Csapó Barbara:
Ne csak a címke legyen „katolikus” az iskolán!

A katolikus iskolai nevelésnek is szembe kell néznie azokkal a kihívásokkal, amelyeket a modern társadalom eredményez, hiszen feladata Isten jelenlétére felhívni a figyelmet. Az a szubjektivizmus, relativizmus, individualizmus, ami körülvesz a mindennapokban, válságba sodorta keresztény értékrendünket is. Vajon ebben a felgyorsult világban, információáramlásban, versengésben hogyan lehet az egyszerűséget, a család, a közösség értékeit átadni a gyermekeknek? Ezekről beszélgettünk Holczinger Ferenc jezsuitával, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatójával.  

Holczinger Ferenc: A vallási nevelés célja alapvetően az, hogy segítsük a diákok Istennel való kapcsolatát kialakítani. Ennek igénye persze életkoronként más szükségletet rejt. Különböző életszakaszokban más az igényük, viszonyuk a szülőkhöz, Istenhez. Ezeket a fázisokat követjük a nevelésben. Katolikus iskolaként nevelésünk középpontjában az Evangélium és Jézus áll. Ez az alapvető megközelítés. Megismertetjük a vallásos élet lényegét, de a legfontosabb, hogy éljük is, amiről beszélünk. Ebben mi felnőttek is jelen vagyunk. A hittanóra csak elmélet, egy tantárgy, de a lényeges dolgok a vallási gyakorlatunkban történnek. Az Istennel való kapcsolatunkat tematizáljuk: van reggeli imánk, déli examen és rendszeres lelkigyakorlatok. Ahogy mi felnőttek ebben jelen vagyunk, úgy vonódnak be a diákok is. A hittan „csak” segít rendszerezni a tudásukat.

A keresztény családok nagy része nem biztos, hogy ezt a vallási gyakorlatot tudja élni, hiszen templomba is csak vasárnap jár. Könnyen vonódnak be a gyerekek a rendszeres imaéletbe?

Ha belegondolunk, hogy a napi imádságok a gyakorlatban mennyi időt vesznek el, rájövünk, hogy a gyerekek pl. sokkal többet ülnek a számítógép előtt. Naponta kétszer három percre megállni egy kis elcsendesedésre, befelé figyelésre szerintem nem sok. Talán inkább az jelent kihívást, hogy le kell csendesedni, meg kell állni, saját lelkünkre figyelni. Ezek a megállások a rohanásban alkalmat teremtenek arra, hogy meglássuk, nem vagyunk egyedül a világban, van kapcsolatunk Istennel, nem csak dolgozatírás és íratás, munka és rohanás tölti ki a mindennapokat. Istenre tanulunk meg figyelni, de közben a saját lelkünkkel lépünk kapcsolatba. Ezekben a kicsi időkben reflektálunk saját érzéseinkre, csendben ránézünk arra, hogy mit üzen a lelkünk, hogyan éljük meg emberi kapcsolatainkat. Ez egy mentálhigiénés folyamat is, nem csak vallásos gyakorlat. Abban bízom, hogy 8 év alatt a gyerekekben kialakul egyfajta érzék azzal kapcsolatban, hogy a lélek egészségesen tartható, de meg is tud betegedni, viszont képesek vagyunk tenni azért, hogy egészségesen tartsuk.

Melyek azok a területek, amelyekre Önök kiemelkedő figyelmet fordítanak a nevelésben?

Nagyon fontosnak gondolom az emberi kapcsolatokat, és azt, hogy diákjaink pozitív énképének kialakulását segítsük. Sokszor látjuk, hogy a nagyon különböző családi háttér ellenére a gyermekek többségére jellemző, hogy negatív énképpel bírnak. A szülők szemében sokszor csak a jegyekben mérhető teljesítmény az érték. Ezt emelik ki a gyermekükkel kapcsolatban a legtöbbször. Ha kitűnő bizonyítványt visznek haza, örülnek a szülők. Ami persze érthető, de legalább ilyen fontos, hogy boldog-e a gyermek, és morális szempontok szerint is értékelhetőek-e a megnyilvánulásai? Mi persze tudjuk, hogy a teljesítmény szempontjából van 8 év a fejlődésre, és ebben vannak visszaesések és ugrásszerű növekedések is. Ebben hasznos a kompetenciamérés, ami ugye feketén-fehéren mutatja a haladást. Látható, hogy az életkornak megfelelően a visszaesésekkel együtt szépen teljesítenek, és 8. osztályra szembetűnő lesz a fejlődés. A 10. osztályos mérés képes mutatni az érettségben való fejlődést, és a tanultak alkalmazásának képességét, a személyiség fejlődését. Ez már nemcsak a tárgyi tudásról szól, hanem arról is, hogyan tud majd boldogulni az életben. Egyéb emberi tulajdonságokban sajnos nincs hasonló mérés, de van tapasztalatunk arról, hogy a tizenkettedikesek, mire az érettségihez közelednek, erős bizonyossággal vannak az Isten jelenlétéről az életükben, kiteljesedik a hitük, értékesebb emberek, mint amennyi a jegyekkel mérhető teljesítmények alapján látható belőlük. A nagy többség lelkében valami kiteljesedik, hitükben meggyőződve mennek tovább az életükben. Erről idén is volt alkalmam meggyőződni, a tizenkettedikeseknek tartott lelkigyakorlaton.

Milyen módon jelenik meg a vallási nevelésben az a tanítás, amit egyházunk közvetít?

