Előző cikk Következő cikk

Jánosi Dalma:
Népirtó diktatúrák támadják a család intézményét

„Nemcsak a család intézménye van feltartóztathatatlan ostrom alatt, hanem a fiatal generációk is egy alattomos háború célpontjai, és nevelési manipuláció áldozatai. A gender-ideológia erőszakos térhódítása az oktatási intézményekben mély aggodalommal tölti el a szülőket. Ez az újfajta ideológiai irányzat azt próbálja a gyermekek tudatába sulykolni, hogy nemi identitásukat, mint egy ruhát, bármikor megváltoztathatják pillanatnyi lelkiállapotuknak és kedvüknek megfelelően” – interjú Mario Adinolfi politikus és újságíróval, a La Croce olasz katolikus napilap igazgatójával.

„Figyeljünk oda az új ideológiai gyarmatosításra! – kérte Ferenc pápa. – Ez megpróbálja elpusztítani a családot. Nem az Istentől jövő álmunkban született, vagy abból a küldetésből, amelyet Isten adott nekünk. Kívülről jön, ezért nevezem gyarmatosításnak. A családok legyenek nagyon bölcsek és erősek, és mondjanak határozottan nemet ezekre a törekvésekre, amelyek tönkretehetik a családot, és kérjék Szent József közbenjárását, hogy tudják, mikor mondjanak igent vagy nemet!”

Hétköznapjaink számos területén szemtanúi lehetünk, hogy a család hagyományos intézménye egyre erőszakosabb támadások áldozata. Hogyan tör előre ez a fajta kulturális és kommunikációs hegemónia, amely a hagyományos családmodellt és értékeket ostromolja?

Elsősorban kommunikációs, azaz médiakampányról van szó. Olaszország – hagyományaiból eredően – ösztönösen védi a hagyományos család modelljét. Statisztikai adatok is azt támasztják alá, hogy ma az olasz családok túlnyomó többsége a nő és férfi közti házastársi kapcsolaton alapszik még akkor is, ha sajnos itt is tapasztalható a házasság intézményének meggyengülése, a válások, együttélések számának növekedése. A hagyományos család és annak értékei elleni merénylet egy kommunikációs kampány. A média hegemónia egy új családmodellt narrál a napi sajtó és a televízió csatornáin keresztül: az azonos neműek családmodelljét kínálja, amely valójában ma Olaszországban nem létezik, de amelyet követendő példaként erőltet a társadalom tagjaira, és amelyet a természetes családdal egyenrangú szintre emel.

Hová nyúlnak a médiakampány gyökerei?

A mai olasz média világába mély gyökereket eresztett a reklámpiac hatalmi harca, amelybe immár mélyen beidegződött az LGBT (leszbikus, gay, biszexuális, transzszexuális) egyesület ideológiai harca. Ma az olasz reklámpiac legtehetősebb beruházói a divatvilág világhírű márkái. A divatvilágban már egyértelműen beszélhetünk a genderideológia hatalmi fölényéről. Azok a világmárkák, amelyek ellenálltak az ideológiai gyarmatosításnak, mint például a Barilla élelmiszeripari cég, aki kijelentette, hogy kizárólag a hagyományos családot hajlandó megörökíteni reklámfilmjein, valódi ostrom áldozata lett. A Barilla a létező, statisztikailag is kimutatható hagyományos családokat akarta ellátni spagettivel, nem olyan ideológia szülötteit, amelyek az olasz valóságban nem léteznek. Azonnali sajtótámadás áldozata lett, hiszen a média egy olyan világot örökít meg, amely a valóságban nem létezik, és ezt meg kell védenie.

Mik a veszélyei az ideológiai térhódításnak?

