Radóczy Jusztina: A busómaszk mögött

Amikor először jártam Mohácson a busójáráson, azonnal magával ragadott a karneváli hangulat. Résztvevőként volt, hogy megijedtünk, volt, hogy nagyokat nevettünk, játszottunk, tehát az események aktív részeseivé váltunk. A gyerekek cukorkát, a férfiak pálinkát, a nők pedig igazi bókokat kaptak a telet elűző titokzatos figuráktól. Nem véletlen, hogy ez a karnevál 2009-ben felkerült az UNESCO, az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Az, hogy a hagyomány még ma is él, az ott élő emberek kitartásának és lelkesedésének köszönhető, és persze azoknak az iparművészeknek, akiknek célja ennek az örökségnek a továbbadása. Busójárásról, maszkokról és a jövő nemzedékéről Rosta Endre népi iparművésszel, a Busóudvar vezetőjével beszélgettem.

Mettől meddig tart ez a karnevál, és mi a jelenlegi célja?

Sajnos a közhiedelemben még mindig az a monda él, miszerint Mohácson az őslakos sokácok a török uralom idején, amikor megelégelték a rabságot és bujkálást a mocsárvilágban, éjszaka mindenféle zajkeltő eszközökkel kiűzték a törököket. Ennek a mondának azonban nem sok valóságalapja van. Az bizonyos viszont, hogy az első írásos emlék 1781-ből való. Ez valójában egy télbúcsúztató, tavaszköszöntő, termékenységet varázsló ünnep volt, amit a balkáni eredetű sokácok hoztak magukkal, majd pedig Mohácson formálódott, fejlődött tovább az évszázadok során. Megfigyelhetjük, hogy ez a szokás bizony rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, sőt még az afrikai népek szokásaival is.

Mit jelent ez a néphagyomány, milyen múlttal rendelkezik?

Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság, az utolsó csütörtökjén pedig a gyermekek öltöztek maskarába. Manapság hat napig tart az ünnep, s mivel az idegenforgalom és a turizmus is befolyásolja, kicsit átalakult az eredeti hagyomány, de talán azt is mondhatjuk, hogy látványosabb lett. A busójárás a Kóló téren kezdődik, itt aztán láthatnak az érdeklődők sok mindent: csónakos, ágyús, ördögkerekes vagy szekeres busókat, maskarákat. Ezek a felvonulók aztán rettenetes zajt keltenek Mohács utcáin, így ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és meggyújtják a máglyát, majd elégetik a telet jelképező koporsót.

Milyen egy busó jelmez?

A busó jelmez legfontosabb kelléke a maszk. Ezt általában vörös fűzfából, de mostanság hársból is készítjük. Azután állati vérrel kenjük be, állati eredetű szarvakkal díszítjük – ez lehet kos-, kecske- vagy tehénszarv –, a hátuljára pedig birkabőrt erősítünk, ezzel válik hordhatóvá. Ezen kívül a busó bundába öltözik, amit 5-6 birka szőrméjéből készítünk, ez szinte rá van varrva a busóra, alatta pedig egy vászonnadrágot találunk, amit térd alatt megkötünk és jól ki is tömünk szalmával, rongyokkal, vagy amit éppen találunk. A jelmezből kihagyhatatlan a bütykös harisnya és a bocskor. Kiegészítőként a kolomp, kereplő, vízhordófa, tollas buzogány és egyéb zajkeltő eszközök szükségesek.

Hogyan lesz valakiből busó maszkkészítő?

Eredetileg karosszérialakatosként végeztem, s mint sokan mások, én is elmentem külföldre, Spanyolországba dolgozni. Ha már ott voltam Madridban, gondoltam, mindenképp megnézek egy bikaviadalt. Amikor ott ültem és néztem a torreádorokat, láttam, hogy milyen szépen őrzik ezt a hagyományt, mennyi turistát vonz, és mindenki – az egészen piciktől a nagyokig – mennyire tiszteletben tartja ezt a nemzeti kincset. Ekkor döbbentem rá, hogy Mohácsnak is van egy hasonló kincse, amibe lehetne kapaszkodni, amivel megőrizhetjük őseink kultuszát. Ez már lassan 20 évvel ezelőtt történt. Hazajöttem és eldöntöttem, hogy ezzel fogok foglalkozni. Először kis műhelyem volt, de most már négy működik az országban, emellett pedig részt veszek a kisgyermekek hagyományőrző képzésében is.

Kik segítették ebben, hogyan sikerült elérni a céljait?

Ezt a sikeres eredményt elsősorban feleségemnek köszönhetem, aki mindig mellettem állt, támogatott, most pedig már tevékenyen részt vesz a maszkok elkészítésében, s az irodai munkában is. Ezeket az álarcokat férfi kezek faragják, és gondos női kezek festik. Emellett hálás vagyok mestereimnek a tőlük kapott tudásért: Kalkán Mátyás és Kunovszki János bácsinak. Mindig az ő munkájuk lebeg a szemem előtt, így én a 70-es 80-as években elterjedt, általuk készített álarcokat tartom példának.

Mit tanult ezektől a mesterektől?

Ők iskolát és hagyományt teremtettek, legendák szólnak róluk. Gyűjtöm a munkájukat, így próbálom megőrizni az alkotásaikat, és továbbvinni ezeket a saját faragásaimba. Ők idejük nagy részét ennek szentelték, ezt tartom én is szem előtt.

Mitől lesz jó egy busó maszk, hiszen mindegyik más és más, van-e valami gondolat ezek mögött az álarcok mögött?

Ezek a maszkok kézzel készülnek. Nem egy tucatárut adunk ki a kezünkből, tehát nyilván vannak különbözőségek közöttük. Sokszor úgy érzem, hogy az egyik álarc nem sikerült elég jól, mégis van, aki épp azt választja ki magának. Változó, hogy kinek mi tetszik meg. Ez teszi az egészet széppé, meg az, hogy ha akarnék sem tudnék két egyformát csinálni. Természetesen a gondolataim, a napi hangulatom is érződik egy faragásban.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.