az első háromszáz oldalon Párizs emlékek ezreit árasztó helyszíneit járjuk be, szinte mellbevágó aprólékossággal. Fontos oldalak ezek, mivel Hazan végső soron éppen itt teremt lehetőséget számunkra az „elcsatangolásra”: részletgazdag, „szilárd” leírásait ugyanis, ha akarjuk, idővel mintegy ellene is fordíthatjuk, s egyszerűen átsétálhatunk egy „későbbi”, vagy épp „korábbi” utcába, térre, épületbe; mehetünk jobbra, vagy éppen balra… ha úgy adódik.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.