Tornya Erika RSCJ: Keressük az összhangot egymás közt

„Manapság arról beszélünk, hogy barátok vagyunk Jézusban, a régi jezsuitáknál maga a szó, hogy barátság, ki volt zárva” – beszélgetés Mustó Péter jezsuitával.

Beszélgetésünk első fele A Szív előző, februári számában jelent meg, melyben a 80. születésnapod apropóján személyes kérdések kerültek szóba. Most a szerzetesi év kapcsán folytatjuk beszélgetésünket, s a téma főleg a szerzetességed, annak formálódása. Ha Mustó Péterrel, a jezsuitával beszélgetek, azt tegeződve vagy magázódva tehetem?

Maradjunk nagyon természetesen abban a formában, ahogy beszélgetni szoktunk, hiszen mi több mint két évtizede ismerjük egymást és mindig is tegeződtünk, ne csináljunk „színházat”. De mivel ez nagyon sokoldalú kérdés, még hozzáteszek néhány gondolatot. Az életem történetének fontos része a tegeződés- magázódás. Amikor gyerek voltam, akkor még a gyerekek a szülőt általában magázták, a szülők a gyerekeket tegezték. Magyarországon és Németországban is így volt. A franciáknál sokkal inkább magázták az emberek egymást, csak a kutyájukat tegezték. Tehát a tiszteletadás jele volt a magázás. Peruban az őslakosok mindenkit tegeztek, engem is és egymást is. Kolumbiában viszont mindenki mindenkit magázott, különösen az egyszerű emberek. A polgári lakosságnál már megjelent a tegezés, de ebben a tegezésben volt valamilyen lekezelés. A legkisebb öcsém már Németországban született, tizenkét évvel fiatalabb nálam, ő már kisgyermek korától természetesen tegezte a szüleinket. Mi, nagyobb testvérek csak az érettségi után kezdtük el tegezni őket. Öcsém érettségi után egy évre elment Amerikába, és amikor visszajött, érdekes módon mindenkit magázott. Az egész család fel volt háborodva ezen, de ő szeretett volna a családjával, a szüleivel, a testvéreivel egy új kapcsolatot kialakítani, ezért a magázásnak ezt a kicsit távolságtartó hatását alkalmazta azért, hogy vegyük észre, hogy másképp akar visszatérni hozzánk, mert olyan tapasztalatokat szerzett az életében, ami megváltoztatta a hozzánk fűződő kapcsolatát.

A jezsuita renden belül magázódtatok?

Az 50-es évek végén, 60-as évek elején, közvetlenül a II. vatikáni zsinat előtt az egyházban már érezhető volt, hogy változások előtt állunk. Akkoriban teológiát tanultam Frankfurtban, és ott mi, fiatal jezsuiták elkezdtük próbálgatni, hogy a renden belül kit lehet tegezni. Akkoriban a jezsuitáknak magázniuk kellett egymást, még az édestestvéreknek is, akik beléptek a rendbe. Ebben a szabályban volt valami félelem az intimitástól, félelem attól, hogy barátság jön létre a rendtársak között. Manapság arról beszélünk, hogy barátok vagyunk Jézusban. A régi jezsuitáknál maga a szó, hogy barátság, ki volt zárva.