Előző cikk Következő cikk

Nemeshegyi Péter SJ: Jézus és a gyermekek

Vajon mi az, amit Jézus annyira megcsodált a kisgyerekekben, hogy nemcsak példaképnek állította őket a tanítványok elé, hanem egyenesen kimondta, hogy csak az jut be Isten országába, aki megtér, és olyan lesz, mint egy gyermek?  

aA mai társadalomban az emberek általában szeretik, becsülik, sőt dédelgetik a gyermekeket. A családban sokszor mintha körülöttük forogna minden, és nagyon megbotránkozunk azon, ha valaki rosszul bánik a gyerekekkel. Mindez korunkban annyira általánossá vált, hogy nem is tudunk más felfogást elképzelni. Pedig az ókorban egészen másképpen vélekedtek az emberek a gyermekről. Tökéletlen embert láttak benne, akit bottal és pálcával kell fegyelmezni, és nagy szégyen volt, ha valaki nem tudta levetni gyermekded szokásait.

A Szentírásban is megtaláljuk e gondolkodásmód nyomait. „Aki kíméli a pálcát, gyűlöli fiát, aki pedig szereti, szüntelen fenyíti” – írja a Példabeszédek könyve (13,24). „Ne sajnáld a fiútól a fenyítést! Nem hal az meg, ha vesszővel sújtod” – olvassuk ugyanennek a könyvnek egy későbbi fejezetében (23,13). Sirák fia könyve is ugyanezt tanácsolja: „Aki szereti fiát, nem sajnálja tőle a vesszőt” (30,1).

Az újszövetségi levelek a gyermekséget a tökéletlenség állapotaként emlegetik, és óvnak tőle: „Ne legyetek már ingatag gyermekek” – írja az Efezusi levél. Pál pedig így beszél önmagáról: „Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkodtam, mint a gyermek. Amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók” (1Kor 13,11).

A cikk teljes terjedelmében A Szív /szeptemberi számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.