Maliga Enikő: Az „igaz lélek látomása”

Ez év januárjában különleges év kezdődött Ward Mária követőinek életében. A Congregatio Jesu szerzetesrend alapítónőjének 400 évvel ezelőtt volt egy fontos látomása, amely által megfogalmazódott a közösség identitása, karizmája. Három nővért: Knáb Judit tartományfőnöknőt, Kaszap Viktória tartományfőnök helyettest és Ticz Zsuzsannát, a budapest-belvárosi rendház házfőnökét arra kértük, hogy osszák meg személyes tapasztalatukat arról, mit is jelent az „igaz lélek látomása” a mindennapjaikban.

wWard Máriának, az újkor egyik szentéletű előhírnökének a misztika nem extázist, hanem valami mást jelentett, mint az ismert középkori szenteknek. Az igaz lélek „nem hasonlít azoknak a szenteknek az állapotához, akiknek tökéletessége főként az Istennel való egyesülésben van, mely őket teljesen kiemeli önmagukból.” Mária egyszerű, jól érthető és „földön járó misztikus”. Közössége tagjának lenni ma sem jelent mást, mint azt, amire ő is vágyott: társakká válni az Úrban a küldetés által, amely Isten dicsőségére és embertársaink javára szolgál. Nem a szokványos női szerzetesi út ez. Nem a misztika, a látomások, a „nagy” vagy hosszú imádságok útja és lelkisége ez, nem az egyház „kiskorúan engedelmes”, szótlanul és lehetőleg láthatatlanul szolgáló „nővérkéinek” útja ez. A Congregatio Jesu rendhez való tartozás legtöbbször olyan út, amelyet nem járt be előttünk senki, mert úgy keletkezik, hogy rálépünk, elindulunk és kitartóan végigjárjuk. Mindenki egyesével, de ugyanakkor együtt, egymást támogatva. Ez az út, ez a lelkiség nem csupán az egyén megszentelődésére szolgál – mint ami Ward Mária korában a szerzetes nővérektől elfogadott és elvárt volt –, hanem Isten dicsőségét és Jézus követését a felebarát szolgálatán keresztül valósítja meg.

ŐSZINTESÉG, IGAZSÁGOSSÁG, SZABADSÁG

Knáb Judit: A noviciátusban olvastam először Ward Mária életrajzában arról a lelki tapasztalatáról, melyet ő az „igaz lélek látomásának” nevezett. Nehéz volt érteni, mert régi nyelvezetű szöveg, de a három kulcsfogalmat – őszinteség, igazságosság, szabadság – rögtön megjegyeztem és nagyon lelkes lettem tőle. Számomra ez azóta is meghatározó, igyekszem e szerint élni, tevékenykedni, ami nem is olyan egyszerű.

Az őszinteség feltételezi, hogy érett emberek vagyunk, ismerjük és elfogadjuk erősségeinket és gyengeségeinket egyaránt, felvállaljuk mind a sikereinket, mind a kudarcainkat; nem dimenzionáljuk túl egyiket sem, hanem igyekszünk minden adományunkat a közösség szolgálatába állítani és alázattal elfogadni azt, ahol fejlődnünk kell. Aki Ward Mária követőjeként él, az meg is tesz mindent annak érdekében, hogy növekedjen.

Tapasztalataim szerint és Ward Mária mondását komolyan véve állíthatjuk, hogy az őszinteség minden erény alapja. „Amilyen nagy benned az őszinteség, olyan mértékben teszel szert egyéb erényekre is.”

A személyiségtípusomból adódóan az igazságosság egészen központi helyet foglal el az életemben. Érzékenyen reagálok arra, ha az igazság, az igazságosság sérül. Sokat elmélkedem az igazság és irgalmasság összefüggésén, mert való igaz, sokszor előfordul, hogy a mérleg valamelyik irányba elbillen: vagy a rideg igazság képviselete miatt sérül az irgalmasság, vagy a rosszul értelmezett szeretet, illetve „az áldott béke” kedvéért sérül az igazság, az igazságosság.

Jézus, aki maga volt az igazság, bizony néha kemény szavakat is használt azért, hogy pontosan azt értsük, amit mondani akart. A társadalomban és az egyházon belül is érzem, hogy sokszor a könnyebb utat választva elrejtjük az igazi mondanivalónkat. Tapasztaljuk, hogy sokszor nagyon nehéz jól kritikát gyakorolni, valamilyen negatív élményt mások megsértése nélkül kifejezni. Ennek ellenkezője is számtalanszor megjelenik, nevezetesen az, hogy keveset beszélünk saját vagy mások pozitív tapasztalatáról.

Tartományfőnöki szolgálatomban saját rendtársaimmal és más rendek elöljáróival együttműködve hazai és nemzetközi szinten egyaránt újra és újra megélem, hogy a valósággal szembenézni bizony nagyon fájdalmas lehet: a csökkenő létszám, a növekvő átlagéletkor, a sokféle, sokszintű változások miatt. A kihívások nem új keletűek; tudjuk azonban, hogy „az igazság szabaddá tesz” bennünket (Jn 8,32).

Számomra nagyon bátorító, hogy az őszinteség alapjára épülő igazságosság a szabadsághoz vezet el. Ahhoz a fajta belső szabadsághoz, amit Ward Mária látomása kapcsán így fogalmaz meg: az igaz lélek „páratlan módon szabad minden földi dologhoz való ragaszkodástól, sőt még attól is, amitől valamely ragaszkodás kialakul. […] Ez a szabadság azt jelenti, hogy egy ilyen lélek képes mindent Istenre vonatkoztatni”, azaz mindent benne látni és érte tenni. Ekkor valósul meg, hogy „olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek valóban vagyunk, és olyanok vagyunk, amilyennek mutatjuk magunkat.”

Fontos megkülönböztetni a valamitől való szabadságot és a valamire való szabadságot. Nem elég ugyanis a ragaszkodásainkat elengednünk, vagyis azokat a gondolatainkat, szokásainkat, félelmeinket stb., amik megkötöznek bennünket (= szabaddá válni valamitől). Aki megtapasztalta már ezt a fajta szabadságot, az tudja, hogy ezt nem saját erőből érjük el, ez kegyelem. Isten azonban nagyobb ajándékot is ad mindazoknak, akik nem ijednek meg, hanem bátran belekapaszkodnak. Ő tovább vezet a szabadság útján (= szabaddá válni valamire) olyan életmódra, olyan tettekre, amelyben az Isten terve valósulhat meg általunk. „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20).