Amikor az ideológiai narráció a törvényhozás szintjére emelkedik, a kérdés rendkívül veszélyessé válik. A napokban az olasz parlament vitapontja a homoszexuálisok házasságának legalizálása, a béranyaság embertelen üzletágának jogerőre emelése. Napirendi pont az úgynevezett „Stepchild Adoption” rendelkezés is, mely teljes jogú szülőkké emeli a homoszexuális pár mindkét tagját, abban az esetben, ha egyikük természetes utóddal rendelkezik. Ezek a törvényjavaslatok arra tesznek kísérletet, hogy egy gyereknek két apja lehessen az anya teljes kiszorításával. Ez a legnagyobb hazugság, hiszen minden ember az anyaméh misztériumából származik. A valóságot eltorzítva azt hazudják, hogy a biológiai és fizikai adottságok nem velünk született jellegzetességek, hanem kizárólag olyan sztereotípiák, amelyeket a társadalom erőltet ránk a nevelés által. Pontosan ezért fontos, hogy egy új nevelési modellel megszabadulhassanak a fiatalok ettől az immár elviselhetetlen nyűgtől.

Kik az áldozatai a hamis világnézetnek?

Elsősorban a gyermekek, akik sebezhetőek. Ebben az esetben a valóság torz elmesélése erőszakossá, kegyetlenné válik a gyermeki lélek számára. Amikor egy védtelen gyermeket kitépnek az anya szorító karjaiból és megfosztják attól a lehetőségtől, hogy a neki életet adó anya nevelhesse, egy erőszakos és kriminális merénylet áldozata lesz. Nem tudom másként meghatározni azt a tettet, amikor kiszakítanak egy gyermeket abból a biztonságból, amelybe született. Hátborzongató belegondolni, hogy egy újszülött csecsemőt, aki az anyai emlőket ösztönösen keresi a születést követő pillanatokban, átadnak egy olyan párnak, akik megvásárolták őt. Ezt a bűntettet természetesen semmilyen formában nem lehet legalizálni. Az elmesélés során azonban tompítják ezt a természetellenes tragédiát, és egy édes, hamis boldogság leplét terítik rá.

Mi a célja a hagyományos család meggyengítésének és egy új antropológia megalkotásának?

Egyértelműen hatalmi területhódításról, gazdasági és pénzügyi harcról van szó. A szomszédos Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, illetve az észak-európai országokban már törvénykezés született a homoszexuális házasságokról. Olaszország azonban ellenáll. Politikai szinten, de főként a civil lakosság részéről határozott az ellenállás. A lakosság mobilizálásával, és olyan civil szervezetek létrehozásával, mint a Manif Pour Tous Italia, Provita, akik látványos megmozdulások alkalmával a hagyományos értékek mellett teszik le nap mint nap voksukat.

Ki és hogyan profitál a család egységének megtöréséből?

A cél egy új fogyasztói réteg kitermelése. A családok szétszakításával úgynevezett egyszemélyes háztartások alakulnak ki. A hagyományos családok 4-5-6 tagja egy autót, egy televíziót, egy hűtőszekrényt használ. Az egy személyből álló háztartás megsokszorozza a fogyasztási cikkek értékesítésének lehetőségét. A család egységének meggyengítése a fogyasztások hatványos növekedését eredményezhetik.

Az ellenállás médiafelületének tekinthetjük a La Croce (A Kereszt) elnevezésű katolikus napilap létrejöttét is?

A La Croce lap alcíme: A haladás hamis mítoszai ellen. Ez a célmondat identitásunkat és értékeinket fejezi ki. Az a küldetésünk, hogy a valóságot a keresztény értékek szempontjából mutassuk be. Célunk, hogy felébresszük a szunnyadó katolikus öntudatot és értékeket az olasz társadalom tagjaiban. Hogy felrázza az elszenderedett egyházat, amely passzívan szemlélte az ideológiai térhódítást. Büszkék vagyunk arra, hogy ma több tízezer katolikus család éberen őrködik és ellenáll a diktatúrahullámnak.

Mi a titka annak, hogy a La Croce napilap három hónap után az első három legolvasottabb katolikus hírforrás lett Olaszországban?

