Előző cikk Következő cikk

Bartók Tibor SJ: Megszentelt élet és identitáskeresés

2015 a megszentelt élet éve Ferenc pápa szándéka szerint. A tény, hogy a pápa – aki mellesleg egy szerzetesrendből származik – a megszentelt életnek külön figyelmet szentel, önmagában nem meglepő. Ha volt már család éve, Biblia éve vagy papok éve, miért ne lehetne megszentelt élet éve is. Félő azonban, hogy a figyelmünk megreked a reflektorfénybe helyezett szerzeteseken, néhány rendezvényen, és a talán szokásosnál is figyelemfelkeltőbb hivatásébresztő programokon. Így nem igazán nézünk szembe néhány olyan identitásbeli problémával, mely a megszentelt élet szerepét manapság homályossá teszi, hiteles megélése körül pedig kérdőjeleket támaszt. A teljesség igénye nélkül szeretném felvetni ennek az identitás-válságnak néhány dimenzióját.

MEGSZENTELT ÉLET?

Kezdjük magával a problémás kifejezéssel. A „megszentelt élet” (vita consecrata) kifejezés a II. vatikáni zsinat dokumentumaiban honosodott meg,1 hogy összefoglalja az evangéliumi tanácsok – szegénység, szüzesség-nőtlenség, engedelmesség – szerinti radikális Krisztus-követés régi és újabb formáinak skáláját: a szerzetesrendeket, az ún. világi intézményeket és a keresztény ókorból újra felelevenített remeték és megszentelt szüzek életállapotát.

A „megszentelt élet” gyűjtőfogalma igyekezett felváltani egy korábbi kifejezést: a „tökéletesség életállapotát”, amivel a középkori teológia nevezte meg a szerzetesi életállapotot, mint a tökéletességre törekvés életprogramját (status perfectionis acquirendae). A tökéletesség-fogalom egy szép tartalmat takart, tudniillik a szeretet által Istennel való egységet, amelyre a szerzetesnek állandóan törekednie kell. Mégis azt a benyomást keltette, mintha a tökéletes szeretetre törekvés a szerzetesek kiváltsága lenne, ami természetesen nem igaz.

Kérdés, hogy az új gyűjtőfogalom, a vita consecrata, és annak evangéliumi módon megfogalmazott tartalma, a radikális Krisztus-követés, megoldotta-e ezt a problámát. Egyesek már a zsinat után vitatták, hogy a „konszekrálás” helyes választás volt. A latin kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy Istennek félretenni, lefoglalni, mint az eucharisztia áldozati adományát. Nem történik-e meg az Istennek való lefoglaltság már a keresztségben? – kérdezték.

A vita consecrata magyar fordítása – „megszentelt élet” – azt a benyomást keltheti, mintha a többi életállapot, például a házasság nem lenne megszentelt. Holott a keresztény élet már önmagában megszenteltséget jelent éppen a keresztség révén. Így a régi tökéletesség-dilemma újratermelődik, csak éppen más kifejezés alatt. Egyes zsinat utáni római dokumentumok – talán épp a házasság egyenrangúságának hangsúlyozására – a házasságról is úgy beszélnek, mint a konszekráció egyik formájáról. Valószínűleg ez a nyelvi-jelentésbeli nehézség motivált egyeseket, hogy Magyarországon inkább a „szerzetesség éve” kifejezést részesítsék előnyben, noha a szerzetesi élet nem fedi le teljesen a megszentelt élet minden formáját.

Valószínűnek tartom, hogy a dilemmát semmilyen kifejezéssel sem lehet véglegesen feloldani. Mindenesetre minél általánosabb és átjárhatóbb egy kifejezés, annál kevésbé alkalmas arra, hogy identitásbeli támaszt nyújtson egy fiatalnak, aki arra érez hívást magában, hogy radikálisan kövesse Jézust egy az egyházon belüli szűkebb közösségen belül, s ezért egzisztenciális lemondásokat is vállaljon az anyagi, családi és karrierbeli önkiteljesedés terén.

A cikk teljes terjedelmében A Szív /márciusi számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.