Tizenegyedik évben beépítettük a hittanórák anyagába az egyház társadalmi tanítását az etikai résszel összefüggésben. Ekkor jelennek meg tananyag szintjén az élet nagy kérdései: szegénység, élet és halál, a gazdaság, fenntartható fejlődés, politikához való viszonyulásunk – mint az egyház társadalmi tanításának részei. Ehhez készítettünk egy füzet-sorozatot egy amerikai tankönyv alapján, kihagyva a specifikus amerikai részeket, és megtartva azokat, amelyek magyar viszonylatban is átgondolásra érdemesek. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, mert pontosan azokat a kérdéseket dolgozza fel, amelyek európai viszonylatban is kevéssé ismertek. Magyarországon negyven évig nem lehetett ezekről a témákról ideológiai okok miatt beszélni, nem került be a keresztény köztudatba, hogy létezik egyáltalán a katolikus egyháznak szociális tanítása. Pedig 1891-re nyúlik vissza, és a tengerentúlon nagyon is ismert, komoly történelme van. Nagyon fontos, hogy a keresztény fiatalok ismerjék egyházunk szociális tanításának elveit. Lehet, hogy a maguk módján meg lesz a véleményük róla, netán azt mondják rá, hogy nehezen megvalósítható, de ismerniük kell. Ez a füzet-sorozat pontosan azokat a részeket mutatja be, amelyekről régebben nem beszélhettünk. Alapvetően nagy értéket képviselnek, hisz az Európai Unió egyik elve, például a szubszidiaritás is ezek közül a tanítások közül, tehát a katolikus egyház szociális tanításából került átvételre. Ugyanígy a közjó fogalma is. Fejlettebb demokráciákban például a német szociális piacgazdasággal kapcsolatban ez nagyon is nyilvános volt. Fontos, hogy ezekről az értéket képviselő tanításokról tudjanak a fiatalok.

Melyek azok a területek, amelyeken együtt tud működni a jezsuita rend és az iskola más rendekkel, iskolákkal?

Az együttműködésünk alapja a közös háttér, az ignáci lelkiség. Hasonló még az emberképünk, a lelkigyakorlatok és lelkiségi programok tanároknak, diákoknak. Másik nagy terület a szeretetszolgálat, a másokért élő ember nevelése, ennek az ideának a követése, a reflexió hagyománya, vagy, ahogy mi mondjuk, a szellemek megkülönböztetésének képessége. Ezeken a közös alapokon indult az egyházak köznevelési feladatainak támogatására kiírt pályázat megvalósítása is. Ennek keretében hét szerzetesrend közösen vágott bele a szervezeti-módszertani és humán kapacitásbeli megerősítésébe, pedagógiai módszereink fejlesztésébe, a társadalmi és területi helyzetből adódó különbségek mérséklésébe. Ez egy érdekes és nagy volumenű munka és egyben kihívás, 7 szerzetesrend, 55 intézmény, 15413 diák és 1329 közös pedagógus közös munkája.

Hosszú távon mi a haszna, eredménye egy ilyen komoly munkát igénylő együttműködésnek?

A lelkiség. Az, hogy legyen lelkiség az iskoláinkban. Ez az a plusz, amit hozzá tudunk tenni ahhoz, hogy van egy jó iskolánk. Arra próbáljuk nevelni a gyerekeket, hogy van lelkük. Ne csak a címke legyen „katolikus” az iskolán. Istenre irányítjuk a figyelmüket, és igyekszünk elérni, hogy személyes jó kapcsolatban legyenek az Istennel. Ez az a terület, amiben szükséges és előremutató az együttműködés, a tapasztalatcsere. Kérdés, hogy mennyi erőforrásunk van. Ha a szerzetesi oldalt nézem, nagyon kevés erőnk van ehhez a misszióhoz egyedül. Ezért nagyon fontos, hogy jó civil kollégáink legyenek. Ezen a területen nagy kihívás a versengés az iskolák között. Ebből sajnos nem lehet kimaradni. Gyakran ránk sütik az elit iskola bélyegét, aminek a gyökere a rendszerváltás idején keresendő. Akkor gimnáziumra volt szükség, ezt mi vállaltuk, és a gimnáziumhoz szükség van az igényességre. Ahhoz, hogy a céljainkat elérjük, a jó és igényes diákokat kell hívnunk. Ezekből a diákokból lesznek majd azok az igényes felnőttek, akik hitükben és intellektuálisan is megállják a helyüket. A statisztikák azt mutatják, hogy a diplomás emberek 80%-a megállja a helyét az életben. Ha a felsőoktatási felvételi arányunkat nézem, akkor a mi diákjaink jól állnak ezen a területen.

Vajon felnőtt életükben mennyire őrzik meg hitüket, vallási hovatartozásukat az itteni diákok?

A – normál pasztalatok szerint – nem olyan régen találkoztam a 2002-ben végzettekkel például –, a többség esetében érvényesül az értékrend, a stabilitás igénye felnőttként is. Ez például a párválasztásban is megjelenik. Van arra törekvés, sőt elvárás, hogy hasonló értékrendű társat találjanak. Nyitottak Isten felé, nem tekintenek mindent magától értetődőnek. Tudatában vannak Isten jelenlétének a világban és saját életükben. Ma már arra nem számíthatunk, mint amire lehetett számítani negyven évvel ezelőtt, hogy rendszeres templomba járók lesznek majd felnőtt korukban is az egyházi iskolában tanulók. Ugyanakkor a kapott, tanult, megélt értékek mentén élik az életüket. Ezek által szivárog be a társadalomba a krisztusi, evangéliumi értékrend.