Paksa Balázs: Jelenvalóvá tenni a múltat

Ahogy bővül egy alkotó életműve, úgy válik egyre bonyolultabbá a múlthoz való viszonya. Így van ez a rock művészi törekvéseit megjelenítő progresszív színtéren is, ahol nemritkán hosszú, sok évtizedes históriára visszatekintő zenekarok küzdenek saját, egykori csúcsteljesítményeikkel. A Dream Theater, a King Crimson és a Yes együttes ezúttal egy-egy koncertalbummal próbál válaszolni a dilemmára.

aAz 1986-ban alakult, néhány éve dobosváltáson átesett Dream Theater a tagok saját bevallása szerint is új lendületet kívánt venni legutóbbi, másfél éve kiadott albumával. A szándékoltan öndefinitív stúdiólemez legfajsúlyosabb szerzeményei a tavaly megjelent, terjedelmes Breaking The Fourth Wall címet viselő koncertkiadványon is elhangzanak, több esetben az önmagukban is komoly zenei virtuozitást igénylő szólamok továbbcifrázásával. A kifogástalan keveréssel készült, mégis lélegzően élő hangzású felvétel legnagyobb értéke azonban, hogy alkotó módon viszonyul két, az életmű csúcsait jelentő – s a kiadás évében egyaránt évfordulóját ünneplő – korábbi albumhoz. A két-, illetve másfél évtizedes Awake és Scenes From a Memory eredeti formájukban is kimunkált szerzeményei új életre kelnek: a (The) Dance Of Eternity, a Scarred és az élőben most először eljátszott Space-Dye Vest a Bostonban tartott maratoni koncert legfényesebb momentumai.

A Robert Fripp gitáros-zeneszerző köré épülő, mára már követhetetlenné bonyolódott felállású King Crimson az iménti, sűrűn koncertező együttessel ellentétben nehezen szánta rá magát egy élő turnéra. A körutat szűk albumnyi terjedelemben dokumentáló Live At The Orpheum azonban megéri a fáradságot: azon kívül, hogy sok-sok év után most izgalmas, régi és új tagokat vegyítő összetételben csodálhatjuk meg a zenekar képességeit, előkerül egy rég elfeledett, legendás album, az Islands két tétele is. Az eredeti hangszerelésben előadott The Letters és a Sailor’s Tale a későbbi, modernebb hangvételű, egyúttal nehezebben megközelíthető számok mellett valósággal kiragyog a repertoárból. Ahogy a koncertet záró Starless is, melynek nagyívű, katartikus építkezését ma is nehéz megrendültség nélkül hallgatni.

Művészi igényű továbbgondolás helyett első pillantásra színtiszta nosztalgiázásnak tűnik a Yes vállalkozása, miszerint a tavalyi Three Album Tour keretében három, kritikailag legkedveltebb albumának teljes eljátszásával járja körbe a koncerttermeket. A nemrég kiadott Yes At The Bristol Hippodrome felvételén néhol bizony kicsit öregurasan szólnak a dalok, ám az idősödéssel együtt járó letisztulás ezúttal is megteszi hatását: a Going For The One és a The Yes Album című lemezek felidézése nyomán másfél órányi, fölösleges cicomáktól mentes, tiszta örömzenét kapunk. A két, egyaránt a műfaj fénykorában kiadott album legjobb tételeinek művészi ereje ugyanis ma is sugárzik: a Yours Is No Disgrace fékevesztett vidámsága, a Starship Trooper mindent elsöprő lendülete, a Turn Of The Century megilletődött ámulata és az Awaken anyagiságon szinte túllépő emelkedettsége felejthetetlen élmény.

Habár jelenkori koncertteljesítményük minősége itt-ott vitatható, a Dream Theater, a King Crimson és a Yes legjobb pillanataikban egyaránt képesek megfelelni az önmaguk elé állított művészi kihívásnak, s jelenvalóvá, azaz érvényessé tenni önnön múltjukat.

DREAM THEATER: Breaking The Fourth Wall. Roadrunner Records, 160 perc, 2014.
KING CRIMSON: Live At The Orpheum. DGM, 41 perc, 2015.
YES: Like It Is – Yes At The Bristol Hippodrome. Frontiers Records, 93 perc, 2014.