Hojdák Annamária: Képlékeny idill

John Singleton Copley (1738–1815) korának jelentős amerikai festője volt. Ír szülőktől származott, akik születése előtt két évvel érkeztek Bostonba. Mostohaapja lett első rajztanára. Felülmúlta mestereit; Fiú mókussal című festményét – amerikai festők művei közt elsőként – kiállították Londonban a Művészek Társasága kiállításán. Copley előtt megnyílt az út a kontinens felé – ám ő évekig nem élt a lehetőséggel.

sSusanna Farnham Clarke-kal kötött házassága nem csak nagyon jó partinak számított (a gyönyörű lány apja az egyik legtekintélyesebb bostoni kereskedő volt), de mindkét felet boldoggá is tette. Összesen hat gyermekük született.

Copley 1774-ben – harmincöt évesen – családját hátrahagyva pár hónaposnak szánt tanulmányútra indult az óhazába – amiből aztán az amerikai függetlenségi háború miatt végleges londoni letelepedés lett. A tehetséges festő karrierje Európában változatlanul ívelt felfelé. Főleg mint portréfestő volt keresett, mivel emberábrázolásai kimondottan plasztikusak és életteliek voltak.

Szemközt látható festménye, A Copley család a művész saját családját ábrázolja – mégpedig eredetileg életnagyságban. A kép 1777-ben készült, egy évvel azután, hogy a család Londonban egyesült. Elemzői szerint a festmény azt volt hivatott bizonyítani, hogy alkotója képes olyan nagystílű kompozíció megalkotására, mint a legjobb európai festők.

Vidám jelenetet látunk. Három fiatalabb gyermekét a kicsikre jellemző mozgékonyságot jól érzékeltetve ábrázolta a festő: ketten kanapén ülő anyjukba kapaszkodnak, a legkiseb pedig nagyapja ölében ül, egy John Singleton Copley (1738–1815) korának jelentős amerikai festője volt. Ír szülőktől származott, akik születése előtt két évvel érkeztek Bostonba. Mostohaapja lett első rajztanára. Felülmúlta mestereit; Fiú mókussal című festményét – amerikai festők művei közt elsőként – kiállították Londonban a Művészek Társasága kiállításán. Copley előtt megnyílt az út a kontinens felé – ám ő évekig nem élt a lehetőséggel. Hojdák Annamária Képlékeny idill csörgővel a kezében. Maga a festő a csoport mögött áll, és ránk néz a vázlatai mellől. A középen álló hatéves Betsy elsőszülötthöz illő komolysággal tekint a nézőre.

Elsőre talán a kép dinamizmusa tűnik fel, az, ahogy a világos ruhás gyerekek ellentétet képeznek a sötét öltözetű férfiakkal. Sem az apa, sem a nagyapa nem bocsátkozik interakcióba – ami a nagyapa esetében külön feltűnő, hiszen egy babával a karjában mered hideg tekintettel a semmibe.

A festmény egyik legérdekesebb sajátossága a „kint” és „bent” kapcsolata. Az idealizált tájat két oszlop, egy függöny és az apa állványra támaszkodó alakja választja el a szobabelsőtől – melyet gazdagon kárpitozott tornácnak kellene elképzelnünk. (A táj képbe illesztése nyilvánvalóan a festő fantáziájának szüleménye, természetesen szó sincs plein air festésről.) A táj és az anya alakjának megfestésekor hasonló színeket használt a festő, bizonyára a család természetközeliségét is hangsúlyozva. A brokátselyem kanapé vörösére rímel a függöny anyaga, a földön heverő kalap tolldísze pedig a fiatal anya ruháját idézi meg. A kalap mellett játékbaba fekszik, a kisgyerekes házak jellemző állapotait hűen tükrözve. Ugyanakkor ez a gazdag tárgysereglet a család rangját is hivatott megmutatni.

Érdemes megfigyelnünk az alakok kapcsolódásait. Furcsamód a legkisebb gyerek van a legtávolabb az anyától (nem is tűnik valami jókedvűnek). Feltűnő a – szintén felénk néző – jobb oldali szőke kisgyerek kapaszkodása és az anya egyoldalú figyelme is. Talán egész olvasatunk megváltozik, ha megtudjuk, hogy az egyetlen gyerek, akihez az anya odahajol, akihez mindkét kezével kapcsolódik, akire teljes figyelme irányul – az egyedüli fiúgyerek. (Ekkoriban a bevett öltözék mindkét nem esetében hosszú ruhácska volt.)

Azon túl, hogy tudjuk, társadalmunk bizonyos alapbeállítódásai azóta sem változtak, érdemes saját magunkra is tekintenünk, hiszen a különbségtétel, az egyoldalúság, a felesleges rangsorolásra való hajlam legtöbbünkre jellemző.