Előző cikk Következő cikk
ImaÉlet

Szabó Ferenc SJ: SIMONE WEIL misztikus

Simone Weilt joggal sorolják a modern misztikusok
közé: mélyen átérezte az emberi nyomorúságot,
együtt érző szívvel igyekezett segíteni a szenvedőkön,
kizsákmányoltakon.
 
A magyar olvasóközönség az elmúlt fél évszázad során megismerhette Simone Weil (1909–1943) életét és filozófiáját, lelkiségét, misztikáját, elsősorban Pilinszky János fordításai és esszéi révén. Az 1998-ban a Vigilia kiadásában megjelent válogatott írások – Ami személyes és ami szent – függelékében a szerkesztő, Reisinger János tájékoztat az idegen és magyar nyelvű szakirodalomról. Reisingertől értő bevezetőt is olvashatunk a magyar fordításokhoz, illetve a válogatáshoz Hit és szabadság címmel. „Értő” esszét mondok, bár nem mindenben osztom a szerző értelmezését. Jól látja Reisinger, hogy a „malheur”, szerencsétlenség fogalma Simone Weil központi élményét és lelkisége lényegét jelöli. Jelzi egy kicsit gnosztikus és szinkretista világszemléletét, vagy „dolorista” misztikáját, de Reisinger nem emeli ki kellőképpen e misztika beteljesedését: a szerencsétlenség és Krisztus keresztje kapcsolatát, Isten Fia kenózisa (Fil 2,6–11) teljes jelentését.
 

KRISZTUS KERESZTJE, ÉS AZ EMBERI SZERENCSÉTLENSÉG

A fiatal izraelita lány, aki főleg a klasszikus görög filozófiát és a sztoikusokat tanulmányozta, gyári és mezőgazdasági munkásként, szakszervezeti aktivistaként, politikai ellenállóként konkrét tapasztalatokat szerzett az emberi állapotról, az igazságtalanságokról, szenvedésről, az emberi nyomorúságról. J.-M. Perrin domonkos atya, aki 1941-től Simone lelki vezetője lett, az Attente de Dieu című szövegválogatáshoz írt bevezetőjében kiemeli az 1938-ban Solesmes-ben megélt nagyhetet, ahol Simone-nak olyan megvilágosodásban volt része, amely megváltoztatta egész életét.1 A Perrin atyának írt levelében (egyik lelki feljegyzésében) elmondja, hogy egész héten nagy fejfájások közepette vett részt a liturgiákon. Valamit korábban hallott misztikus elragadtatásokról, de nem olvasott soha semmit misztikusoktól. Krisztus hirtelen megragadta (soudaine emprise du Christ), és ebben nem volt része az érzékeknek, sem a képzelődésnek. Xavier Tilliette SJ2 lényeges szerepet tulajdonít ennek a misztikus élménynek. Simone a filozófiai igazság keresésében eljut a kereszt bölcsességéhez, amelyről Pál beszél az első Korintusi levél elején (1,18– 31), sőt a Filippi levél kenózisához (Fil 2,5–11). „A szerencsétlenség (malheur) misztériuma a Kereszt kinyilatkoztatása” – írja Tilliette. De mindjárt megjegyzi, hogy Simone Weil számára a Kereszt egyedül elég. „A Kereszt megáll önmagában, a húsvéti fény nélkül, a kifejezett feltámadás nélkül, mivel az (a Kereszt) a gyalázatos akasztófa és a boldog zászló, a csupasz fa és az erdők királya azonossága, egybeesése.” Simone Weil később megtalált jegyzeteiben hangsúlyozza, hogy a Kereszt a „tökéletes szerencsétlenség” (malheur) abszolút jele. A malheur nem azonos az elviselt rosszal, sem a szenvedéssel és a fájdalommal, hanem egyszerre jelenti a fizikai fájdalmat, amely erőszakos állapotot teremt, a lélek gyötrelmét, amely reménytelen, a társadalmi lealacsonyodást, amely megvetést szül. A szennyezettség és az átok érzése is lényegéhez tartozik. Mindezek együtt egyetlen esetben valósultak meg: Krisztus elhagyatottságában a kereszten. De Krisztus nem annyira a szeretett szükségszerűség zsákmánya, hanem inkább a nem viszonzott együttszenvedés mintaképe. „Egy másik Krisztus kellett volna, hogy megkönyörüljön a szerencsétlen Krisztuson.” Talán nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy Simone Weil nem tudott teljesen megszabadulni bizonyos gnosztikus nézetektől. Ez egyébként megnyilatkozik a teremtésről, a teremtő Istenről alkotott nézeteiben is.

 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.