Azt hiszem, hogy a siker titka abban áll, hogy az emberek szívét nyugtalanító súlyos és sürgős problémákra ad választ, és a hétköznapi harchoz olyan kivitelezhető, járható utat kínál, amelyhez nem kell lemondaniuk a hagyományos értékekről, nem kell behódolniuk az embertelen világnézet diktatúrájának. A siker másik titka az, hogy kényes témákról megfelelő felkészültséggel és érthető módon tájékoztatja az olvasókat, és felkínálja nekik a megoldáshoz szükséges lehetőségeket is.

Ferenc pápa számos alkalommal visszautasította a gyermekekkel való nevelési kísérletezést. A gyermekek és a fiatalok nem kísérleti nyulak! A 20. századi nagy népirtó diktatúrákban megélt nevelési manipulációk nem tűntek el. Más köntösbe bújtatva ma is őrzik aktualitásukat: a modernségre hivatkozva terelik a gyermekeket és a fiatalokat az egyengondolkodás útjára. Milyen tanításokkal fertőzik a fiatal generációkat?

Nemcsak a család intézménye van feltartóztathatatlan ostrom alatt, hanem a fiatal generációk is egy alattomos háború célpontjai, és nevelési manipuláció áldozatai. A gender-ideológia erőszakos térhódítása az oktatási intézményekben mély aggodalommal tölti el a szülőket. Ez az újfajta ideológiai irányzat azt próbálja a gyermekek tudatába sulykolni, hogy nemi identitásukat bármikor megváltoztathatják – mint egy ruhát –, pillanatnyi lelkiállapotuknak és kedvüknek megfelelően. Ez az ideológia figyelmen kívül hagyja azt a cáfolhatatlan biológiai adottságunkat, hogy férfinak és nőnek születtünk, és ebben, e nemünkben távozunk a földi létünkből. Ezt a tagadhatatlan igazságot az XX, XY kromoszómáinkban hordozzuk életünk végéig. Az újfajta doktrína azonban a nemiség összemosásával felbecsülhetetlen pusztításokat végez a gyermekek ártatlan lelkében.

A gyermekeknek joguk van családban felnőni, olyan apa és anya mellett, akik képesek megteremteni a megfelelő környezetet fejlődésükhöz és érzelmi érésükhöz. Ehhez szükség van az apa férfi, illetve az anya női mintájára. Támogatni kell a szülők azon jogát, hogy megválasszák gyermekeik erkölcsi és vallási nevelését – mondja Ferenc pápa. Milyen előrelátható következményei lehetnek a nemi identitás meggyengítésének?

A nemi identitás meggyengítésével a fiatalok zavarodottakká és sebezhetőkké válnak. A nemi identitás stabilitása azt jelenti, hogy nő és férfi azonos értékűek, de különböző biológiai adottságok hordozói. A „gender theory” (genderelmélet) a nemek közti különbségek összemosása által a homoszexualitásra, biszexualitásra, a nemek szabad megválasztására bátorít és tanít. Figyelmen kívül hagyja a nemiség legmagasabb hivatását, a nemzést és az élet továbbadásának természetes és etikus módját. Megnyitja a kaput az embertelen béranyaság és a rendezetlen örökbefogadás előtt, ahol az ártatlan gyermekek árucikké, adás-vétel tárgyává válnak. Nem csupán etikus, hanem tudományos szempontból is elfogadhatatlan, sőt kriminális a genderelmélet. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy azokban az országokban, ahol a gender-elméletre alapozott érzelmi és szexuális nevelés elfogadott, a fiatalok öngyilkosságának száma a csillagokba szökött.

Mi a keresztény családok küldetése?

Keresztény kötelességünk, hogy prófétai hang legyünk közösségeinkben. A család különleges áldás a világ számára, Isten szeretetének megnyilvánulása. Fontos, hogy bátran hirdessük az Igazságot, hogy a megkülönböztetés lelkével kövessük életünk eseményeit. Higgyünk abban, hogy hivatásunk része, hogy reményt és utat mutassunk azoknak, akik gyengének, elesettnek érzik magukat az erőszakosan előretörő diktatúrával és manipulációs hullámmal szemben.