Nemeshegyi Péter SJ: Miért őrölnek lassan Isten malmai?

Az Istenben hívő ember számára, a Biblia tanúsága szerint, fájdalmas problémát jelentett, hogy Isten igazságszolgáltatása túl lassan működik.

Állandóan tapasztalja az emberiség, hogy a hajmeresztő gonoszságot halmozó népek és emberek hosszú időn át zavartalanul folytatják üzelmeiket. Még a zsoltáros is bevallja: „Az én lábam mégis majdnem megingott, majdnem megtántorodott lépésem, mert elfogott a kérkedőkkel szemben az irigység, amikor a bűnösök jólétét láttam. Hisz nincs akadály az útjukban, testük egészséges és kövér.” (Zsolt 73,2–4) E problémára ad gyönyörű szép választ Jónás könyve. E könyv a Bibliában a prófétai írások között szerepel, de jobban illenék az ószövetségi Biblia harmadik részébe, az „írások” csoportjába. Hiszen ezt a könyvet leginkább „tanmesének” lehet tekinteni. A könyv főhőse, Jónás, éppen azokat képviseli, akik a fenti problémára várnak választ. „Ninive” városa a zsidók számára az ősellenséget képviselte. Jónás azt szeretné, hogy Isten pusztítsa el végre ezt a gonoszság-fészket. Azért nem akar Ninivébe menni és ott megtérést prédikálni, nehogy a niniveiek az ő prófétai beszédének hatására bűnbánatot tartsanak, és akkor esetleg az irgalmas Isten megbocsátana nekik, és nem pusztítaná el Ninivét. Mikor aztán Jónás végül mégis kénytelen Ninivébe menni és prédikálni, akkor is azt kívánja, hogy a niniveieken ne könyörüljön az irgalmas Isten, és zúduljon csak rájuk a büntetés. Prédikációjának befejeztével Jónás letelepszik a várossal szemben és epedve várja, hogy negyven nap után lesújtson Ninivére a végpusztulás. Ezután jön a könyv csattanója. Remekül átérezte ezt Babits Mihály Jónás könyve című hosszú költeményében. Jónás lelkületét találóan ecsetelik azok a szavak, amelyeket Babits ad a Ninive pusztulására váró próféta ajkára: „Én Jónás […] harc és pusztulás prófétája lettem. Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket! Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket, mert nem lesz addig igazság, se béke, Míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre.” Jónás vágya azonban nem teljesül. A Niniveiek megtérnek, és Isten „nem hozta rájuk a rosszat” (Jón 3,10). Így hát a negyvenedik napon „Jónás egész nap az ég alját leste. S már a láthatár elmerült az éjben, s egy árva ház sem égett Ninivében” (Babits Mihály). Jónás erre nagyon megharagszik Istenre, aki meghazudtolta prófétáját, és nem pusztította el a bűnös várost. Ekkor megszólal az Isten, és ezt mondja Jónásnak: „És én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki nem tud különbséget tenni jobb és balkeze között, és számos állat?”